Pesti Srácok

Ismét tíz százalékkal emeli a kormány a pedagógusok fizetését

Ismét tíz százalékkal emeli a kormány a pedagógusok fizetését
Oroszlány, 2015. szeptember 30. Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erõforrások Minisztériuma köznevelésért felelõs államtitkára nyílt órát tart a világ legnagyobb tanórája keretében az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában 2015. szeptember 30-án. Az államtitkár az óra utáni sajtótájékoztatón elmondta, a világ legnagyobb tanórája elnevezésû oktatási projekthez kapcsolódva az általános iskoláknak a szervezõk olyan tudáspróbát is meghirdettek, amelynek egy digitális eszközökkel felszerelt okostanterem a fõdíja. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Januártól 10 százalékos béremelés lesz a pedagógusoknál, ennek a többletfedezete mintegy 63 milliárd forint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban. Rétvári Bence azt mondta, a koronavírus-járvány okozta többletkiadások ellenére a kormány úgy döntött, hogy folytatja a béremeléseket a közszférában.

Hozzátette: a gazdaság többletteljesítménye az, amely megalapozza ezeknek a béremeléseknek a fedezetét. Hangsúlyozta: nem ez az első béremelés, hiszen tavaly, a járvány ellenére is már volt egy 10 százalékos béremelés és az első csoport, amelyik számára a kormány egy nagyobb léptékű béremelést indított. Szintén a pedagógusok voltak, amikor több év alatt 50 százalékos béremelést hajtottak végre körükben.

- tudatta az államtitkár.

PestiSracok facebook image

Mint mondta, az elmúlt években Magyarország több mint ezermilliárd forinttal többet fordított pedagógusbérekre, mint amennyi ezeknek a fedezete 2010-ben volt. Az államtitkár a közeledő választási kampánnyal kapcsolatban azt mondta, a baloldal ilyenkor mindig nagyokat ígérget és igyekszik a pedagógusokat, a pedagógus-szakszervezeteket is belerántani a kampányba, és sztrájkfenyegetéssel vagy másként kihasználni őket.

- mondta, emlékeztetve arra, hogy 15 ezer pedagógusnak szüntették meg a munkahelyét és minden pedagógustól elvettek egy havi bért.

- hangoztatta Rétvári Bence.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/ Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.