Az új terápiák eredményeként javult a tüdődaganatos betegek túlélési aránya – mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.
Arról is beszélt, hogy a kormány tavaly 24 milliárd forintot költött tüdődaganattal összefüggő ellátásokra, ellátásra betegenként pedig akár évi egymillió forintot. Hozzátette: a tüdődaganatosak száma a férfiak közt egyértelműen csökken, míg a nőknél enyhe emelkedés figyelhető meg, ez pedig összességében lassú csökkenést jelent.
A változásért el kellene érni, hogy a nők körében a hetvenes évektől elterjedt dohányzási tendencia megforduljon
– hangsúlyozta az államtitkár. Elmondta: tavaly a kormány 24 milliárd forintot költött tüdődaganattal összefüggő ellátásokra; ebből körülbelül 9 milliárd forintot fekvőbeteg-ellátására fordítottak, továbbá megközelítőleg 11 milliárd jutott az úgynevezett tételes gyógyszerekre, amelyekből egy beteg éves kezelése akár egymillió forintba is kerülhet. Horváth Ildikó kiemelte: a magas kockázatúaknál, vagyis azoknál, akik legalább 30 évig napi egy doboz cigarettát elszívtak és 50-55 év felettiek, érdemes szűrni a tüdődaganatos megbetegedést.
Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS