Pesti Srácok

J.D. Vance: az Egyesült Államok és Európa ugyanazon civilizációs csapat tagja, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást

J.D. Vance: az Egyesült Államok és Európa ugyanazon civilizációs csapat tagja, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon civilizációs csapat tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban egy európai szervezésű pódiumbeszélgetésen.

Az alelnök a Müncheni Biztonsági Konferencia szervezetének eseményén kifejtette, hogy a 21. században Európának egy kicsivel nagyobb mértékben kell részt vennie a terhek megosztásában a védelmet tekintve. Hozzátette, hogy az utóbbi két évtizedben mind Európa, mind Amerika elkényelmesedett a védelmi berendezkedést illetően, és ez a nem felel meg a következő húsz év kihívásainak. Ennek az alapvető kérdésnek az átgondolását közösen kell megtenni, és ez alapvető meggyőződése Trump elnöknek is – fogalmazott J. D. Vance.

Az alelnök beszélt az Egyesült Államok és Európa kereskedelmi-gazdasági kapcsolatairól is, amivel kapcsolatban sürgette, hogy az európai országok számolják fel az amerikai termékek európai piaci jelenlétét akadályozó vámokat és nem vámjellegű kereskedelmi akadályokat.

J.D. Vance visszautalt a februárban Münchenben elmondott – nagy visszhangot kiváltott – beszédére is, amiben bizonyos demokratikus normák európai háttérbe szorulásának veszélyére hívta fel a figyelmet. A washingtoni eseményen arra a párhuzamra mutatott rá, ami a szólás ellenőrzésének növekedése és a polgárok bizalomvesztése között fennállhat. Megértését fejezte ki az iránt, hogy minden ország a saját döntése alapján állítja fel, hogy milyen tartalom fér bele a politikai vitában, és elismerte, hogy ezek a határok egyes országokban máshol húzódnak, mint az Egyesült Államokban.

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor nagyon óvatosnak kell lennünk abban, hogy ezeket a vonalakat ne úgy húzzuk meg, hogy az tulajdonképpen aláássa a demokratikus legitimációt, amin a civilizációnk alapul – hívta fel a figyelmet az alelnök. Hozzátette, szavai nem azt jelentik, hogy Európa rossz, Amerikai jó.

J.D. Vance megjegyezte azt is, az utóbbi években mindkét fél kissé letért a vágányról. Szükségesnek nevezte, hogy elősegítsék ennek a vágánynak az újbóli megtalálását, amiben az Egyesült Államok együttműködését ajánlotta fel Európa számára.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA pool/Will Oliver

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.