Trianon: a nemzetvesztő liberális politika mementója

Akármilyen szép az idő, ma gyászolunk. Kilencvennyolc esztendeje ezen a napon, június 4-én, magyar idő szerint 16 óra 32 perckor írta alá a Versailles melletti Nagy-Trianon kastélyban Benárd Ágoston küldöttségvezető és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ azt a papírfecnit, amely szétzúzta, darabjaira szaggatta a történelmi Magyarországot. Hazánk kétharmad része és az ott élő több millió magyar idegen, ellenséges műállamok uralma alá került. E műállamok hálálkodás helyett a mai napig gyűlölnek minket, és az ajándékba kapott területeken élő őshonos magyarság eltüntetésén, beolvasztásán dolgoznak. Trianon a Nyugat legalávalóbb bűne volt, amit ellenünk elkövetett, pedig bűneik lajstroma igencsak hosszú. Ez nem vélemény, hanem szikár tény.

„Trianonozásaink” alkalmával a köztünk élő, bárgyú liberális ismerőseink rendre nekünk szegezik: „Ez sérelmi politizálás!”. Mire a válaszunk: a magyarok java rend- és igazságszerető fajta, és szereti magát időről-időre emlékeztetni arra, kitől mit kapott. Leltárat készítünk. Hogy majd valamikor, ha eljön az ideje, kamatostul visszaadjuk a kölcsönt. S ha netán nem jönne el ez az idő? Nos, a szándékunk legalább megvolt rá. Úgyhogy csak nyugodtan „sérelmi politizáljon” ezen a szomorú napon (is) minden magyar, nyugodtan vegyük kézbe ma is kedvenc szerzőinket – ki-ki vérmérséklete szerint Juhász Gyulát, József Attilát, Wass Albertet, Tamási Áront vagy Tormay Cécilet –, és segítségükkel elevenítsük föl azt a fájdalmat, amelyet tágabb családunknak: a magyar nemzetnek okozott és okoz ma is Trianon. Mikor ezzel rendesen megvolnánk, akkor akár abba is hagyhatjuk aznapra a „sérelmi politizálást”, de természetesen nem azért, hogy ezzel az esetleg a közelünkben tartózkodó, felháborodottan kaffogó liberális ismerősünknek a kedvére tegyünk. Eszünkben sincs a kedvére tenni. Már csak szellemi elődei okán sem.

• Június 4-e a gyáva, megalkuvó, önfeladó és nemzetvesztő liberális politika totális csődjének is a mementója.

Trianonhoz nemcsak a Nyugat aljassága kellett, hanem például azoknak a magyar földbirtokosoknak a pénzéhsége is, akik inkább a „Regátból” hívtak oláhokat erdélyi földjeikre, mert olcsóbban dolgoztak mint a magyarok. Nagyobb hasznot termeltek nekik... S a behívottak jöttek, s hozták a pereputtyot, az ismerősöket. Trianon bűne azoknak a liberális politikusainknak a lelkén is szárad, akik elszabotálták a Magyar Királyságba befogadott több millió szláv és oláh migráns asszimilálását. (Akkori hiperliberális oktatáspolitikánkra jellemző: a nemzetiségi iskolákban az 1907-es Lex Apponyiig még a magyar nyelvet sem kellett kötelezően tanítani!) E migránsokról ma már tudjuk, valójában honfoglalók voltak: nagy tömegben idejöttek, elszaporodtak, és a kedvező alkalmat kivárva, külső hatalmak segítségével elszakadtak. Pontosan ugyanez a liberális őrület az, amely napjainkban az afrikai, ázsiai gazdasági migránsok befogadását követeli... Mert a zombi-liberálisnak halvány segédfogalma sincs a történelemről, így okulni sem tud belőle. Vagy ha valamelyest ismeri, akkor olyan lelkesen üdvözli Trianont, mint a leépülőfélben lévő Vágó István.

• A legújabb liberális őrület: tiltakozni a kormány népesedési politikája ellen. Orbánék ugyanis – még kimondani is szörnyű – azt szeretnék, hogy ne haljon ki a magyarság (a családonkénti átlag 1,5 gyermek oda vezet), s ezzel ne idézzünk elő egy újabb Trianont. Liberálisainknak ez nem tetszik. Hát elkezdték verni a tamtamot.

Az egyik liberális szerint nem az a baj, hogy fogyunk, hanem hogy buták vagyunk, a másik szerint nem kár értünk, a harmadik szerint pedig nem szabadna „nyomasztani” a nőket a szüléssel... Liberálisainkat kilencvennyolc éve és most sem érdekli, ha elfogy a magyar és Trianon lesz belőle. Őket nem érdekli nemzet, haza. Vagy bármi, amiben lélek van.

• Ez is Trianon leckéje: többé nem szabad a kormányrúd közelébe engedni a gyávákat, a „Merjünk kicsik lenni!” hirdetőit, 2004. december 5-e nemzetárulóit. Azokat sem, akik nemzet helyett a nemzetköziségről, világpolgárságról delirálnak. Akik a magyart lenézik, miközben minden idegent szépnek, egzotikusnak látnak. És akik jutalomfalatkákért bármely idegen hatalomnak kiszolgáltatják a hazánkat. Az se baj, ha nemcsak a kormányrúd közelébe nem kerülnek többé, de saját tanácsukat megfogadva elhúznak Londonba mosogatni, hiszen ott szerintük úgyis olyan csodás...

Mi pedig – akiknek Vörösmarty Szózata az alap, és akik nem akarunk idegen földön élni – kapaszkodjunk össze (Nemzeti Összetartozás Napja), és népesítsük be újra a Kárpát-medencét, a magyarok hazáját! Ez a gyógyír Trianonra! 2002 áprilisában az volt a jelszó: „Mindenki hozzon magával még egy embert!” Ma pedig ez legyen: „Mindenki neveljen föl még több magyart!”