
Hívjuk csak be az oláhot, hiszen olcsóbban dolgozik, mint a magyar! – mondta az erdélyi magyar nemes kétszáz éve. Ne kelljen magyarul tanulnia a befogadott oláhoknak! – mondta százötven éve a liberális magyar politikus. Napra pontosan kilencvennyolc éve ebből lett Trianon. A történelem ismételné önmagát: napjaink zombi-liberálisai szerint be kéne fogadnunk az olcsó afrikai-ázsiai munkaerőt, hátha ők is kiszakítanak majd néhány megyét maguknak száz év múlva. Szerintük Trianon amúgy sem tragédia. Szerintünk viszont az. De van rá gyógyír!
Akármilyen szép az idő, ma gyászolunk. Kilencvennyolc esztendeje ezen a napon, június 4-én, magyar idő szerint 16 óra 32 perckor írta alá a Versailles melletti Nagy-Trianon kastélyban Benárd Ágoston küldöttségvezető és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ azt a papírfecnit, amely szétzúzta, darabjaira szaggatta a történelmi Magyarországot. Hazánk kétharmad része és az ott élő több millió magyar idegen, ellenséges műállamok uralma alá került. E műállamok hálálkodás helyett a mai napig gyűlölnek minket, és az ajándékba kapott területeken élő őshonos magyarság eltüntetésén, beolvasztásán dolgoznak. Trianon a Nyugat legalávalóbb bűne volt, amit ellenünk elkövetett, pedig bűneik lajstroma igencsak hosszú. Ez nem vélemény, hanem szikár tény.
„Trianonozásaink” alkalmával a köztünk élő, bárgyú liberális ismerőseink rendre nekünk szegezik: „Ez sérelmi politizálás!”. Mire a válaszunk: a magyarok java rend- és igazságszerető fajta, és szereti magát időről-időre emlékeztetni arra, kitől mit kapott. Leltárat készítünk. Hogy majd valamikor, ha eljön az ideje, kamatostul visszaadjuk a kölcsönt. S ha netán nem jönne el ez az idő? Nos, a szándékunk legalább megvolt rá. Úgyhogy csak nyugodtan „sérelmi politizáljon” ezen a szomorú napon (is) minden magyar, nyugodtan vegyük kézbe ma is kedvenc szerzőinket – ki-ki vérmérséklete szerint Juhász Gyulát, József Attilát, Wass Albertet, Tamási Áront vagy Tormay Cécilet –, és segítségükkel elevenítsük föl azt a fájdalmat, amelyet tágabb családunknak: a magyar nemzetnek okozott és okoz ma is Trianon. Mikor ezzel rendesen megvolnánk, akkor akár abba is hagyhatjuk aznapra a „sérelmi politizálást”, de természetesen nem azért, hogy ezzel az esetleg a közelünkben tartózkodó, felháborodottan kaffogó liberális ismerősünknek a kedvére tegyünk. Eszünkben sincs a kedvére tenni. Már csak szellemi elődei okán sem.
- Június 4-e a gyáva, megalkuvó, önfeladó és nemzetvesztő liberális politika totális csődjének is a mementója.
Trianonhoz nemcsak a Nyugat aljassága kellett, hanem például azoknak a magyar földbirtokosoknak a pénzéhsége is, akik inkább a „Regátból” hívtak oláhokat erdélyi földjeikre, mert olcsóbban dolgoztak mint a magyarok. Nagyobb hasznot termeltek nekik… S a behívottak jöttek, s hozták a pereputtyot, az ismerősöket. Trianon bűne azoknak a liberális politikusainknak a lelkén is szárad, akik elszabotálták a Magyar Királyságba befogadott több millió szláv és oláh migráns asszimilálását. (Akkori hiperliberális oktatáspolitikánkra jellemző: a nemzetiségi iskolákban az 1907-es Lex Apponyiig még a magyar nyelvet sem kellett kötelezően tanítani!) E migránsokról ma már tudjuk, valójában honfoglalók voltak: nagy tömegben idejöttek, elszaporodtak, és a kedvező alkalmat kivárva, külső hatalmak segítségével elszakadtak. Pontosan ugyanez a liberális őrület az, amely napjainkban az afrikai, ázsiai gazdasági migránsok befogadását követeli… Mert a zombi-liberálisnak halvány segédfogalma sincs a történelemről, így okulni sem tud belőle. Vagy ha valamelyest ismeri, akkor olyan lelkesen üdvözli Trianont, mint a leépülőfélben lévő Vágó István.
