Pesti Srácok

Izraelnek, a briteknek és a németeknek jelentő kémeket ítéltek el Iránban

Izraelnek, a briteknek és a németeknek jelentő kémeket ítéltek el Iránban

A közel-keleti országban nem szeretik az ilyesmit, nagy valószínűséggel a tíz évnyi börtön mellett más büntetésben is részesülnek majd a most elítélt kémek.

A hivatalos iráni közlés szerint tíz év letöltendő börtönbüntetést kapott két iráni férfi, akik a külföldi hírszerzési szolgálatoknak adtak át titkos adatokat. Míg a brit-iráni állampolgársággal is rendelkező ügyvéd, Shahram Shirkhani az angol elhárításnak segített, addig Massud Mossaheb az izraeli és a német hírszerzésnek kémkedett. Utóbbi osztrák állampolgársággal is rendelkezett, Teherán szerint Ausztriában és Németországban széles hálózatot épített ki a most elítélt férfi az ottani iráni közösség körében, az ott szerzett információkat juttatta tovább.

Gholamhossein Esmaili, az iráni ügyészség szóvivője elmondta, hogy az elmúlt hónapokban öt másik iránit is letartóztattak, akiket azzal vádolnak, hogy külföldi hírszerzési szolgálatoknak kémkedtek. Nemzetközi emberi jogi szervezetek korábban már többször bírálták az iráni bírósági gyakorlatot, hiszen sokszor bizonyíték nélkül ítélnek el politikai ellenfeleket. A Human Rights Watch szerint több tucat kettős állampolgárt tartanak fogva Iránban kémkedés vádjával, csak júliusban két embert is kivégeztek kémkedés miatt. Esmaili szerint Shahram Shirkhani a brit MI6-hez akart beszervezni a szigetországban élő irániakat, hogy ők is segítsék a brit titkosszolgálatot.

PestiSracok facebook image

– közölte a teheráni bíróság szóvivője.

Az Ausztriában tevékenykedő üzletembert, Massud Mossahebet tavaly januárban vették őrizetbe, miután Bécsből Teheránba utazott, azóta őrizetben volt és várta ítéletét. Ausztria kérte tavaly Mossaheb szabadon engedését, azonban Teherán erre nem volt hajlandó, mivel nem ismerik el a kettős állampolgárságot és elutasítják, hogy egy iráni egy másik ország konzuli védelmét élvezze.

Forrás: BBC, Times

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.