Pesti Srácok

Izraeli tábornok: az igazi probléma a muszlim bevándorlás

Izraeli tábornok: az igazi probléma a muszlim bevándorlás

Sokan csupán általánosságban beszélnek a migrációról, és nem mondják ki, de a valódi probléma a muszlim bevándorlás - jelentette ki az izraeli hadsereg tartalékos dandártábornoka, a Jerusalem Center for Public Affairs regionális közel-keleti fejlesztésekért felelős projektigazgatója szombaton Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium szervezte háromnapos migrációs konferencia második napján.

Yosef Kuperwasser szerint ez azért van így, mert a muszlimok másként gondolkodnak, mint azok, akik azért érkeznek Európába, mert európaiak akarnak lenni. A muszlimok számára a világnak az iszlám felfogáson kell alapulnia, a nyugati rendszer azonban éppen ellentétes elveket követ - hangoztatta. A tábornok angol nyelvű beszédében három csoportra bontotta a muszlimokat.

A pragmatikus muszlimok azt gondolják, hogy egyelőre nem tudnak mit tenni, ezért hajlandóak a mostani nyugati rend szerint élni. Feladatuknak azt tekintik, hogy próbáljanak beilleszkedni, hasznos tagjaivá válni a globális társadalomnak. A radikális muszlimok ezzel szemben azt mondják, hogy a lehető leggyorsabban meg kell változtatni a világ rendjét, mert az ellentmond az iszlámnak. A realista radikálisok úgy vélekednek, hogy nem szabad küzdeni azokkal, akik többen vannak náluk. Ők még nem tartják magukat elég erősnek, megfelelő politikák követése esetén azonban megváltoztathatónak gondolják a világot. A szélsőségesek szerint viszont már most el lehet érni a kívánt reformot, mert Európa annyira gyenge - ismertette Yosef Kuperwasser.

A volt dandártábornok szerint a muszlimok körében zajlik egy radikalizálódási folyamat: idővel a pragmatikusok realistákká, a realisták szélsőségesekké válnak. Mindez komolyan fenyegeti Európa biztonságát, a nyugati identitást - jelentette ki. Megoldásként a tábornok azt javasolta, hogy fokozni kell az együttműködést a hírszerzési szervezetek között. Világossá kell tenni a muszlimok előtt, hogy az itt élők büszkék a nyugati világrendre. Ellenezni kell minden radikális iszlám mozgalmat, nem csupán a szélsőségeseket. Végül mérsékelni kell a muszlim gazdasági bevándorlást, amit a kibocsátó országokban eszközölt befektetésekkel lehet elérni - mondta Yosef Kuperwasser.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: EPA

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.