Pesti Srácok

Iszlám vallási ismereteket fognak oktatni a bajor iskolákban

Iszlám vallási ismereteket fognak oktatni a bajor iskolákban

Választható tárgyként bevezetik az iszlám vallási ismeretek oktatását a bajorországi iskolákban – döntött kedden a németországi tartomány kormánya. A mintegy 13,1 milliós Bajorország tartományban a közoktatásban tanuló diákoknak nagyjából a tíz százaléka tartozik a muszlim vallási közösségekhez.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Szabad Választók (Freie Wähler) pártjának koalíciós kormányának közleménye szerint az új tantárgyat a 2021/2022-es tanévben vezetik be a közoktatásban. Az iszlám vallási ismertek tárgyat a hittan, illetve az erkölcstan alternatívájaként lehet majd felvenni, egyelőre 350 iskolában. Az újítást véleményük szerint egy "sikeres modellkísérlet" alapozta meg. Elsősorban a muszlim vallású tanulóknak ajánlják.

– áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

A kormány ajánlása szerint az iskoláknak a tanterv kialakításában az Erlangen-nürnbergi Egyetem (FAU) iszlám vallási tanulmányok tanszékén (DIRS) felállított tudományos tanácsadó testület szakértelmére érdemes támaszkodniuk. Ezt azzal indokolják, hogy az iszlám vallásnak nincs egységes intézményrendszere, amely az oktatási rendszer együttműködő partnere lehetne.

A mintegy 13,1 milliós Bajorország tartományban a közoktatásban tanulók hozzávetőleg 10 százaléka, 160 ezer diák tartozik a muszlim vallási közösségekhez. A 83,2 milliós Németország egészében nagyjából 4,5-5 millió muszlim él, többségük szunnita török.

Forrás: MTI; Fotó: barenakedislam.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.