Pesti Srácok

Izrael a mobilhálózat összeomlására is felkészül az iráni ellencsapás nyomán

Izrael a mobilhálózat összeomlására is felkészül az iráni ellencsapás nyomán

Az izraeli kormány biztosítani szeretné működését egy olyan esetben is, amikor a kommunikációs infrastruktúrát ért károk nyomán összeomlik a mobiltelefon-hálózat, és ezért a minisztereknek és a legfontosabb kormányhivatalnokoknak műholdas telefonokat osztottak szét csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Csütörtökön a minisztériumok vezetői számára helyzetértékelést tartottak, amelyen szóba került a felkészülés egy olyan vészhelyzetre, amikor a súlyos betegeket le kell szállítani az alagsorokban létrehozott kórházi bunkerrészlegekbe. A Közlekedési Minisztérium felkészül az izraeliek külföldről való tömeges visszatérésére, egyes helyi önkormányzatok pedig arra készülnek, hogy szükség esetén befogadják az északról kitelepítetteket. Az Izrael északi határához közeli települések népjóléti és egészségügyi osztályait arra utasították, hogy álljanak készen a lakosság gyors evakuálására szükség esetén.

A kitelepítési terv első szakaszában szállodákba vagy helyi klinikákra viszik a lélegeztetett betegeket, akik elektromos áramra szorulnak, és hosszabb áramszünet esetén nem tudnak otthon maradni. A libanoni határ közelében a korábbinál szélesebb körű, gyors evakuálásra is felkészülnek, amelynek során az idős, speciális igényű embereket mentőkkel és más járművekkel két órán belül elszállítják. Az izraeli energiaszektor egyik magas rangú tisztviselője a Hezbollah nyilatkozatai alapján úgy becsülte, hogy a várható támadás elsősorban az ország katonai létesítményeit célozza majd, és nem lesz szükség az evakuálási tervre. Iszmail Hanijének, az iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjének teheráni, és Fuad Sukarnak, a Hezbollah katonai parancsnokának bejrúti likvidálása után Irán "súlyos büntetéssel" fenyegette meg Izraelt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?