liberális őrület
Winterwomantel is gendersemlegesít, mert úgy véli, a világ womenthetetlen
Megérezte a Haladó Gondolatok Mindenkit Szerető Rezgését Újpest volt kormánypárti polgármestere, Wintermantel Zsolt a küldetését komolyan véve a cél érdekében időlegesen fel is vette a Winterwomantel vezetéknevet. A politikus szerint az élet megannyi területén tapasztalható a durva, elfogadhatatlan szexizmus, de úgy véli, hogy kellő alázattal az igazságosság felé tolhatjuk a férfi-nő egyensúlyt. Ennek érdekében ötletbörzét indított, mert úgy látszik, a világ tényleg womenthetetlen.Elég a börtönbizniszből! Ha egy bűnöző beperli az államot, fizettessék ki vele eltartásának költségeit!
A józan eszüket, ép erkölcsüket még őrző magyarokat joggal háborítja föl, hogy köztörvényes bűnözők milliomosként távozhatnak a börtönből, mert romlott lelkű ügyvédek és bírák segítségével kártérítést kapnak az államtól, a nem elég komfortos cellák miatt. Tiszteletteljes javaslattal élnénk a törvényhozók felé: módosítsák a szabályozást úgy, hogy azzal a bűnözővel, aki beperli az államot, fizettessék ki fogvatartásának utolsó fillérjét is! Akkor majd elmegy a kedvük az adófizetők pénzének megdézsmálásától. Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász portálunknak úgy nyilatkozott: nincs olyan uniós előírás, amely tiltana egy ilyen jellegű intézkedést.A Monty Python sztárja szerint London már nem nevezhető angolnak – Hisztériarohamot kaptak a liberálisok
Aki szerette a Monty Python poénjait, aki nagyokat derült a Brian életén és a Gyalog galoppon, annak biztosan nem kell bemutatni John Cleese-t. A Waczak szálló nagy nevettetője azonban már régóta rossz útra tért, nem először merészeli ugyanis angolként megjegyezni, hogy ez a mostani Anglia nem egészen ugyanaz, ami volt korábban, és London már nem nevezhető angolnak. Láthatóan a rejtett és begyepesedett fasiszta bújt elő az idős komikusból, és ha már a műfajnál tartunk, az inkább tragikomédiának tűnik, hogy egy angolt azért támadjanak, mert angolnak szeretné megtartani a hazáját. Meg is kapta a rasszista jelzőt azért, mert zavarja, hogy a bevándorlás teljesen megváltoztatta Angliát és fővárosát, és rengeteg elfogadó liberális köpköd most rá. Elég borzasztó dolog egy letűnőben lévő világ embereként tekinteni John Cleese-re, akinek bűne csupán az, hogy idős emberként és angolként számára az volt az élhetőbb világ, amikor még nem kerültek kisebbségbe Londonban a fehér emberek és nem változott meg a tipikus angol kultúra. Vajon hány átlagember érezheti ugyanezt szerte Nyugat-Európában?Iraki származású brit homoszexuális okít a BBC-n
Ahhoz, hogy valaki érett genderguru legyen, mindenképpen sokat kell tanulni, okulni, elfogadni és megérteni. A BBC segít az angol fiataloknak és időseknek, hogy egyszerre legyenek okosak és elfogadóak. Ehhez Amrou Al-Kadhi, más nevén Glamrou mutatja az utat. Elmondása szerint a kvantumfizika segített neki megérteni a különleges és ahhoz hasonlóan komplikált identitását. Glamrou ugyanis interszexuális, büszke muszlim - és a BBC új arca is egyben.Kavanaugh-ügy – kasztrálást és nyomorúságos halált kíván a republikánusoknak egy egyetemi tanárnő
Rendkívül heves érzelmeket kavarnak az Egyesült Államokban a Brett Kavanaugh főbírójelöltet ért vádak, Donald Trump elnök az egyik vádaskodó nőn élcelődött, egy egyetemi professzor pedig republikánus politikusok halálát kívánta.Nemcsak újdonsült nejét nyűgözte le Demszky tapló modora (Videókkal!)
Egy ország irigykedik most Kapitány Noémi ügyvédnőre, akinek sikerült elcsavarnia Demszky Gábor hajdani főpolgármester fejét (igaz, csak képletesen). A házasságkötés intim jellegét némileg beárnyékolta, hogy a ceremóniára meghívták az egyik pletykalapot, amelynek az ifjú ara azt elmesélte: Gábor csodálatos modora vette le őt a lábáról. Nekünk, akik (még) nem mentünk feleségül Demszkyhez, ugyancsak vannak fogalmaink-emlékeink a hajdani főpolgármester kifinomult modoráról. Már ha modornak lehet nevezni azt, amikor valaki úgy viselkedik, mint egy sudribunkó. Íme, néhány megható jelenet Demszky suttyóság-albumából!Trianon: a nemzetvesztő liberális politika mementója
Hívjuk csak be az oláhot, hiszen olcsóbban dolgozik, mint a magyar! – mondta az erdélyi magyar nemes kétszáz éve. Ne kelljen magyarul tanulnia a befogadott oláhoknak! – mondta százötven éve a liberális magyar politikus. Napra pontosan kilencvennyolc éve ebből lett Trianon. A történelem ismételné önmagát: napjaink zombi-liberálisai szerint be kéne fogadnunk az olcsó afrikai-ázsiai munkaerőt, hátha ők is kiszakítanak majd néhány megyét maguknak száz év múlva. Szerintük Trianon amúgy sem tragédia. Szerintünk viszont az. De van rá gyógyír!A magyar-fóbiás Verhofstadt szerint Orbán retorikája ellentétes az EU alapértékeivel
A Magyarországot legalább heti egyszer szapuló Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök muszlimokkal szembeni gyűlöletkeltő retorikája ellentétben áll az Európai Unió értékeivel és alapvető emberi jogi elveivel.Orbán Viktor golyó általi kivégzéséről ábrándozik Konrád György
Akkor kerülheti el a golyó által kivégzett Nicolae Ceausescu román diktátor sorsát Orbán Viktor, ha önként elmegy valahová – osztotta meg gondolatait a HVG-vel Konrád György volt SZDSZ-s író. Igen, jól értik: az élemedett korú ember a hivatalban lévő magyar miniszterelnök meggyilkolásáról fantáziál, és ennek egy balliberális médium kiemelt felületet ad.Ajánljuk még