“Bocsássanak meg, hogy e héten nem világrengető eseményekről írok. De most, ebben a pillanatban számomra nincs és nem is lehet fontosabb. Az internet már világgá repítette a hírt. Vasárnap örökre elment egy újságíró, Máté T. Gyula. Fiatalon, alig 44 évesen. A világnak egy újságíró volt. Nekem a fiam volt” – írja a Munkáspárt honlapján Thürmer Gyula, fiatalon elhunyt kollégánk édesapja.
Mindenki másként éli meg gyászát. Van, aki kikiabálja magából, üvöltve a fájdalomtól. Van, aki kisírja az elkeseredettséget, bízva, hogy a könnyek visszahozhatják azt, akit elvesztettünk. Van, aki kiírja magából. Akadozva, fájdalommal, könnyekkel. Nézzék el nekem, hogy én most ezt teszem – folytatja.
A fiam volt, de sokkal több annál, harcostársam, elvtársam a szó legnemesebb és legszebb értelmében. Milliószor mondtam el büszkén: boldog apa vagyok. Megadatott, hogy a fiam úgy gondolkodik, úgy beszél, úgy érvel, úgy szavaz, ahogyan én is tenném. Más szülők csalódnak felnövő gyermekeikben. Én ügyünk, küldetésünk folytatását láttam benne. Kívánhat egy apa többet ennél?
Felidézi, hogy Máté T. Gyula egy másik világban született (Moszkvában), és ő még ismerte a szocializmus tisztességét. Számára sosem volt kétséges, kik a jók és kik a rosszak.
Nem lehetett katona, nem lehetett politikus. Újságíró volt. Nem azzá lett, született újságírónak. Tudott bánni a magyar nyelvvel, érezte a szavak ízét. Képes volt meghökkenteni, szórakoztatni, elgondolkodtatni. Ismerte a szó erejét, tudta, hogy írni felelősség. Írni csak jól szabad, vagy sehogy. Tudta, hogy az emberek biztonságra vágynak, hitet, és mosolyt akarnak. És szavaival ezt adta nekik
– fogalmaz az édesapa.
Aztán felidézi a humorát, ahogy nevettetni tudott. Ahogy imádta Svejket, sőt, maga is Svejkként figurázta ki a mai világ szereplőit.
Utálta a képmutatást, a törtetést, a megalkuvást. Lenézte a megélhetési politikusokat. Kipellengérezte az ostobákat, az önmutogatókat, a semmirekellőket.
A jobboldali sajtóban írt. Tudott a jobboldalnak írni, anélkül, hogy feladta volna baloldali hitét. Hazafi volt, nemzeti elkötelezettsége nem kormányoknak szólt, hanem az embereknek, a népnek. Az emberek hittek neki, mert érezték: őszinte, nem szerepet játszik, nem bértollnok, nem a fizetéséért dolgozik meg, hanem meggyőződésből ír. Azok közé tartozott, aki a mai becstelen világban is tudtak becsülettel élni.
Olyan világról álmodott, mint mi. Egy világról, ahol nem a pénz az érték, hanem az ember. S nem csak álmodott, tett is érte – írja Thürmer Gyula.
Majd azzal zárja emlékező gondolatait, hogy néhány hete még együtt tervezték észak-koreai útját, és abban maradtak, ha az édesapa hazajött, egy nagyot beszélgetnek majd.
Most kék szemével a képernyőről mosolyog rám: megoldjuk, apa, ne sírj, ne csüggedj, folytasd!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS