Romániában lehetővé teszik a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került magánszemélyek és cégek hiteltörlesztésének felfüggesztését – jelentette be Klaus Iohannis államfő szerdán, a miniszterelnökkel és az illetékes tárcavezetőkkel folytatott tanácskozást követően.
Erről várhatóan csütörtöki ülésén fogad el sürgősségi rendeletet Ludovic Orban kormánya. Az államfő szerint a törlesztőrészletek fizetését legtöbb 9 hónapig lehet majd elhalasztani. Iohannis kifejezte reményét, hogy addig talpra áll a gazdaság. Az elnök szerint a rendkívüli állapot lehetővé teszi, hogy még az első félévben költségvetés-kiigazítást hajtson végre a kormány: az egészségügyi tárcához csoportosítanak át forrásokat, illetve a munkaügyi minisztérium költségvetését növelik meg, amiből a kényszerszabadságra küldött munkavállalók juttatását fedezik.
Florin Citu pénzügyminiszter közösségi oldalán csütörtökön bejelentette: megszerezte az európai bankszövetség hozzájárulását a hiteltörlesztések elhalasztásához. Kifejtette: egyértelmű, hogy a rendkívüli állapotnál hosszabb ideig kell lehetővé tenni a visszafizetési kötelezettség felfüggesztését, és ezt diszkrimináció és bürokratikus akadályok nélkül mindenkinek hozzáférhetővé akarják tenni.
A hiteltörlesztés felfüggesztését a Román Nemzeti Bank (BNR) egy kedden hozott határozata is elősegítette, amellyel enyhítette a nem teljesítő hitelekkel kapcsolatos rendelkezéseit, hogy a halasztás ne okozzon plusz költséget a bankok számára. Az új szabályozás szerint, nem kell “rossznak” minősíteni azt a hitelt, amelynek törlesztését a jelenlegi (koronavírus-járvány kapcsán kialakult) helyzet miatt halasztják el több, mint 90 nappal, így az illető bank mentesül a céltartalék (a nem teljesítő hitelek leírásának esetére képzett tartalékalap) növelésének kötelezettsége alól.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS