Áll minden vizsgálat elé a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) volt főtitkára – közölte Futó Barnabás, Richter Attila jogi képviselője szombaton az MTI-vel.
Az ügyvéd azt követően nyilatkozott, hogy pénteken a szövetség bejelentette: Lázár János, az MTSZ új elnöke büntető feljelentést tesz a volt főtitkár ellen. Futó Barnabás elmondta, hogy egyelőre nem ismerik a feljelentés tartalmát, a nyomozó hatóság nem kereste még ügyfelét. Hozzátette, hogy Richter Attilának meggyőződése, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el, ráadásul két évvel ezelőtt a szövetségnél volt egy adóhatósági vizsgálat és az sem tárt fel szabálytalanságot. Az ügyvéd szerint nem fedi a valóságot, hogy a főtitkár bűncselekményt követett volna el; “a hűtlen kezelés bűntette fogalmilag is kizárt”.
Az MTSZ honlapján pénteken megjelent közlemény szerint elnökségi ülésen döntöttek arról, hogy “az elnök haladéktalanul büntetőfeljelentést tesz Richter Attila volt főtitkár ellen, mert elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX-IMG LLC céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére, egyben kéri a hatóságot, hogy vizsgálja meg a Business Networks International Ltd. és az Emotion Gmbh cégekkel ugyancsak Richter Attila volt főtitkár által kötött ügyleteket is”. Az MTSZ bejelentette azt is, hogy kezdeményezi Richter Attila visszahívását a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) és a Tennis Europe nemzetközi szervezetek tisztségviselői és bizottsági posztjairól.
Az ügy előzményeként többek között május 13-án öt elnökségi tag lemondott tisztségéről. Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban – Richter Attila akkori főtitkár lemondása után – rendelt el az elnökség. Egy független pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, amelynek eredményeképpen az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül. Márky Jenő, a Római Teniszakadémia (RTA) vezetője és a júniusi – 2014 óta Bukarestben zajló – salakpályás verseny jogtulajdonosa február elején kijelentette: Richter Attila a felelős azért, hogy meghiúsult a február közepére tervezett magyarországi női torna megrendezése. A szövetség júliusi rendkívül tisztújító közgyűlésén Lázár János Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőt választotta meg elnöknek.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: Nemzeti Sport
Facebook
Twitter
YouTube
RSS