Pesti Srácok

Jobban játszott a magyar válogatott, de a győzelem elmaradt – Magyarország–Írország 0–0

Jobban játszott a magyar válogatott, de a győzelem elmaradt – Magyarország–Írország 0–0

Marco Rossi szövetségi kapitány utolsó lehetősége volt az Írország elleni mérkőzésen, hogy taktikai elemeket próbáljon ki, és felmérje a csapat valamennyi tagjának állapotát az Európa-bajnoki mérkőzések előtt. A keddi találkozón végig jobban teljesített a nemzeti tizenegyünk, és csak néha láthattuk meg az írek támadásait. Szalai Ádám, aki nagyszerűen és lelkesen játszott, több helyzetet is kialakított, de nem tudott gólt szerezni, akárcsak a mezőny többi tagja, így az utolsó főpróbát nulla-nullás döntetlennel zárta a válogatott. Legközelebb június 15-én este Portugália ellen szurkolhatunk a magyar csapatnak.

Az utolsó főpróbát szerette volna eredményesen teljesíteni a magyar labdarúgó válogatott a Szusza Ferenc stadionban ahová ismét rengeteg szurkoló látogatott ki, hiszen minden jegy elkelt. A Ciprus elleni, 1-0-ra megnyert találkozót követően Marco Rossi szövetségi kapitány több helyen is változtatott a kezdő tizenegyen, ami ezúttal a következőképp nézett ki: Gulácsi Péter, Szalai Attila, Willi Orbán, Kecskés Ádám, Fiola Attila, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Schäfer András, Bolla Bendegúz, Szalai Ádám és Varga Roland. Az egyik legérdekesebb változás a Sallai Roland/Nikolics Namanja posztján játszó Varga, akiről a szövetségi kapitány a következőket nyilatkozta a mérkőzés előtt.

A három védős felállás biztosnak látszott Orbánnal és Szalaival, azonban a középpályán voltak változások Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt sérülései miatt, ráadásul Gazdag Dániel sem tudott játszani, egyedül Nagy Ádámra lehetett számítani, de ő azért nem a támadó szellemű játékosok közé sorolandó, illetve nem is ilyen szerepkörben szokták a pályára küldeni. Ezúttal is inkább védekező pozícióban volt, és a Schäfer-Kleinheisler duónak kellett a támadásokat szerveznie.

PestiSracok facebook image

Első félidő

A találkozó az ír csapat térdeléses tiszteletadásával kezdődött, amiben a magyar csapat nem vett részt, hanem a mezen található „Respect”, azaz tisztelet feliratra mutatott. A vendégcsapat tagjainak nagy része az ír és az angol bajnokságokban szerepel, jól felkészült gárda és ez meg is látszódott az első perceken. Ahogy Hajdú B. István elemezte őket: fizikailag nemzetközi szintűek, technikailag azért nem, így hajtós meccsre van kilátás. Az első komolyabb helyzetet az ötödik percben az írek alakították ki, de kapufa lett a vége. A kilencedik percben pedig Kleinheisler is megmutatta magát egy kapáslövéssel, ami ezúttal kissé fölé ment. A következő percekben inkább a magyar csapat tartotta kézben a játékot hiszen jól védekeztek és támadásokkal is rendre próbálkoztak. A félidő közepén sem volt ez másképpen, az ír csapat inkább a védelemre összpontosított, míg a magyar válogatott átlövéssel, rövid passzokkal és beadással is próbálkozott.

Szalai Ádám, a magyar válogatott játékosa a Magyarország - Írország barátságos labdarúgó-mérkőzés előtt Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 8-án.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A harminckilencedik percben aztán végre egy olyan beadás érkezett, amire már Szalai szépen tudott mozdulni, de az ír kapus óriási bravúrral védte fejesét. Néhány pillanattal később Kecskés előtt is hasonló szituáció adódott a szögletet követően. A félidő végére így némi izgalom alakult ki, hiszen a labdabirtoklással nem volt gondja a magyar válogatottnak, de a kapura igazán veszélyes helyzetek elmaradtak. Ezt az időszakot zárta le két veszélyes fejes. A negyvenharmadik percre az írek is helyzethez jutottak, de Gulácsi biztosan védett. A félidő utolsó mozzanata is az írekhez fűződik, de a szabadrúgásuk cél tévesztett és maradt a gól nélküli döntetlen állás.

Második félidő

Bolla helyére Lovrencsics Gergő érkezett, Varga Rolandot pedig Varga Kevin váltotta a szünetben, így kettős cserével kezdtünk, míg az írek a kapusposzton változtattak, Bazuhu helyére a Liverpool hálóőre, Kelleher érkezett. Azzal, hogy szervezetten, és némileg óvatosan játszottunk, nem volt baj a második félidőben sem, természetesen a gól nagyon hiányzott. Az ötvenhatodik percben az ír válogatott kettős cserével törte meg a magyar lendületet. A hatvankettedik percben Kleinheisler előtt adódott remek lehetőség, de túl éles szögből kellett próbálkoznia. Egy perccel később pedig a magyar csapat is cserélt, Gulácsit Bogdán Ádám váltotta, míg Kleinheisler helyére Nego érkezett.

Josh Cullen, az ír (hátul) és Schäfer András, a magyar válogatott játékosa a Magyarország - Írország barátságos labdarúgó-mérkőzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 8-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A csereként beállt Nego remekül kezdett, a hatvankilencedik percben tüzelt is, de lövését az ír Duffy blokkolta. Egyre többet támadtunk, a gól inkább nekünk érett, de az átadásainkban bőven volt pontatlanság és a támadások befejezésében is, de azért az ellenfél védelme is jól működött. A hetvenhatodik percben Szalai előtt már biztatóbb helyzet adódott egy visszapattant labdából, de belelőtte a kapusba. Az ezt követő percekben Bogdánnak akadt védeni valója, mert bizony ellenfelünk is a győzelemre törekedett. Az írek többször is eljutottak a kapunk elé, mi pedig a frissen becserélt Hahn Jánosban bizakodhattunk. A nyolcvankettedik percben mégis Szalai Ádám kapott remek labdát Kecskéstől, de az ír Kelleher kapus óriási bravúrral kitolta a léc alól, majd a szögletet követően újfent védeni tudott egy hasonló szituációban. A nyolcvanhatodik percben Szalai Ádám újra nagyszerű helyzetbe került, és egy távoli lövéssel próbálkozott, amely sajnos picit mellé ment, pedig már nagyon megérdemelte volna a csapat a gólt. Két perccel később pedig ismét a Mainz csatára lőtt kapura, de távoli, lapos lövése ezúttal sem volt pontos. Az utolsó két percre Rossi lehozta, Schön Szabolcs érkezett a csatárposztra, aki debütált ezen a találkozón és az utolsó percben egy kapura lövéssel komoly izgalmakat okozott az ír védelemben. A meccs záró szakaszában az írek is szóhoz jutottak, de nem tudtak gólt szerezni, ami azt jelentette, hogy bár jobban játszottunk a mai estén, mint ellenfelünk, de nulla-nullás döntetlennel zártuk a találkozót. Legközelebb jövő héten kedden játszik a magyar válogatott Portugália ellen, az Európa-bajnokságon.

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.