
A tüntetésekkel – valamint a kőolajfinomítókat, a tömegközlekedést és szemétszállítást érintő gördülő sztrájkokkal – nyomást kívánnak gyakorolni a kormányra a nyugdíjreform visszavonása érdekében, amelynek egyik legfontosabb eleme a nyugdíjkorhatár két évvel, 64 évre történő emelése.
A belügyminisztérium adatai szerint a különböző városokban a hetedik napon összesen 368 ezren tiltakoztak. A hatóságok egymillió tüntetőre számítottak. A korábbi tüntetésekhez hasonlóan a szombati is békésen zajlott. Kedden 1,28 millió ember vonult az utcákra, a kormány adatai szerint ez volt a legnagyobb számú részvétel. A kormány szerint a reformra szükség van a nyugdíjkassza elegendő bevételének biztosításához, és közölték, hogy nem fognak meghátrálni. A parlament felsőháza a hét végén is tárgyalja a reformról szóló törvényjavaslatot. A francia szakszervezetek közös közleményben szólították fel a kormányt, hogy tartson minél előbb “állampolgári konzultációt” a kérdésben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Teresa Suárez
Facebook hozzászólás
Orientál
2023-03-12 at 15:55
Következmények nélkül mindent megcsinálhatnak ,mint a gyarmatosító elődeik szabadon gyilkolhatták gyarmati sorba kényszerített egyes népeket. Valahogy a francia vezető balliberális – mára zöld is – politikusok a saját népüket is manapság agyba főbe verethetik.
Ungarn über alles !
2023-03-12 at 10:06
mivel a fekák és egyéb szemetek a mértani logaritmus szerinti emelkedő tendenciában szaporodnak, lesz abból a 64-ből még 70 év korhatár is
emiatt kár most, ideje korán hőbörögni minden csigazabáló bennszülöttnek
Tudósító
2023-03-12 at 06:56
A másik tudnivaló az az ( amellett hogy ez az elégedetlenség nem csak a nyugdíjtörvény módosításáról hanem az általános elégedetlenségről szól), hogy a nyugdíj korhatár sok emberre nézve nem 64 év lesz, hanem 67-68-70 év!
Ennek az az oka, hogy nem csak a korhatárt hanem a munkában töltött szükséges évek számát is meg akarja emeltetni a törvény, (fokozatosan emelve 43-44 évre) és Fro-ban jóval magasabb a munkanélküliség mint akár Mo-n akár Németo-ban. Ez pedig azt jelenti, hogy a munkanélküli “ lyukas éveket” le kell dolgozni ahhoz hogy teljes nyugdíjjal mehessen el a dolgozó, vagyis tovább kell dolgoznia 64 éves korán túl, sokszor 4-5 évvel, attól függően, hogy mennyi a munkanélküli éveinek a száma.
Tehát, itt nem csak arról van szó, hogy “ két év miatt kitört a forradalom”! Sokkal komolyabb a helyzet.
Valójában egymás ellen fordítja az uralkodó réteg az európai népeket. Miért van nagyobb munkanélküliség Fro-ban, mint Németo-ban? Mert az Eurót rosszabbul váltották át ! Ez a francia gazdaság lemaradását eredményezte. Meg, sok olyan üzemet zártak be Fro-ban, ahonnan áthelyezték a munkát az új “ gyarmatokra” a kelet-európai országokba, ahol emiatt alacsonyabb a munkanélküliség, a munkabérek alacsonyak, vagyis nagyobb a rabszolgaság … így lehet összefoglalni.
A külföldi multik viszont nevetséges adót fizetnek (9% az otthoni 30%-os adó helyett) Kelet -Európában, Mo-n is, ( ezért nincs semmi az magyar államkasszában) és emellett jóval magasabb haszonra tesznek szert!
Jóval olcsóbb a JÓL (magyar pénzen ) KÉPZETT munkaerő, lóval olcsóbb a nyersanyag, vagy az alapanyag ( pl a magyar tej a tejüzemek részére) és, jóval olcsóbb az orosz energia, mint a francia ! BINGO !
KI JÁR JÓL ?? SE NEM A MAGYAR SE NEM A FRANCIA MUNKÁS, hanem A GLOBALISTA MULTIK AMELYEK A Háttérhatalmat táplálják!
Tudósító
2023-03-12 at 06:26
Tudománytalan libsizmus!
Óvakodjon az ismeretlen jelenségek durva kritizálásától. Ez “tudománytalan”!
Sokat tartózkodom mindkét nyugat-eus országban, amelyeket Ön említett, és tudom pontosan mi folyik ott. A magyar médiák nem adnak erről igazi képet, mint ahogy a többi nyugat eus médiák se mutatják meg azt, hogy milyen sok francia tiltakozik pl a migráns politika ellen. Marine le Pen pártja ott a legnagyobb párt, és ők a macronék legnagyobb ellenfelei. Igenis, van szavuk és fel is emelik, sokkal konkrétabban mint pl Meloni ! Nem tudom, Mo-n erről miért nincs semmi hír? Francia migránsellenes fiatalok ( erről pár éve adtak hírt, ma nem tudom hogy megy-e még) önként mentek a fr-olasz határra hogy megakadályozzák az illegális migrációt.