- A legújabb liberális őrület: tiltakozni a kormány népesedési politikája ellen. Orbánék ugyanis – még kimondani is szörnyű – azt szeretnék, hogy ne haljon ki a magyarság (a családonkénti átlag 1,5 gyermek oda vezet), s ezzel ne idézzünk elő egy újabb Trianont. Liberálisainknak ez nem tetszik. Hát elkezdték verni a tamtamot.
Az egyik liberális szerint nem az a baj, hogy fogyunk, hanem hogy buták vagyunk, a másik szerint nem kár értünk, a harmadik szerint pedig nem szabadna „nyomasztani” a nőket a szüléssel… Liberálisainkat kilencvennyolc éve és most sem érdekli, ha elfogy a magyar és Trianon lesz belőle. Őket nem érdekli nemzet, haza. Vagy bármi, amiben lélek van.
- Ez is Trianon leckéje: többé nem szabad a kormányrúd közelébe engedni a gyávákat, a „Merjünk kicsik lenni!” hirdetőit, 2004. december 5-e nemzetárulóit. Azokat sem, akik nemzet helyett a nemzetköziségről, világpolgárságról delirálnak. Akik a magyart lenézik, miközben minden idegent szépnek, egzotikusnak látnak. És akik jutalomfalatkákért bármely idegen hatalomnak kiszolgáltatják a hazánkat. Az se baj, ha nemcsak a kormányrúd közelébe nem kerülnek többé, de saját tanácsukat megfogadva elhúznak Londonba mosogatni, hiszen ott szerintük úgyis olyan csodás…
Mi pedig – akiknek Vörösmarty Szózata az alap, és akik nem akarunk idegen földön élni – kapaszkodjunk össze (Nemzeti Összetartozás Napja), és népesítsük be újra a Kárpát-medencét, a magyarok hazáját! Ez a gyógyír Trianonra! 2002 áprilisában az volt a jelszó: „Mindenki hozzon magával még egy embert!” Ma pedig ez legyen: „Mindenki neveljen föl még több magyart!”
POROSZLAI RÓBERT
2018-06-24 at 16:33
Pilhál Tamás ez szép volt!
Naprózsa
2018-06-04 at 22:43
S kit érdekelnek a palesztinok, a szírek, a rohingák, meg a fiatal migránsok jótéteményei? “Engem inkább az érdekel, van-e munka, jó-e az egészségügy, tudom-e iskolába járatnia gyerekemet, lesz-e mit ennem”? – Igen, minket is érdekel. Főleg ama tudat függvényében, hogy nem kell-e a gyerekemnek magyar helyett arabul tanulni, lesz-e munka az imaszőnyeggyárban, és a struccokat megharapja-e az oroszláncsorda, mikor a homokba dugja a fejét…?
Marci
2018-06-04 at 15:06
Kit érdekel Trianon? Engem inkább az érdekel, van-e munka, tudom-e fizetni az adókat, milyenek a lakásárak, jó-e az egészségügy, tudom-e iskolába járatni a gyerekemet, lesz-e mit ennem holnap, lopja-e a kormány aközpénzt stb.?
Gábor Szabó
2018-06-04 at 16:10
Kit érdekel Auschwitz?
Engem inkább az érdekel, van-e munka, tudom-e fizetni az adókat, milyenek a lakásárak, jó-e az egészségügy, tudom-e iskolába járatni a gyerekemet, lesz-e mit ennem holnap, lopja-e a kormány aközpénzt stb.?
Naprózsa
2018-06-04 at 13:21
Mondás: történelemkönyvet a győztesek írják. Van aki szerint ezért nem érdemes tanulni történelmet. Igaz, a győztesek írják, de arról hogyan igázták le a vesztest. Ezért kell(!)tanulni.
Vicces, amikor hozzánk biztonságért menekülő befogadott tótok, rácok, oláhok hamisítják a történelmet, de mivel hazudnak, a sok ellentmondásból mégis kihámozható a valóság.
Még viccesebb, mikor a magyar-cseh-ruszin nyelvekből a magánhangzók kihagyásával “szlovák” tanító gyúrta össze egy tévedés-ország nyelvét.
Most eszkábálják például a Bosnyák ország nyelvtanát is a két tájszólásból: a szerbből és horvátból.
