Pesti Srácok

Ismét kínai repülőgépek lépték át a Tajvani-szoros középvonalát

Ismét kínai repülőgépek lépték át a Tajvani-szoros középvonalát

Készültségbe helyezték a tajvani légvédelmet, miután 24 kínai katonai repülőgépet észleltek a szigetnél vasárnap – jelentette be a tajvani védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy 10 gép a Tajvani-szoros középvonalát is átlépte.

A középvonalat az Egyesült Államok húzta meg egyoldalúan a hidegháború alatt, és bár Peking hivatalosan sohasem ismerte el, az elmúlt évtizedekben de facto határként szolgált Kína és Tajvan között. A tárca közleményben hozzátette, hogy a 24 repülőgép között nukleáris fegyver hordozására képes H–6 típusú bombázógépet is észlelt, valamint négy kínai hadihajó is megjelent a térségben. A közleményt Peking nem kommentálta. Kevesebb mint két hét alatt a mostani a második alkalom, hogy a tajvani védelmi minisztérium kínai műveletekről ad hírt a térségből: csütörtökön 37 kínai katonai repülőgépet észleltek a sziget légvédelmi zónáján belül.

Kína saját területének tekinti a 23 millió lakosú Tajvant, diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz vele szemben, és rendszeresen hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében. Az elmúlt három évben Kína fokozta a katonai nyomást. Áprilisban Kína nagyszabású hadgyakorlatokat rendezett Tajvan körül, miután Caj Jing-ven tajvani elnök Los Angelesben találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/YHC

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.