Jó gazdagok, rossz gazdagok

A haladó sajtó egyik kedvenc szórakozása, hogy megpróbálja a gazdagságot és a gazdagokat két részre bontani, haladó gazdagokra és retrográd gazdagokra. A folyamat az elmúlt években mindig Mészáros Lőrinctől indul ki, hozzá érkezett vissza, persze miután néhány százszor körbe repülte a nevezettet. Miután az Index legutóbb szerényen kiszámolta, hogy ő lesz az ismert univerzum leggazdagabbja hamarosan, mi is tartunk egy módszertani bemutatót.

Valljuk meg őszintén, a gazdagokat nehéz szeretni. Mindjárt ott van az a természetes érzése az embernek, hogy miért nem ő ilyen ocsmányul gazdag? Valahogy saját altruizmusunkban sokkal jobban bízunk, mint másokéban. Logikailag nyilván ez ellentmondás, de attól tartok joggal. A nagyon gazdagok szeretnek nagyon gazdagok lenni, sőt még sokkal gazdagabbak is és a helikopterből nem nagyon látszanak a békák, hogy megemlékezzünk a magyar haladó gazdag tipikus példányáról Kóka Jánosról is.  (A volt SZDSZ volt elnöke ugyanis egy “reformintézkedés” előtti konzultáció elmaradását így indokolta: a mocsár lecspolása előtt sem kérdezik meg a békákat – a szerk.)

A gazdagság és a gazdagok

A gazdagságot el tudjuk viselni, a gazdagokat kevésbé. Csak annyi bizonyos, hogy a prosperáló társadalmakban vannak gazdagok, nagyon gazdagok és valószínűtlenül gazdagok és szegények, meg nagyon szegények, viszont azokban a társadalmakban, ahol nincsenek gazdagok, általában gazdagság sincs, csak szegénység. Jóval több szegénység, mint az előbbiben. De a dél-amerikai társadalmakban simán meg tudják oldani, hogy a sok nagyon gazdag ember, család, minimális középosztály mellett rengeteg nagyon szegény emberrel létezzen együtt. Csak az tűnik biztosnak, hogy az általános gazdagsághoz gazdagok kellenek, de jelenlétük természetesen nem elégséges feltétel.

A baloldal természetesen nem tud mit kezdeni a saját, haladó gazdagjaival, mert sem meggazdagodásuk módja, sem vagyonuk használatának jellegzetességei nehezen férnek össze bármi olyan emberivel, amit a baloldal annak tart állítólag. Ennek fényében különösen érdekes, hogyan faragott a liberális sajtó minden ordas stiklijük ellenére például szentet Bill Gatesből, Mark Zuckerbergből, Sorosból – a wikipédia például keresetlen egyszerűséggel filantrópként tartja őket számon. Nem megfeledkezve persze magyarországi liberális megfelelőikről sem.

A gazdagok és a hatalomgyakorlás

Minden nemzedékeken át létező államalakulatban kialakulnak koncentrált vagyonok és a gazdagság mindig összefonódik a hatalom gyakorlásával. A gazdagok mindig olyan ideológiákat támogatnak, amelyek a „gazdaság működését” a tőkére és a tőkésre hagyják és preferálják az úgynevezett „éjjeliőr államot”. Ha erős hatalommal találkoznak, akkor pedig bevásárolják magukat a folyamatokba, sőt, mint a jelenlegi nyugati példa mutatja, gyakorlatilag képesek teljesen elfoglalni a politikai hatalmat és csak a saját részérdekeik mentén irányítani országokat.

A kommunista vezetők is “gazdagok” voltak

A vadászat (akkor is) a kiváltságosak elfoglaltsága volt / Fotó: MTI

A probléma az, hogy a baloldal képtelen a gazdagság és a vagyon fogalmának definiálására, mert primitív materializmusa számára felfoghatatlan, hogy a hatalom, a befolyás és a kizárólagos tulajdon olyan elegye az emberi viselkedéseknek, amelyek mindig meghatározzák a társadalmak működését. Ha azt vizsgáljuk, hogy milyen jogosultságai voltak az elmúlt száz évben egy magyar politikai vezetőnek az országban található vagyonok felett, akkor a mindenkori leggazdagabb magyar, talán Mátyás király után, Rákosi Mátyás. Rákosi ugyanis hatalma tetőpontján, természetesen Sztálin kegyelméből, gyakorlatilag teljes mértékben rendelkezett minden felett, ami az országban található volt. A célok tekintetében korlátozták a szovjetek, de övé volt minden, hiszen szó szerint mindent megtehetett.

Kádár sokkal kevésbé volt gazdag, ő leosztotta a vagyonbirtoklással kapcsolatos jogok egy lényeges részét a párttitkároknak, tanácselnököknek, termelőszövetkezeti elnököknek, akik gyakorlatilag bizonyos korlátozásokkal és nem hivalkodva, de tényleg “birtokoltak” mindent. Nagy J. Endre professzorom példája szerint, a tsz tulajdonában lévő szippantós autó csak annak szippantott, aki a tsz elnökével nem volt rosszban.