A mi nyelvünk viszont igazi, mint ahogy a népünk és országunk is. Büszkék lehetünk erre. S aki ezen a nyelven minket gyalázva az ellenséget dicséri, húzzon is el oda, mert ő biztosan nem magyar.
apro_marosan_petergabor
2018-06-04 at 13:14
A cikkben levont következtetéssel nagyjából egyet lehet érteni, de azért a “Trianon” ennél bonyolultabb volt…
– A török 150 éves megszállás (iszlám!) teljesen kivéreztette Mo-ot és Erdélyt is. A földbirtokosok nem viccből hívták be az oláhokat, hanem azért mert annyira elnéptelenedett a vidék, hogy nem volt ki művelje…
– Tisza Istvánon nagy volt a nyomás, de senki sem kényszerírhette volna, hogy Mo hadbalépjen 1914-ben, ő döntött így
– Támogathatta volna IV-károly kiugrási szándékát 1916-ban, nem tette…
– Megegyezhetett volna a horvátokkal 1918-ban – kifejezetten kérlelték – nem tette, pedig okos emmber volt, de nem elég okos…(lett volna tengeri kijáratunk, flottánk s egészen más pozíciónk az I. VH végén…)
– Károlyit (ezt az impotens, ostoba, gyáva patkányt) nem kellett volna a magyar országgyűlésnek a hatalom közelébe engednie…
– Stromfeldnek nem kellett volna lemondani Kún Béla betojása után…, hanem élére állni a magyar határvédelemnek, területvisszaszerzésnek, s eltávolítani a kommunistákat a hatalomból
stb.
apro_marosan_petergabor
2018-06-04 at 13:03
Ez marxista téveszme.
Åron
2018-06-04 at 14:36
Simon.A volt Jugoszláviában nlttem fel.A szerb könyvekbe az volt beirva ami a Jugoszláv komunista pártnak megfelelt.Tele volt gyülölettel a magyarok iránt minket meg Horthy fasisztáztak.Magyar tanárainkat a párt kùldte ki az iskolákba akik belénk nevelték a saját fajtánk elleni gyülöletet.
Gábor Szabó
2018-06-04 at 12:58
Akkor szólj először a szlovák és román haverjaidnak, hogy először talán ők hagyják abba a nyafogást az állitólagos 1000 éves magyar elnyomásról, amelyre folyamatosan azért hivatkoznak, hogy általa “erkölcsi” alapjuk legyen a magyar kisebbségek elnyomásához.
POROSZLAI RÓBERT
2018-06-04 at 11:51
kussolj libbancs!
khm
2018-06-04 at 11:48
Majd,ha a magadfajták elmentek mosogatni Londonba!
Ferenc
2018-06-04 at 13:02
10/10
Kisréti Magyarka
2018-06-04 at 11:28
Volt egy multikulturális (liberális) állam 1868 után, amit Osztrák-Magyar monarchiának hívtak. Mindenki használhatta a saját nyelvét szabadon, és mindenkinek saját nyelvén voltak iskolái. A Szarajevóban lelőtt Ferenc Ferdinánd minden nemzetnek autonómiát akart adni, lásd a térképét, amin meghúzták a valódi nemzeti határokat, és a székely autonomiát is biztosították volna Erdélyen belül. Helyette Trianonban nemzetállamokat hoztak létre, amelyek határait a magyarok kárára húztak meg. A trianoni döntés a pénzéhség diadala volt, így ki lehetett fosztani a magyarokat, el lehetett venni a bányákat, a legjobb termőföldeket, gazdag városokat. A franciák pedig hosszú távra leszámolhattak egy gazdasági vetélytárssal, a monarchiával, azzal hogy a viszályt a népek között elhinteték a térségben.
animalmother
2018-06-04 at 11:23
>Másrészt szerinted miért kiáltotta ki a függetlenségét (és védte fegyveresen az által lakott területek) az >összes nemzetiség a vesztes világháború után azonnal, jóval a békeszerződés előtt?
Ebből szinte semmi nem igaz. Például sem a szlovákok, sem a ruszinok, sem a horvátok, sem a svábok nem védték az általuk lakott területet (mitől is védték volna, amikor senki nem támadta őket)???
A szlovákok nem kiáltottak ki semmiféle függetlenséget, azok a csehek voltak, akik egyben bejelentették igényüket a Felvidékre.
És azért volt mindez, mert a háttérben az emigráns szervezetek (illetve a románok esetebén a román királyság) már megkötötték az antanttal az erre vonatkozó háttéralkukat, még 1916 környékén.
Azt meg nem tudom, honnan veszed, hogy a Monarchia be akarta volna kebelezni Szerbiát, semmiféle ilyen terv nem létezett, és amikor Szerbia 1915-ben elbukott, akkor sem volt semmiféle bekebelezés.
