Magyar Péter hazudik, Csermajor nem lesz migránstábor – írta a a Facebook-oldalára feltöltött szombati videónyilatkozata mellé a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A videóban Gyopáros Alpár hangsúlyozta: Magyar Péter alaptalan rémhíreket terjesztve hergeli az embereket. Elmondta, néhány napja a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vitnyéd és Csermajor nevét szinte az egész ország megismerte, miután ott az egykori tejipari szakiskola területén felújítás kezdődött. A munkákkal kapcsolatban ellenzéki politikusok és baloldali sajtóorgánumok azonnal rémhírterjesztésbe kezdtek:
Minden információ nélkül, politikai szerencsehuszárok, köztük Magyar Péter hergelik az embereket és szítják a kedélyeket
– fogalmazott. Aláhúzta: Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is megerősítette, hogy nem lesz Vitnyéd-Csermajorban migránstábor. A kormánybiztos azt mondta: Magyar Péter egyszerűen hazudik, hergel és félelmet kelt, pont az ellen hangol, amit egyébként Brüsszelben támogat. Megjegyezte, hogy az érintett épületben eddig jogtalanul ukrán menekültek tartózkodtak, teljesen lelakva, tönkretéve azt. Az üzemeltető most ez hozza helyre – tette hozzá. Elékeztetett: a kormány itthon és Brüsszelben is ugyanazt mondja. Magyarország nem kér a menekülttáborokból és az illegális migrációból. A kormánybiztos a helyiek megnyugtatására közölte: álláspontjuk nem változtatott.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Georg
2024-09-14 at 21:23
Szokás szerint hazudik a kormány mivel az egykori iskolaépületek tulajdonjoga pont most került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től az Országos Idegenrendészeti Igazgatósághoz. Mi a f*sznak lenne szüksége az idengendrendészetnek erre a romhalmazra, ha nem migránsgettónak?
Francisco do Brasil
2024-09-14 at 21:15
Ennek a puhatestű sz@rdarabnak vajon mit mutathat a röntgenképe?
🤔
.
Anyád stricije
2024-09-14 at 21:13
@ Nemzeti
Anyádnak lejárt a műszakja, hazaküldtem. Mossa ki magából, amit nap közben beleraktak! A bevételt eltettem. A párizsira valót kérjed attól, aki ideküldött firkálni!
Mikia35
2024-09-14 at 21:13
Nemzeti
2024-09-14 at 20:14
Maga nem Nemzeti, csak egy ócska rémhírterjsztő.
Valamelyik hülye haverja, vag yéppen maga, amikor túl sok zsíros húst evett, kitalálta ezt az álhírt.
De most biztosan jó magának, hogy Zorbánozhat, azzal a két agytekervényével!
Biztosan most megelégedett magával, hogy ismételgeti amit ez a gyökér, futóbolond Magyar Péter szajkózik.
Azt nem várom magától, hogy gondolkozzon – mert nincs mivel – de választhatott volna egy jobb követkető embert.
Legalább az egyik agytekervényét próbálja meg használni, és ne a szoba közepébe rondítani.
Fleto, a Bolgár tehén, MP, MZP, kiestek, hasonlóan mint Bangóné is.
nem zeti hanem dili
2024-09-14 at 21:09
Nemzeti 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Csak nehogy téged faljanak fel a migrik! Egyértelmű küldetésed: hergelni, túlzásokba esni, a PS olvasókat kigunyolni, te kis szadista libsi.
nelöködj
2024-09-14 at 21:04
nemzeti 20:14 !
A tömeges migráncosbetelepítés az anyád retkes,hüvelygombás ..cshájába történik.Ott ahol a xaros,bulseggvik,libernyálas szófosód szokott levegő után kapkodni,hogy szorulnál bele !
Greg
2024-09-14 at 20:57
Nemzeti 20:14
Persze, tombol a munkanélküliség…
Irány az elmeorvos!
