Pesti Srácok

Jómódú szülők gyermekei tanulnak abban a gimnáziumban, ahol szabálytalanul zajlott a középfokú felvételi

Jómódú szülők gyermekei tanulnak abban a gimnáziumban, ahol szabálytalanul zajlott a középfokú felvételi

Egy intézményben találtak szabálytalanságot a középfokú felvételi vizsgák alatt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel. A HVG információi szerint a Kürt Alapítványi Gimnázium egyik termében bontották fel hamarabb a vizsgakérdéseket tartalmazó borítékot. A szóban forgó elitintézménybe egyébként tehetős szülők járatják tinédzser gyermekeiket.

Szombaton írta meg a középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Emmi által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező mintegy 73 ezer tanuló. Az Emmi közleménye szerint a vizsgák az előző évben már bevált járványügyi előírások betartása mellett, rendben zajlottak. Mint írták, a vizsgák szabályszerű lebonyolítását a vizsgahelyszínek mintegy húsz százalékánál ellenőrizte a fenntartó vagy a kormányhivatal. A közlemény szerint egy intézményben jelentős szabálytalanságot találtak; itt a magyar feladatlapokat idő előtt felbontották, ami alkalmat biztosíthatott a visszaélésre, így az adott vizsgahelyszínen a magyar írásbeli vizsgát az érintett mintegy 160 tanulónak a pótidőpontban kell megírnia. A HVG információi szerint a nem állami fenntartású Kürt Alapítványi Gimnázium esetében az ellenőrök azért fújták le a felvételit, mert a gimnázium egyik termében felügyelő tanár tíz óra előtt pár perccel nyitotta ki a vizsgakérdéseket tartalmazó borítékot.

Forrás: MTI, HVG; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.