Pesti Srácok

ITM: két pályázati konstrukcióban indul a Tisztítsuk meg az országot! projekt

ITM: két pályázati konstrukcióban indul a Tisztítsuk meg az országot! projekt
Budapest, 2011. szeptember 4. Hatalmas szeméthegyek tucatja, köztük építési törmelékek, autókarosszéria darabok és sok egyéb mellett háztartási hulladékok találhatók a Tétényi fennsíkon, a természetvédelmi terület szomszédságában. MTI Fotó: Czimbal Gyula

Két meghatározó pályázati konstrukciót dolgoztak ki az eddigi legnagyobb illegális hulladékfelszámolási, a Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű projektben. Az egyiket az önkormányzatok számára a Belügyminisztériumnál, a másikat a civil és a gazdálkodó szervezetek, valamint az egyházi jogi személyek számára az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (ITM) – mondta el az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Boros Anita közölte: a projekt 2020 második felében megvalósuló, első ütemének végrehajtására a kormány tizenhárom milliárd forintot biztosított, a központi koordinátor az ITM. A 2020 júliusban indult kísérleti szakasz tizenkét helyszínen zajlott, a tapasztalatok alapján az egész országban megkezdik a leginkább szennyezett területek megtisztítását. Elsődlegesen a közutak, vasutak, erdők, turistaútvonalak, folyópartok, valamint önkormányzati közterületek megtisztítását tűzték ki célul. Kiemelte, hogy ebben a munkában mindenkire számítanak, a lakosságra, a vállalkozásokra, a közigazgatási szervekre, az önkormányzatokra és a civil szervezetekre is.

Az államtitkár kitért arra is, hogy szeretnék, ha a törvény a lehető legszigorúbban sújthatna le az illegális szemetelőkre, és szeretnének segíteni a tulajdonosokat ingatlanjaik megvédésében. Az ITM pályázati konstrukcióját ismertetve Boros Anita elmondta, a civil szervezetek pályázatot nyújthatnak be köztulajdonban álló, már megtisztított terület őrzésére, illetve a nagyobb területeken elszórtan fellelhető, nagygépi munkálatokat nem igénylő hulladéklerakatok felderítésére és felszámolására. A gazdálkodó szervezetek pályázatot nyújthatnak be a köztulajdonban álló, kezelésükben lévő területek megtisztítására. Az egyházi jogi személyek pedig a kezelésükben vagy tulajdonukban álló területen található illegális hulladékok összegyűjtésére és elszállítására pályázhatnak. Önálló pályázati célterületként nevesítették a rendkívüli helyzetek, kirívó hulladékmennyiség felszámolását, ebben az esetben pályázhat mindegyik pályázói kör. Boros Anita kiemelte: minden támogatott számára előírják, hogy a megtisztított területet folyamatosan figyelni, őrizni kell, megakadályozva ezzel a további, illegális szemétlerakást. Közölte azt is, hogy szeretnék támogatni az ingatlanvédelmi rendszereket bevezetését a magán és a köztulajdonban álló ingatlanoknál. Támogatni kívánják a nem elektromos sorompók kiépítését, valamint kamerarendszerek telepítését.

Az összes konstrukcióban a támogatás egyszeri és vissza nem térítendő. A finanszírozás a települési önkormányzatok rendkívüli pályázata esetében száz százalékos előfinanszírozásával történik. Minden más esetben előleg biztosítása mellett, a feladat elvégzése után egy vegyes finanszírozási konstrukciót dolgoztak ki. Boros Anita elmondta, az ITM pályázati konstrukciójában tart a felkészüli idő, a pályázatokat november első hetétől lehet majd benyújtani. A pályázatok elbírálása folyamatos lesz a rendelkezésre álló források kimerüléséig. Kérdésre válaszolva elmondta: vannak olyan állami közreműködő szervezetek, amelyek a tizenhárom milliárdos keretből közvetlenül részesülnek. Ilyenek a nemzeti parkigazgatóságok vagy például az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az ITM-nél november 9-től lehet majd pályázni. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az önkormányzatokat érintő pályázati konstrukciót ismertetve elmondta: ez esetben az önkormányzatok által kezelhető mértékű illegális hulladék begyűjtésére kívánnak támogatást adni. Ugyanakkor az is nagyon lényeges, hogy a megtisztított területek rendszeres felülvizsgálata megtörténjen. Az önkormányzatok számára kiírt pályázat hamarosan zárul, december 7-én a belügyminiszter meghozza a döntést. Az elnyerhető támogatásokat kategóriákba sorolták. Az államtitkár példaként említette, hogy az ezer lakos alatti települések kétmillió forintig, a fővárosi kerületek és a megyei jogú városok húszmillióig pályázhatnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI Fotó: Czimbal Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?