Pesti Srácok

Ismét megfenyegették a Charlie Hebdo szerkesztőségét

Ismét megfenyegették a Charlie Hebdo szerkesztőségét

Nyílt levélben fejezte ki támogatását mintegy száz francia sajtótermék a Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúrák közlő Charlie Hebdo című francia szatirikus lapnak, amelynek több szerkesztőségi tagja dzsihadista merénylet áldozata lett öt évvel ezelőtt, s amely újabb fenyegetést kapott – írja a Librarius. Miközben a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadások pere folyik a párizsi esküdtszéken, a lap humánpolitikai igazgatója Marika Bret olyan halálos fenyegetéseket kapott, hogy az öt éve állandó rendőri védelem alatt álló nőt a múlt héten tíz perc alatt menekítették ki a lakhelyéről, s jelenleg saját szavai szerint “politikai menekültként” kénytelen a barátainál meghúzni magát. A Le Point című jobboldali hetilapnak adott interjúban a humánpolitikai igazgató szerint “elképesztő mértékű a gyűlölködés a Charlie Hebdo körül”.

Az öt évvel ezelőtti iszlamista támadás perének nyitónapján, szeptember 2-án a lap újra közzétette a Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúrákat, amit a francia társadalom túlnyomó többsége üdvözölt a felmérések szerint, néhány muzulmán országban azonban elítélték az újbóli publikálást, az al-Kaida terrorszervezettől pedig ismételten több fenyegetést is kapott a lap.

– mondta a lap jelenlegi főszerkesztője, Riss a francia hírügynökségnek.

PestiSracok facebook image

A közös fellépés egy, a francia közvéleményhez intézett nyílt levélben öntött formát, amely a szerdai új lapszám címlapján, valamint az aláíró sajtótermékekben is megjelent, köztük számos országos és regionális lapban, valamint szinte minden rádió és televízió honlapján. "Az Együtt védjük meg a szabadságot" címmel megjelent kiáltvány idézi a francia nemzetgyűlésben 1789-ben elfogadott Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, kiemelve hogy jelenleg “az elmúlt két évszázadban a szólásszabadság védelmére kidolgozott jogi építményt támadják, úgy mint még soha az elmúlt 75 évben. Ezúttal olyan új totalitárius ideológiákkal, amelyek azt állítják magukról, hogy vallási szövegek inspirálják” – olvasható a kiáltványban.

Mint ismert, a 12 rajz eredetileg a Jyllands-Posten című dán napilapban jelent meg 2005. szeptember 30-án, a Charlie Hebdo egy évvel később közölte őket. Van, amelyiken a próféta turbán helyett bombát visel a fején, vagy kést ránt két lefátyolozott nőre.

A francia szatirikus lapot a közlés után többször megfenyegették, a szerkesztőséget felgyújtották, majd 2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a szerkesztőségébe, ahol 12 embert megöltek, és 11-et megsebesítettek. A lap hét legfőbb karikaturistáját, köztük a főszerkesztő Charb-t is kivégezték. A támadókat két napig üldözte a rendőrség. Eközben egy harmadik társuk agyonlőtt egy rendőrt a főváros egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat. A három napig tartó támadásokban 17-en vesztették életüket, köztük három rendőr és 21-en sebesültek meg. A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben több mint 250-en vesztették életüket.

A Charlie Hebdo elleni támadást az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) vállalta magára, míg a zsidók elleni merénylet elkövetője az Iszlám Állam dzsihadista szervezet katonájának mondta magát. A támadást követően a Charlie Hebdo elköltözött, biztonságát megerősítették, és a szerkesztőség jelenleg is titkos helyen dolgozik. A lap munkatársai az elmúlt években is több halálos fenyegetést kaptak, miközben az újság világszerte a szólásszabadság jelképévé vált – írja a Librarius.

Forrás: Librarius; fotó: MTI/Geoffroy Van der Hasselt / Anadolu Agency

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?