Ferenc
2018-06-04 at 10:36
Inkább a nemzetvesztő internáci politikáé meg a Habsburgoké!
csakafidesz
2018-06-04 at 10:29
Ez tömény hazugság! A románok beáramlása a török balkáni jelenlétének köszönhető. Az Erdélybe jött, befogadott oláhok később kitúrtak bennünket. Az egész Trianon a török-muszlim megszállásnak köszönhető. A muszlimok rabszolgákat tartottak, ezért a kisgyerekeket szisztematikusan összegyűjtötték. A lányok hárembe mentek, a fiúk janicsárok lettek. A felcseperedett gyerekek elfelejtettek magyarul és a janicsárokat ellenünk küldték.
A többi ország gyarapodott, a magyarság lélekszáma felére csökkent a 150 év alatt. A Habsburgok svábokat telepítettek be. A dunai szerbek is a török elől menekültek egészen Szentendréig..
Akár tetszik akár nem az iszlám “vallás” parancsba adott hódítása miatt lett Trianon. Mi a muszlim megszállás miatt lettünk később áldozatai a nagyhatalmaknak. A balkáni muszlim megszállás ette románná Erdélyt..
Ajánlott még: Nemeskürty István: Nemzeti nagylétünk temetője Mohács.
gerigonya
2018-06-04 at 10:10
Az őseid mely nemzet elnyomásától szenvedtek és hol voltak zsákutcában? Magyarországon nem voltak elnyomva a nemzetiségek, csak a mai tankönyvekben!
A liberalizmus pedig azért volt egyik oka Trianonnak, mert a liberált és emancipált jövevények titkos politikai szervezetekben, szabadkőműves páholyokban szervezkedtek a Monarchia felszámolásán. Emancipált újmagyarjaink ezekben a társaságokban 85% feletti arányban vettek részt. A világháborút nem a nacionalisták robbantották ki, hanem a szabadkőművesek, Gavril Princip és mozgatói. A történelmünk nem zsákutca, legfeljebb a látásod kacska. Jelenleg éppen kezdünk tisztán
látni, javaslom számodra is a szemtornát!
csakafidesz
2018-06-04 at 10:32
Te Fedák Mihály! A trónörököst és feleségét valóban meggyilkolták, nemcsak ürügy volt. Az ilyesmi akkor háborús ok volt.
hungaricus viator
2018-06-04 at 09:43
Trianon, sajnos már csak a kialakult helyzetet rögzítette, de annak, hogy a csonkítás ilyen mérvű lett, és a magyar nemzettestbe is durván belehasított, az egyértelműen az 1918 októberében hatalomra kerültek bűne. Azon, amit Károlyi és társai kormányzata eredményezett, már a bolsevik uralom se sokat ronthatott. A katasztrofális Belgrádi fegyverszüneti egyezmény, a mintegy 600 000 főnyi, még a fegyverszünetkor fegyverben álló magyar katonai erő szétzüllesztése, és így a románok, csehek, szerbek beengedése az országba az, aminek Trianion csak jelképe.
Sebaj Tóbiás
2018-06-04 at 10:03
Akkor Fedákkal ellentétben mégis csak a liberalizmus bűne (1789.-ben kezdődött minden, ma is ennek isszuk a levét)! Fedák elvtárs meg elfelejti: nem a Magyar Királyság hanem az Osztrák-Magyar Monarchia robbantotta ki a háborút (az Antant legnagyobb örömére,- erre vártak)! Mégis csak Magyarországot robbantották szét, még a vesztes Ausztria is kapott tőlünk területet!
gerigonya
2018-06-04 at 10:20
https://www.youtube.com/watch?v=t4mgcWcmlL8
Ha a link nem megy át, a YT-on keress Raffay és Drábik előadásai közt.
A Monarchia szerepe annyi volt, hogy a provokációra válaszolt. Mint Horthy Kassa bombázására, amelynek ma sincs tisztázva a háttere, ellentétben Ferenc Ferdinánd megölésével, amely szabadkőműves hááterű esemény volt.
kerekferke
2018-06-04 at 09:16
“kilencvennyolc éve és most sem érdekli, ha elfogy a magyar és Trianon lesz belőle. ”
Már hogyne érdekelné őket, amikor ez a fő céljuk?!
kerekferke
2018-06-04 at 09:14
”
Hívjuk csak be az oláhot, hiszen olcsóbban dolgozik, mint a magyar! – mondta az erdélyi magyar nemes kétszáz éve. ”
Wass Albert egy interjúban megvallotta, hogy ebben ő is ludas volt, ő is ezt tette.
TP
2018-06-04 at 09:12
öröm olvasni ;))
Doncsev Tosó
2018-06-04 at 09:07
A kiegyezéskori elcseszett zsidóemancipációs törvény az egyik fő ok.
Austria es Magyarország hagyta,hogy a fejükre sz*rjanak.
Meg is tették..