A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) közgyűlése vasárnap megerősítette a rabbitestület korábbi döntését, hogy Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője az országos főrabbi – közölte a Mazsihisz vasárnap az MTI-vel. Frölich Róbert 2015 és 2018 között már volt országos főrabbi, megbízatásáról 2018. április 11-én mondott le. A pozíció azóta betöltetlen volt.
A testület – a járványhelyzet miatt online tartott – közgyűlése negyvenhét igen, hét nem és kilenc tartózkodás mellett vette tudomásul a rabbitestület választását. Frölich Róbert főrabbi 1993 óta a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője. Ezt megelőzően három budapesti körzetben – a Dózsa György úti zsinagógában, az újpesti zsinagógában és a Páva utcai zsinagógában – látott el rabbinikus tevékenységet. 1994 és 2012 között a Magyar Honvédség Tábori Rabbinátusának vezető rabbija volt, 1995 és 2012 között dandártábornoki rendfokozatban szolgált. Heisler András, a Mazsihisz elnöke gratulált az új országos főrabbinak, hozzátéve, hogy volt már három év, amikor ő elnök volt, Frölich Róbert pedig országos főrabbi, és harmonikusan tudtak együtt dolgozni. A Mazsihisz elnöke reményét fejezte ki, hogy az elnöki ciklusából fennmaradó következő két esztendőben is így lesz.
Azt várom Frölich Róbert főrabbitól, hogy segít békét és nyugalmat teremteni a közösségen belül
– fogalmazott Heisler András a közlemény szerint.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
khm
2021-05-31 at 07:12
Előbb lássuk a tetteit,azután eldönthetjük,hogy mennyire magyarbarát.
sorry
2021-05-31 at 03:53
Bizakodom, hogy a magyar népet is támogató vezető került a testület élére. Azt meg csak halkaln merem suttogni, hogy a kormány mellett is kiállhat ő főrabbija,csak azért mert ez a kormány igen sokat tett az itt élő zsidsógért. Választási év következik, ha azt szeretnék, hogy továbbra is erősen támogatva legyenek, akkor erősen a kormány mellé kell letenni az x-et. Vágó Pityutól el tudunk tekinteni, de az összes többi jöhet.
Karácsony Márta
2021-05-31 at 01:24
ke… az meg miért van, hogy akik magyargyalázók, főleg a médiában, stb. azok többsége zsidó? Aztán a futóbolond ugyan miért is gyűlölködő? Csak a valóságot irta. Néhány zsidó a múltból? Ugye ezt nem gondolja komolyan! Szégyellje magát és egyébként ne itt kommenteljen. Van éppen elég médiafelület, ahol állandóan a nemzetieket gyalázzák.
ke
2021-05-30 at 21:35
futóbolond!
Lehetséges, hogy ők “méltatlanul veszekednek” azon a pénzen, de valljuk be, hogy Te még náluk is szánalmasabb vagy. A zsidók iránti (nagyrészt ok nélküli) gyűlöletedet a múltból vezeted le, vagyis előítéletes vagy. Ahogy ők pereskednek, te úgy gyűlölöd őket. Ők a felmenőiktől elrabolt pénzt akarják visszakapni, te pedig néhány zsidó bűne miatt az összes zsidót utálod, függetlenül attól, hogy mikor és hol éltek. Ők okkal akarják visszakapni a pénzt, te viszont ok nélkül utálod őket.
Ja és ne játszd az agyad, a felmenőiknek sem akartál volna semmit adni, sőt titkon még egyet is értesz a holokauszttal. Ez vagy te.
gyozo2018
2021-05-30 at 19:13
A munkásőrökkel hogy állnak?