
Egyre több híresség akad ki a woke agymenés térnyerésén a művészvilágban. Persze, tudjuk jól, hogy a humor baloldali műfaj, de nehéz úgy jó vígjátékot készíteni, hogy minden szavunkra vigyázni kell, nehogy megbántsunk valakit, és a Libstapo tiltólistára tegyen. A kilencvenes és a korai kétezres évek sitcomjai ma már veszélyesnek számítanak és betiltandók, így a műfaj egyik meghatározó darabja, a Jóbarátok is. Ezen már Jennifer Aniston is kiakadt, akinek karrierjét éppen ez a sorozat indította el.
A Jóbarátok a késő kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb sorozata. Akár szeretjük, akár nem, azt el kell ismerni, hogy műfajában olyan mérföldkőnek számít, mint a Casino a maffiafilmek, vagy a Drágán add az életed az akciófilmek között. A felvilágosult és progresszív világ azonban nem tűrheti, hogy egy ilyen elavult filmsorozatra bárki nosztalgiával emlékezzen, aki egy kicsit is liberális és értelmiségi.
A sorozatban ugyanis nincs egyetlen fekete bőrű főszereplő sem. A transzneműeken viccelődnek, és általánosságban nem elég progresszív ahhoz, hogy húsz évvel később egy kékhajú szabadbölcsész élvezhesse. Ezért ki is adták az ukázt: a sorozat eltörlendő. Nem ez az első vígjáték, amely így járt: az Ace Ventura sorozat első része például sértő a transz közönség számára, ezért azt is cancelezni kell. A Reszkessetek, betörők! pedig ugyan nem sért meg senkit, de egy fél percig szerepel benne Trump, ami minden jóérzésű liberális traumatizál, ezért azt is át kell írni, újraforgatni (a főszereplő ezentúl legyen lehetőleg egy fekete, tolókocsis transzgyerek).
A Jóbarátokkal szembeni támadásokra Jennifer Aniston is reagált. A színésznő karrierjét a sorozat indította be, ezért érthető, hogy érzékenyen érintette a téma, azonban nem kizárólag a sitcom védelmére kelt, hanem kiállt a cancel culture által fenyegetett többi vígjáték mellett is:
A vígjáték fejlődött, a filmek is fejlődtek. Most már egy kicsit trükkös ez az egész, mert az embernek nagyon óvatosnak kell lennie, ami igencsak megnehezíti a humoristák dolgát, mivel a komédia szépségét az adja, hogy magunkat is kifigurázzuk, hogy az életet is poénra vesszük. Régen még viccelődhettünk egy bigottal és röhöghettünk ezen – hisztérikus volt. És ez arról is szólt, hogy megtanulják a nézők, milyen nevetséges tud lenni az ember. Ma már ez nem lehetséges. (…) Most már egy egész generáció tagjai, gyerekek is úgy gondolják, amikor megnézik a Jóbarátok epizódjait, hogy ezek sértőek. Voltak persze dolgok, amelyek nem szándékosan kerültek bele, meg voltak olyanok is… nos, amelyeket át kellett volna gondolnunk, de amúgy nem hiszem, hogy akkoriban volt ilyesfajta érzékenység, mint manapság.
Jennifer Aniston szerint természetesen ez így nagyon nem jó.
Mindenkinek szüksége van a humorra! A világnak kell a humor! Nem vehetjük túl komolyan önmagunkat, különös tekintettel az Egyesült Államokra. Túlságosan is megosztott mindenki (a társadalomban)
– idézte a színésznőt az IGN.
Forrás: IGN; Fotó: Wikipédia
proton
2023-03-30 at 20:35
Naprózsa 10/10
köszönöm!
vidar
2023-03-30 at 17:06
A Jóbarátok a maga műfajában elsőrangú. Vicces, és laza. Aki nem bírja ne nézze. Nincsen ezen mit ragozni.
Az USAbol
2023-03-30 at 15:27
Észak Amerikának csak múltja van !
DörrögZuldán
2023-03-30 at 10:00
A Derrick már nem megfelelő egy honi csatornának sem. Gyakorlatilag bármely német filmet/sorozatot ugyanezen az alapon ellehetetleníthetnének, mert vagy a szereplő agy a kedves felmenői rosszkor voltak rossz helyen és/vagy rosszat is tettek.
Uncle Ment
2023-03-30 at 09:39
A Jóbarátok így is nézhetetlen.
Mi lenne, ha még a wokeidiótáknak is tetszene?
Dezső
2023-03-30 at 09:00
“….általánosságban nem elég progresszív ahhoz, hogy húsz évvel később egy kékhajú szabadbölcsész élvezhesse…..”
Akkor ne nézze!!!
Van annyi más ami őt érdekelheti és lekötheti, hogy válogathat.
Viszont ezt a lehetőséget ne vegyék el mástól sem! Mert az is diszkrimináció!!
Tehát ha én viszont ezt akarom nézni, akkor ezt akarom és nem a homokosokkal meg hasonló általam nem preferált “személyekkel” teletűzdelt szart!
És amig vannak – és kellenek a jövőben is – ilyen filmek és sorozatok amikből/amiket a normális felfogású emberek szeretnek és néznének, addig a választás szabadsága megven és meg is kell lennie.
De lehet menni normálisoknak is tüntetni, ha elveszik ezt a “szabadságot” a woke jegyében, mert akkor a normálisok kerülnek diszkriminációba!!!!
khm
2023-03-30 at 07:05
“A vígjáték fejlődött, a filmek is fejlődtek.”
Annyira fejlődtek,hogy a jelenlegi “alkotásokat” meglátva undorral kapcsolok át másik csatornára. Ha ez jó ezeknek ,én nem bánom,de így legalább nem jut el Hozzám a “mondanivalójuk”.
Naprózsa
2023-03-30 at 02:58
Engem, és úgy nyolcmilliárdunkat pedig a buzik léte sért. Úgyhogy le a buzizmussal!
Orientál
2023-03-30 at 00:34
Moliere
Rejtőzködő balliberális zöld kommunista fasiszta háttérhatalom mindenre képes.
moliere
2023-03-29 at 23:38
Orientál
Vagy csak azt szeretné, ha életben maradnának. Így meg eléggé csökken az esélye, hogy megöregedhessenek.
Orientál
2023-03-29 at 23:34
Biztos hogy utódaiból ő sem akar köcsögöket leszbikusokat pedofilokat …. nevelni.