Vince
2024-09-14 at 20:51
Nemzeti-2024-09-14 at 20:14
Hát a “kárpát-i” most épp “nemzet-i”???
Idefigyelj hülyegyerek!
Iszonyat nagy különbség van a “MIGRÁNCS” és VENDÉGMUNKÁS, esetleg LEGÁLIS BEVÁNDORLÓ között!
Akiket a zorbán idehoz (már a felvetésed szerint) azok ÉRVÉNYES PAPÍROKKAL érkező, LEINFORMÁLHATÓ, és a leglényegesebb NEM TERRORISTA migráncsok, hanem – egyelőre – csak vendégmunkások. De ha a későbbiekben maradnak is akkor sem a muszlim hordába tartoznak!
Többször elhangzott és én is ezt vallom. Nem a bevándorlással van a gond, hanem az ILLEGÁLIS, PAPÍROK NÉLKÜLI, ELLENŐRIZHETETLEN HÁTTERŰ migráncs áradattal.
Ettől függetlenül amit írsz egy faszság!!!
Klárika
2024-09-14 at 20:39
Nemzeti
2024-09-14 at 20:14,
maga HAZUDIK, egész, 4,5 sor hosszában. Láthatóan kedve telik benne. Nemcsak egy hazug bajnok van, tehát a köreinkben, egyenesen olimpia- jellegü a vetélkedésük e sportágban.
Fellina
2024-09-14 at 20:35
Forró lányok várnak rád — https://ok.me/q9FH1
Klárika
2024-09-14 at 20:31
Hogy mit kerestek ott ukránok?
Hát kérem szépen, ök valódi háborús menekültek, melyek ezrei részesülnek a Magyaro.-i, humanitárius menekültek-fogadásában. Bokros büntetés mellett, hogy azt nem tennék.
Az ellenséges többféle mérce alkalmazását nem is említve, hiszen azt megszokhattuk, mivel napirenden van. Mindenképpen elvárja tölünk a zunió.
Meg is mondták, kerek perec, miután elzárták azt az üzemanyag csapot.
Klárika
2024-09-14 at 20:18
Nyilván, hogy hazudik, ha valóságos dolgok által nem tud botrányt okozni ez a poloska. Botrányra meg szüksége van, hogy jelen legyen a nyilvánosság mezején, hogy beszéljenek róla s megjelenjen a médiában.
Érdekes, hogy valótlan heccelésért nem jár valamely büntetés. Mert ha neki tetszik is DE a lakósságnak egyáltalán nem válik javára az oktalan ijesztgetés.
Nem így fogjuk fel s képzeljük el a rendet mindennapjainkban.
Logikus
2024-09-14 at 20:18
A ballibek szellemi szintjét mutatja, hogy beveszik minden mondatát ennek a hazudozó Petikének. 😀
Nemzeti
2024-09-14 at 20:14
A fidesz hazudik, épül a migránsgettó!
Folytatódik a tömeges migránsbetelepítés.
Magyarok százezreinek veszik el a munkáját Orbán migránsai.
A Tisza a magyarság utolsó esélye a túlélésre. Ha marad a migránspárti orbánpárt a magyarságot felfalják a migránshordák.
aladin
2024-09-14 at 20:07
Verje már szét valaki ennek a hazug kecskepofájú Magyar Péter pofáját, mielött börtönbe menne, hogy térjen magához ez amit csinál ez már nem politika, ez az emberiségböl kivetközött állat.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-14 at 19:50
Frenki: jogos, be is fogadhatta volna őket a Magyar család, a budai negyedben jobban érezték volna magukat valóban.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-14 at 19:48
Na, ezt vártam! Csak így tovább! Reagálni, cáfolni, ne terjedjen a hazugság!!! Aztán lehet néha vissza is lőni, ha túl sok a söröcske a Poloska pocakban, és túl sok a köd a buksiban.
Frenki
2024-09-14 at 19:47
Mit kerestek ott ukránok?
Jogtalan behatolók most hol rombolnak?