Az nehezíti a francia patrióta mozgalmat, hogy Fro-ban nagyon sok már a vegyes család, részben a gyarmati múlt miatt is, de a nagyon intenzív migráció miatt is ( mert a migránsoknak kb egy éven belül állampolgárságot adnak, nem véletlenül) sokan szavaznak macronékra és a két oldal közötti harc kiegyenlítődött, nagyon szoros. Kb mint azusa-ban a demokraták (a liberális macronék) és a konzervatívok ( mint a fr patrióták) között. Macronék csalással kerültek hatalomra kétszer is, ugyanazokat a módszereket alkalmazzák mint azusaban a Deep St. Már Fro-ban is majdnem ugyanúgy megtámadták a Sárga mellényesek az Elysée Palotát, mint azusa-ban a Capitoliumot. Szóval, Mo-n nem sokat tudnak az emberek ezekről a kűzdelmekről, meg nem is olvasnak utána az emberek, mert ( jogosan) azt hiszik hogy ha fáradtan hazaérnek a munkából és bekapcsolják a tv-t, akkor ott elmondják nekik a valóság lényegét. Nem feltételezik, hogy nekik kellene még az internet-en bogarászni, ha tájékozottak akarnak lenni! Igen, de az régen volt, hogy a mi pénzünkön fizetett tv -s alkalmazottak minket szolgáljanak ! Nem! ŐK MÁR ÉVEK ÓTA A GLOBALISTA MAFFIÁT SZOLGÁLJÁK ÉS NEKÜNK AZ AGYMOSÁST ADJÁK. RTL, ATV és társai semmit nem érnek. Ezek rengeteg szellemi kárt okoznak az országnak, mert csak a hülyeséget öntik. De, pár szót Önnek, Németországról is.
Németo-ban úgyszintén, ott van az AFD ( jobboldali német párt, amit ellehetlenítenek), amely a patriótákat fogja össze, csak az a baj, hogy lefasiztázza őket a libsi média. Erről se sokat szól a magyar hírelemzés, hogy miért? Nem tudom. TUDÓSÍTÓKRA LENNE SZÜKSÉG, akik vannak, azok nem elég okosak és lagymatagok….vagy megtiltják nekik azt, hogy az igazat közvetítsék. ÁLTALÁBAN ELHALLGATJÁK A PATRIÓTÁK TEVÉKENYSÉGÉT AZ EGÉSZ EU-ban.
Arról is csak kutyafuttàban tett említést azt hiszem Georg, itt a PS-en, hogy mekkora összeesküvést àllított le a német rendőrség, több száz német akarta megdönteni puccsal a jelenlegi őrült liberális kormányukat…. Nagyon komoly vezetőik voltak, már évek óta szervezték titokban a puccsot, (volt német katonatisztek is) akiket pár hónapja letartóztattak. Ez mind az elégedetlenséget mutatja. Csak elhallgatják ( nem véletlenül), mint a sok ellen tüntetést . Németo-ban sok tüntetés volt a Covid kamu-oltások ellen is, (ez is tabu téma) meg a fegyverszállítások ellen is, ami ugye Ukrajnába megy.
Higgye el, hogy mindkét országban borotvaélen táncolnak a hatalomban lévők, és tudják, hogy nagyban csökkent a népszerűségük, de nyomja őket ( és kényszeríti is) a Deep St. hátulról, mégha bele is buknak…
Néhány szó a tüntetésről :
A szakszervezetek mind egységbe tömörültek Macronék ellen.
A tüntetők számát a kormány elcsalja, azt amit kiad közleményben, hárommal kell megszorozni. A szakszervezetek ötször annyit szoktak mondani . Tehát, ha a kormány 386 ezret mond, akkor a felvonulók valós száma egy millió körül van.
Itt valójában nem csak a nyugdíjtörvény ellen tiltakoznak a franciák, hanem globálisan minden ellen ami hátrányosan érinti őket, a nyugdíj törvény csak az utolsó csepp a pohárban. Azt mondják a tüntetők hogy elég a nép sanyargatásából, a rabszolga sorsból, az inflációból, a migrációból, a covid után jelentkező rengeteg káros hatásból, a közbiztonság romlásából, és legfőképpen abból az igazságtalanságból, hogy mindezek árát nem azokkal a multikkal fizetteti meg a fr kormány, amelyek megsokszorozott tiszta profitot könyvelnek el maguknak évről évre! Azoknak kedvezményeket ad Macron mert azok a Deep St-nek tejelnek és azt táplálják.
Tudományos libsizmus
2023-03-11 at 23:38
Két évvel felemelik a nyugdíjkorhatárt, erre kitör a forradalom. A muzulmán kannibálokhoz egy szavatok nincs. Elmentek a picsába ti is hülye franciák. Pont olyan csicskák vagytok, mint a németek.