A rendszerváltásunk jellegzetessége, hogy utána a kommunisták által elvett vagyont jelentős részben azok nevére írták, akiknek felmenői, párttársai azt elrabolták a korábbi tulajdonosoktól. Volt ugyanis a pártnak egy olyan technokrata rétege, amelyik felismerte, hogy egy jogállammal visszatér a törvényes birtoklás rendje és ami a nevükre van írva, az tényleg az övék is lesz, minden jogosultsággal együtt.

Rejtőzködő gazdagok

Magyarországon, de szinte mindenütt a világon nem az igazán nagy tulajdonosok érdeke, hogy homályban maradjanak, hanem a derékhadé. Előbbiek nem is tudnának, míg a magyar viszonylatban néhány milliárdnyi ingatlanvagyon és néhány milliárd működtetett vagyon felett rendelkező gazdagokról senki sem tud. Kevés közöttük az eredetében tiszta ügy, de ezek az emberek és családok élvezik a normális emberi életet és már nem „újgazdagok”, mert sok esetben képesek voltak alkalmazkodni a gazdagsághoz. Ez a csoport legfeljebb helyben politizál és csak finoman dörgölődzik a hatalomhoz, alapvetően nyugodt üzletmenetet akar és tudja, hogy alkalmazkodnia tanácsos az aktuális politikai kurzushoz. Most például ahhoz, hogy a vagyon helyi munkahelyteremtésre, befektetésre kötelez. Ennek érvényesülése csak attól függ, hogy a hatalom helyi leágazása képes volt-e megérteni, a jó kormányzás a hatalom megtartásának legjobb eszköze és nem a számolatlan kampánypénz. A Fidesz jelentős szavazatszám növekedésében ez a tényező volt az egyik legjelentősebb.

A gazdagok befolyása

Mindig a méretek számítanak, az ország méretei és az, hogy hány jelentős gazdag ember játszik szerepet a politikában. Magyar méretekben nehezen alakul ki természetes egyensúly, a túl erőseket hamar korlátozni kell. A baloldal mindig gyenge miniszterelnököt szeretne, ha az jobboldali, azért, hogy a még mindig erős túlsúlyban lévő baloldali oligarchák érdekei ne sérülhessenek. Az erős jobboldali kormányzás nyilván hatással van a gazdagokra, mert egy részük már átállt vagy teljesen együttműködő lett és beletörődött abba, hogy nem ő fog Csányi Sándor helyébe lépni.

Csányi Sándor; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nemzeti tőkés osztály

Az új gazdagok keletkezésének a kérdése azonban ennél sokkal lényegesebb. A nemzetstratégiai ágazatokban a nemzeti tőke primátusa létkérdés. Onnan ki kellett szorítani a külföldi tulajdont és ellenőrizhető nemzeti tulajdonlást kellett helyette kialakítani. Nyilván olyat, ami nem kötődik a kormányzat halálos ellenségeihez. Orbán pontosan tudja, hogy a valóságban a jogosultságok mindig emberekhez kötődnek, nem szervezetekhez. A liberális legenda szerint mindenki lehet független, kivéve a jobboldal. A valóságban azonban csak az a jogszabály, tulajdonjog, befolyás létezik, amit ki lehet kényszeríteni akkor is, ha minden kötél szakad. A gazdaság és a hatalom az emberi viselkedésről szól, nem másról. Az elmúlt nyolc évben a nemzeti szuverenitás visszaszerzése zajlott, amelyet részben külföldi tulajdonosoktól, részben pedig elkanászodott magyar érdekcsoportoktól kellett visszavenni. Orbán célja az, hogy a hatalmára ne legyen szüksége ahhoz, hogy a nemzeti érdek uralma maradéktalanul érvényesülhessen. Magyarországnak önálló struktúrákkal kell részt vennie a globalizációban és nem engedheti meg, hogy tulajdonlások, jogosultságok útján hazai erőforrásaink multinacionális struktúrák részeként funkcionáljanak. Ha nem a liberálisok becsléseit, hanem a valóságot nézzük, akkor sajnos még mindig nem meghatározó a magyar (nemzetiségű, identitású, lokálpatrióta) gazdagok aránya a gazdagjaink között. De ne feledjük, hogy egyedül a saját gazdagjaink felett gyakorolhatunk ellenőrzést, őket kergethetjük el (hogy a balosoknak is legyen valami öröme) közös lakhelyünk okán. Semmi baj sincs az erős állammal, a sok gazdag emberrel, ha mindez erősödő középosztállyal párosul. Ez utóbbit csak mi „préselhetjük ki” belőlük, a nemzetközi aktorok, legyenek cégek vagy mindenféle független szervezetek, nem minket védenek az államunktól és a gazdagjainktól, hanem az állam, a középosztály és a nemzeti tőketulajdonosok összefogását akarják megakadályozni.

Nyilván rengeteg kockázata is van annak, ha a gazdagok, a tőkések kötődnek a nemzeti kormányokhoz. Ezek a kockázatok azonban nem mérhetőek azokhoz, amelyek akkor állnak elő, ha nem kötődnek. Az elmúlt harminc év ennek az illúziónak a fenntartásáról szólt, hogy a külföldi tőke, a külföldi gazdag jobb, mint a magyar. Az Index ezt nyomja most is, minden mészároslőrincezés mögött ez van. „Oknyomozásuk” sosem terjed ki a valóságra csak az ideológiára.