Pesti Srácok

Iskolákban is érzékenyít Soros Amnestyje

Iskolákban is érzékenyít Soros Amnestyje

Mi a gyűlölet-bűncselekmény? címmel tart iskolások számára érzékenyítő képzést az Amnesty International – írta tegnap a Tűzfalcsoport. Az internetes portál beszámolója szerint a szórólapok a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium közelgő Fazekas+ Fesztiváljának egyik előadását hirdetik, ám a Soros György által támogatott civil szervezet honlapján nem található információ a tartalomról.

Éves jelentésükben a gyűlölet-bűncselekményt meglehetősen elfogult módon határozták meg, egyebek mellett a migránsok regisztrálását, a civil szféra működésének átláthatóvá tételét, valamint a CEU törvényes működésre késztetését nevezik meg ilyenekként.

Mint írják, nem az Amnesty az egyetlen Soros-pénzből tevékenykedő szervezet, amely a diákok naivitását kihasználva igyekszik politikai ügyet csinálni egy kezdeményezésből. A megkérdőjelezhető szuverenitású – a német, Martin Schulz-féle szociáldemokrata párt alapítványa által támogatott – Független Diákparlament január közepén tartott tüntetésére például a Társaság a Szabadságjogokért készített egy rövid útmutatót. A diákparlament beszállt a kampányba is: mindenkit szavazásra, kormánydöntésre biztattak és március 15-én ismét tüntetni fognak. Az online hírportál beszámol róla: az említett Soros-közeli szervezetek a tengerentúlon is hasonló módon próbálják bevonni a fiatalkorúakat a politikába.

Forrás: Magyar Idők, fotó: Facebook.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.