Pesti Srácok

Jogerősen életfogytiglant kapott a halálkamion-ügy négy vádlottja

Jogerősen életfogytiglant kapott a halálkamion-ügy négy vádlottja

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügy négy vádlottját.

A táblabíróság az elsőrendű vádlott afgán férfit és három bolgár állampolgárságú társát különös kegyetlenséggel, több ember, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. A negyedrendű vádlott a bűncselekményt tettesként, három társa bűnsegédként követte el. A bíróság a vádlottakat bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntettéért is elmarasztalta. A vádlottak közül csak a harmadrendű vádlott bocsátható feltételes szabadságra, legkorábban harminc év letöltése után. Tíz vádlottat társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettéért, mint bűnszervezet tagját marasztalt el a bíróság, őket négy és tizenkét év közötti börtönbüntetésre ítélve. Ezek a vádlottak nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

A táblabíróság döntésével súlyosította az emberölés miatt is elmarasztalt vádlottakra a Kecskeméti Törvényszék által kiszabott 25 éves fegyházbüntetést. A csak embercsempészés miatt elítélt vádlottak többségének - az elsőfokú ítéletben meghatározott fegyház helyett - börtönben kell letölteniük büntetésüket. Két vádlottat a táblabíróság - a büntetések belső arányosságára tekintettel - az elsőfokú ítélethez képest hosszabb, kettőt rövidebb szabadságvesztéssel sújtott.

Az ítélet szerint a bűnszervezet 2015 februárja és 2015. augusztus 27. között működött; júniustól napi rendszerességgel szállítottak embertelen körülmények között migránsokat arra alkalmatlan, zárt, sötét és levegőtlen tehergépkocsikkal Ausztriába és Németországba. Kezdetben naponta 20-40, augusztus közepén már száz embert juttattak Nyugat-Európába.

PestiSracok facebook image

Az elsőfokú ítéletben összesen 26 vádpont szerepel, ezek közül a huszonötödik vonatkozik arra, amikor a vádlottak augusztus 16-án hajnalban, Mórahalom térségéből elindultak egy hűtőkamionnal, amelynek rakterébe 59 férfit, nyolc nőt és négy gyereket - a legfiatalabb közülük egyéves sem volt - zsúfoltak. A szakértői vélemény szerint a raktérbe zsúfolt emberek az indulástól számított három órán belül - még magyar területen - gyötrelmes körülmények között megfulladtak. A kamiont a negyedrendű vádlott vezette, a járművet a csoportot irányító elsőrendű vádlott, egy afgán férfi, és két bolgár társa, a harmad- és negyedrendű vádlott kísérte.

Ausztriában, az autópályán, Parndorf közelében 2015. augusztus végén találták meg egy álló tehergépkocsiban a 71 migráns holttestét. A magyar szervek a szerb határ közelében még aznap délután elfogtak négy gyanúsítottat, majd a többi vádlottat két férfi kivételével; ők jelenleg is szökésben vannak.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette: a vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a légmentesen záródó hűtőkamionban szállított emberek egy idő után megfulladhatnak. Tudtak arról is, hogy a raktér belülről nem nyitható, így a sértettek csak külső segítségben bízhattak. Az emberek az indulás után 40 perccel dörömbölni kezdtek, a lehallgatott beszélgetések alapján a vádlottak között szóba is került, hogy a sértettek nem jutnak elegendő levegőhöz. A lebukástól félve azonban a vádlottak nem nyitották ki a járművet. A vádlottak nem kívánták a sértettek halálát, de annak bekövetkeztébe belenyugodtak - közölte a bíró.

Mezőlaki Erik hangsúlyozta: a hűtőkamionban utazók tanúi voltak, ahogy családtagjaik, gyermekeik, ismerőseik sorban halnak meg. Haláluk azért következett be, mert az embercsempészek fontosabbnak találták a lebukás elkerülését, mint a 71 ember életét. Az emberölés miatt elítélt vádlottak közönnyel viszonyultak az áldozatok halálához. Nem is lehet kérdéses, hogy az első-, másod- és negyedrendű vádlott esetében csak a legszigorúbb büntetés állhat arányban az elkövetett bűncselekmények tárgyi súlyával és a vádlottak társadalomra veszélyességével - jelentette ki a bíró, hozzátéve: e vádpont esetében a harmadrendű vádlott szerepe nem volt olyan meghatározó, mint társaié, ezért nem zárta őt ki a bíróság a feltételes szabadság lehetőségéből.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.