Pesti Srácok

Jól védekeztek a litvánok, Budapesten harcolhatja ki az Európa Liga-főtáblát a Fradi

Jól védekeztek a litvánok, Budapesten harcolhatja ki az Európa Liga-főtáblát a Fradi

Győzni kell Budapesten, a ferencvárosi katlanban: ez a feladata a Fradinak az idegenbeli döntetlen után. Litvániában egyik csapat sem tudott betalálni: a Suduvának erre igazából esélye sem volt, de a vendég magyar bajnoknak sem volt sok lehetősége. Ha a visszavágón összejön a győzelem, a Fradi az Európa Liga csoportkörébe jut.

A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a litván Suduva vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában. Valamelyest jobban kezdett a litván bajnok, de a Ferencváros hamar rendezte a sorait, így kiegyenlítetté vált a mérkőzés, miközben a vendégcsapat birtokolta többet a labdát. A kezdeti bizonytalankodás után a zöld-fehérek kiválóan szűrték a hazai akciókat, így a Suduva nemigen jutott el Dibusz kapujáig, azonban a Ferencváros támadásaiból is hiányzott a kreativitás, így nem született gól a szünetig.

A folytatásban fokozódott a magyar együttes mezőnyfölénye, ugyanakkor helyzetekben ez nem nyilvánult meg, mert a litvánok továbbra is szervezetten védekeztek; támadásokra ezzel együtt nem futotta az erejükből. Az utolsó negyedórában a Ferencváros mindent megtett a győztes gól megszerzéséért, akadtak helyzetei is, de a litván kapusnak nem kellett bravúrt bemutatnia, hogy megóvja kapuját, így a jövő csütörtöki, budapesti visszavágóra maradt a döntés.

Forrás és fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?