Pesti Srácok

Ismét a házmesterek országává tennék hazánkat a 444 elvtársai

Ismét a házmesterek országává tennék hazánkat a 444 elvtársai

Soros egyik hűséges csicskása, a Magyar Péterrel toxikus és nárcisztikus kapcsolatban lévő propagandista Molnár Kristóf arra bíztatja a 444 olvasóit, hogy hegyezzék ki fülüket, beszélgessenek a “fideszes szomszédaikkal”, hátha kiderül, hogy mikor és ki érkezik épp a településére a Fidesztől az országjárás keretében. Molnár elvtárs azt kéri az olvasótól, hogy amennyiben értesült az információról ossza meg azt vele és a 444 szerkesztőségével, hogy ők is részt vehessenek rajta.

Ismeretes, újra országjárásba kezdett a Fidesz, politikusaik ismét járják az országot, Orbán Viktor pedig még egy rapid utcafórumot is tartott a minap. A “soft” kampány beindult, a város egyik sarkában a Magyar Péter kiabál és köpköd, hazudozik az újságírókról és a jobboldali újságírók fizetéséről, a város másik sarkában pedig a Fidesz politikusai beszélnek - főként pártszimpatizánsok előtt - Ukrajna EU-tagságának jelenlegi veszélyeiről, valamint a Tisza párt és az ukrán győzelemért bármennyi uniós állampolgárt feláldozni hajlandó Európai Néppárt szoros kapcsolatáról.

Kommunista tempó

Ismert, hogy az országjárás zártkörű eseményei csak nagyon ritkán sajtónyilvánosak, információink szerint ráadásul a regisztrációhoz is kötött, az esemény meghívóját olyan emberek kapják meg, akik aktív támogatói és aktív részvevői a helyi jobboldali közösségnek. Ez gyakorlatilag egyértelmű pártszervezés, míg a Tiszában havidíjért cserében reménykedhetsz benne, hogy Magyar Péter egyszer végre rád mosolyog, addig a Fidesznél aktív támogatóként ilyen - többek között országjáró - eseményre kapsz meghívót. A 444-nél viszont úgy tűnik senkihez nem jutott el meghívó, így azt találták ki, hogy jó házmestereket kérnek fel a munkára, hogy azok tájékoztassák őket a fideszes politikusok hollétéről.

PestiSracok facebook image

- írja Molnár propagandista.

A 444 cikkírója tehát arra bíztatja a “szeretetországért” tüntető olvasóit, hogy házmesterkedjenek csak bátran, lessék ki kik a “fideszes szomszédok”, faggassák a nagymamáikat, mert aki Fideszes az nyilván nem érdemli meg, hogy nyugodtan, biztonságban a saját politikai közösségével együtt eltöltsön egy-két órát a rendezvény keretein belül.

Ne feledjük azt sem, hogy a 444 volt az is, akik a minap vezető hírként egy baráti tablóval nyitottak, ahol a Tisza Párt aktivistáira támadókat rakták fel, Magyar Péter segítőjeként pedig felmondják a DK-s szintet alulról súroló tiszás propagandát, amelyből kiderül, hogy minden egyes atrocitást - nyilván alapos forrásokból értesülve - mélyfideszes garázdák követtek el a sosem provokáló pártaktivisták ellen.

Listáznak, kommunistákhoz “méltó” házmesteri tempóra bíztatnak, miközben teljes gőzzel tolják a Tisza-propagandát. Úgy tűnik a USAID-források felszámolása után belehúztak a srácok, a vörösterror napjait megidézve igyekeznek levadászni mindent, és mindenkit, akinek bármi köze lehet a jobboldalhoz és erre bíztatják a két szociológia óra között hidat foglaló olvasójukat is. Mi azonban üzenjük: még mindig nem félünk, nem is fogunk félni tőletek, szégyelljétek magatokat Molnár (cikkíró) elvtárssal és a többi hazaáruló “újságírótokkal” együtt.

(444 / Kiemelt kép: 444 Facebook)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.