Pesti Srácok

Joe Biden szerint a kora előny, nem pedig hátrány

Joe Biden szerint a kora előny, nem pedig hátrány

Egy, az NBC News-nak nyilatkozó demokrata képviselő szerint a demokratáknak komolyabban kellene vennie az elnök korával kapcsolatos választói aggodalmakat – szúrta ki a Magyar Nemzet.

− mondta egy névtelenül nyilatkozó demokrata képviselő az NBC News amerikai hírcsatornának.

– fűzte hozzá a politikus.

fogalmazott Joe Biden egyik beosztottja, miután az amerikai elnök a légierő akadémiájának diplomaosztó ünnepségén esett el.

A diplomaosztó ünnepség után Biden néhány segítője állítólag összeült, hogy megvitassák, hogyan lehetne elérni, hogy ez „soha többé ne forduljon elő” − írja az NBC.

− mutatott rá egy szintén névtelenül nyilatkozó volt nyugati diplomata. Az elnök segítői mindent megtesznek, hogy leplezzék az elnök korából adódó problémákat, és csökkentsék a kínos esetek kockázatát. Az elnöki gép lépcsőit például alacsonyabbakra cserélték, miután a normális méretű lépcsők többször nehézséget okoztak Bidennek. A súgógép betűméretét a lehető legnagyobbra állították, és jegyzetlapokkal is ellátják az elnököt. Maga Biden azonban egyáltalán nem tekinti problémának a korát, épp ellenkezőleg.

− mondta Biden az MSNBC-nek adott interjújában.

Amióta azonban az elnök bejelentette újraindulási szándékát, demokrata körökből is egyre hangosabbak az aggódó hangok.

− mondta néhány héttel ezelőtt Hillary Clinton.

A The Economist/YouGov friss felmérése szerint egyébként tízből mindössze négy demokrata gondolja úgy, hogy Biden a legerősebb jelölt, akit a Demokrata Párt 2024-ben indíthatna. A New York Times Kamala Harris alelnököt, Pete Buttigieg közlekedési minisztert és Elizabeth Warren szenátort hozta fel alternatívaként – igaz, ezek a nevek sem mozgatják meg a párt támogatóinak fantáziáját. A YouGov nemrég közzétett felmérése szerint a függetlenek 82 százaléka is aggodalmát fejezte ki az elnök állapotával kapcsolatban.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/SIPA USA/Samuel Corum

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.