Pesti Srácok

Izer Norbert: Hatályba lépett a Gazdaságvédelmi Akcióterv

Izer Norbert: Hatályba lépett a Gazdaságvédelmi Akcióterv

A Gazdaságvédelmi Akcióterv hét adós pontjából már négy hatályba is lépett. A kisvállalati adó (kiva) mértékének, valamint a szálláshely áfájának csökkentése 2020. január 1-től könnyít majd a vállalkozások terhein. Az adórendszer egyszerűsítésére vonatkozó szabályok is jövőre alkalmazhatóak azzal, hogy az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) kivezetésében érintett vállalkozókat az áttérésben már szeptember végétől segíti a Pénzügyminisztérium – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-nek.

– hangsúlyozta az államtitkár. Emlékeztetett arra: június 24-én léptek hatályba a fejlesztési adókedvezmény kibővítésére és az adófeltöltés eltörlésére vonatkozó szabályok. Az adófeltöltés eltörléséről szólva kiemelte: a változás mintegy 40 ezer vállalkozásnak hoz könnyebbséget, hiszen a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 150-170 milliárd forinttal. Az érintettek ugyanis ezentúl nem december 20-án, hanem öt hónappal később, májusban, az adóbevallásuk elkészítésével egyidőben fizethetik meg teljes adójukat. A fejlesztési adókedvezmény kibővítésével pedig még több beruházás valósulhat meg Magyarországon, miután június 24-től 500 millió forintról a kisvállalatok esetében 300 millió, a középvállalkozások esetében 400 millió forintra csökkent a beruházási értékhatár. Izer Norbert kitért a Gazdaságvédelmi Akcióterv két másik, július 1-én hatályba lépő pontjára. A reklámadó felfüggesztése 2023. január 1-ig biztosítja, hogy egyetlen vállalkozásnak sem kell reklámadót fizetnie. A 2018-as bevallási adatok alapján mintegy félezer cég mentesül a reklámadó-fizetési és adminisztrációs kötelezettség alól.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg az államtitkár. A Gazdaságvédelmi Akcióterv jövőre hatályba lépő három pontja közül elsőként a kiva csökkentést emelte ki Izer Norbert. Az, hogy 13 százalékról 12 százalékra csökken a kiva mértéke, jelenleg több, mint 41 ezer magyar vállalkozást érint.

– jegyezte meg az államtitkár. A szálláshely általános forgalmi adójának (áfa) a csökkentése biztosítja, hogy a legalacsonyabb (5 százalékos) mértékű áfát számíthatnak fel a turizmusban 2020. január 1-től.

– jegyezte meg Izer Norbert, hozzátéve, hogy az intézkedés 20-24 milliárd forintot hagy 2020-ban a szektor piaci szereplőinél.

– húzta alá Izer Norbert.

– részletezte. Az evásokat a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is segíti az átállásban. Felidézte, hogy a tárca már szeptember 25-én közzétett egy részletes tájékoztatót, valamint az eva-kalkulátort. Ez utóbbit péntek reggelig már több, mint ötezren töltöttek le.

– mondta Izer Norbert.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.