Pesti Srácok

Iránban virágzik a demokrácia: több ezer képviselőjelöltet törölt az Őrök Tanácsa

Iránban virágzik a demokrácia: több ezer képviselőjelöltet törölt az Őrök Tanácsa

Több ezer képviselőjelöltet törölt az iráni Őrök Tanácsa a február 21-re kitűzött parlamenti választásokon indulók névsorából – közölte csütörtökön a német Heinrich Böll Alapítvány legfrisseb Irán-jelentésében.

A német Zöldek pártjához kötődő alapítvány Abbász Ali Kadhodeire, a szavazásokat felügyelő és a jelöltekről az előírt feltételek és ideológiai kritériumok alapján döntő testület szóvivőjére hivatkozott. Kadhodei szerint a tanács a 14 ezer jelöltből, akik decemberig jegyeztethették fel magukat a lajstromra, mindössze ötezret talált "alkalmasnak". Az elutasított jelöltek névsorán többen is vannak olyanok, akik jelenleg képviselői mandátummal rendelkeznek. Az Etemad című helyi lap úgy tudja, a legtöbb "alkalmatlannak" talált jelölt a mérsékelt reformerek táborához tartozik, ezzel pedig a választás a keményvonalasok közötti belterjes voksolássá silányul.

A Heinrich Böll Alapítvány jelentése szerint az iszlám köztársaság 40 éves történetében nem utasították el még ennyi reformer és mérsékelt politikus jelöltségét, és jelen körülmények között a reformerek arra sem lesznek képesek, hogy a teheráni választókerületben listát állítsanak, ahol 30 parlamenti helyet lehet szerezni. A dokumentum hozzáteszi, hogy előzetes értesülések szerint a voksoláson indulni akart 762 reformer jelöltből mindössze 44-et nyilvánított "alkalmasnak" az Őrök Tanácsa. Haszan Róháni iráni elnök korábban felszólította a testületet, hogy részrehajlás nélkül járjon el a jelöltek kiválasztásánál.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta a mérsékeltnek számító politikus. Róháni kijelentéseire még aznap reagált az Őrök Tanácsa.

– írta Twitter-oldalán Kadhodei.

– utalt a szóvivő arra, hogy a testület kizárta Róháni egyik vejének a jelöltségét is.

Az 1979-ben elfogadott, 1989-ben módosított alkotmány értelmében Irán iszlám köztársaság. Az állam legfőbb vallási és politikai vezetője 1989 óta Ali Hamenei ajatollah. A legfelsőbb vezetőt a 88 vallási vezetőből álló Szakértők Tanácsa választja meg, felügyeli tevékenységét, és ha szükséges, akár le is válthatja. A négy évre közvetlenül választott és egyszer újraválasztható elnök hatalmát a Szakértők Tanácsának alárendelt, az állam iszlám jellegén őrködő, 12 tagú Őrök Tanácsa is korlátozza.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.