Pesti Srácok

Joe Biden utalt rá, hogy újraindulna

Joe Biden utalt rá, hogy újraindulna

Joe Biden amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Ház hagyományos húsvéti tojásgurító eseményének megnyitóján úgy nyilatkozott, hogy még legkevesebb három, négy, de akár öt ilyen rendezvényen is szeretne részt venni, amivel arra utalt, hogy újraindulna az elnökválasztáson.

Biden, aki tavaly töltötte be a 80. életévét, az eseményen egy újságírói kérdésére válaszolva ugyanakkor annyit ismételt csak meg, hogy tervezi az indulást az újraválasztásért, de "még nem állnak készen ennek bejelentésére". Az elnök és felesége helyi idő szerint reggel nyitotta meg a Fehér Ház erkélyéről a gyerekek számára szervezett tojásgurítást, amely 145 éves hagyomány. Az idei eseményre mintegy 30 ezer embert várnak az elnöki rezidencia déli parkjába, ahol reggel 7 és este 7 óra között kilenc turnusban érkeznek a kisorsolt családok. A rendezvényen különböző programokat kínálnak a gyerekek számára. Maga a tojásgurítás egy ügyességi feladat, amelynek lényege, hogy a kijelölt pályán egy bottal kell végigterelni a tojást.

Az idei esemény kiemelt témája az oktatás, amelyet a first lady, Jill Biden választott, aki korábban maga is tanárnő volt. A tojásgurítás hagyománya 1878-ból származik, amikor az akkori elnök, Rutherford B. Hayes húsvét alkalmából megnyitotta a Fehér Ház kertjét a gyerekek előtt, akiket a törvényhozás, a Capitolium parkjából jogszabályban tiltottak ki. A hagyomány szerint az elnök azt mondta, hogy aki a Fehér Ház kertjén szeretné végiggurítani a húsvéti tojást, szabadon megteheti azt.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.