Pesti Srácok

Járványgóccá vált a főváros egyik intézménye, mutogatás és hárítás a válasz

Járványgóccá vált a főváros egyik intézménye, mutogatás és hárítás a válasz

A mandiner.hu megpróbált utánajárni, hogyan alakulhatott ki járványgóc a főváros egyik idősotthonában. A főváros részéről a válasz a szokásos: hárítás, másra mutogatás, nemtörődömség és az emberi- valamint szakmai minimumok teljes negligálása. Nemcsak a koronavírus terjed az épület falai között, hanem a gondoskodás hiánya miatt a rüh is, a kórházaknak pedig nem szóltak, hogy fertőzöttek a hozzájuk küldött panaszosok.

Pénteken jött a hír, hogy a fővárosi fenntartású Pesti úti idősek otthonában több koronavírus által fertőzött személyt találtak, 64 főt pedig karantén alá helyeztek. Egy idős lakó időközben elhunyt. Erre már a fővárosnak is reagálni kellett, Karácsony Gergely a szokásos színpadiasságával elbőgte magát a kamerák előtt, de arra már nem futotta, hogy utánajárjon, hogy is alakulhatott ki ilyen rettenetes állapotok egy főváros intézményben. A mandiner.hu-nak egy, az idősotthon lakóit ápoló kórházi alkalmazott mesélt arról, elhanyagolt, rühes állapotban érkeztek hozzájuk a betegek, de az otthon vezetői arra sem vették a fáradságot, hogy tájékoztassák az orvosokat arról, hogy az intézményük falai között megjelent a koronavírus. Ez törvényi kötelességük is lett volna, ehelyett nagy ívben tettek arra, hogy ezzel életveszélynek teszik ki a kórház dolgozóit.

Karácsonyék odáig jutottak a tettek mezején, hogy egy kicsit reklámozhatták Soros Györgyöt, aki kb. 350 millió forintot adományozott Budapestnek nemrég. Ugyan sok kicsi sokra meg, de mondjuk egy menőbb hétvégi vitorlázás árának átutalásáért elég lett volna csak egy hétig ömlengeni a jóságos nagyapóról. Budapest vezetése máshogyan döntött, még a saját idősotthonában tomboló járvánnyal kapcsolatban is Soros nagyvonalúságán ájuldoztak, miközben nem feledkeztek el mindenki mást felelőssé tenni a kialakult helyzetért.

A főváros vezetője a kórházak személyzetét hibáztatja, amiért a középkori környezetben tartott időseik között elterjedt a fertőzés. Karácsony ravasz trükkje a szokásos önfelmentésre az, hogy a kórházaknak az egyéb panaszok miatt hozzájuk került pácienseknél ki kellett volna szűrni a koronavírust, és nem meggyógyítani, majd visszaküldeni őket.

PestiSracok facebook image

A másra mutogatás és a hárítás mellett a hozzá nem értés másik világítótornya, Gy. Németh Erzsébet is megjelent a cikkben, aki csak akkor válaszol a mandiner kérdéseire, ha kinyomtatják, beszkennelik és elküldik neki az amúgy saját hatáskörben is beszerezhető dokumentumait az ügynek.

(A nyitóképen Karácsony a hétfői önfelmentése során látható; az ügy részleteiért kattintsanak át a mandiner.hu-ra!)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.