Pesti Srácok

Jon Bon Jovi koronavírusos

Jon Bon Jovi koronavírusos

Elmarad Jon Bon Jovi Miami Beache-i koncertje, mert az énekes koronavírus-tesztje pozitív lett. A hírek szerint az énekes egyébként megkapta az oltást, képviselője, Kristen Foster megerősítette, hogy a történtek ellenére jól érzi magát. Bon Jovit vasárnap reggel elkülönítették, a közeljövőben pedig nincs olyan tervezett fellépése, amit a betegség miatt le kellene mondania.

Az énekesnek szombaton egyébként egy rajongói eseményen lett volna jelenése. A „Runaway with Jon Bon Jovi” elnevezésű rendezvényen, amelyre egy sztorizással egybekötött fellépéssel készült, a közös fotózkodás mellett a résztvevőknek arra is lett volna lehetőségük, hogy kérdezzenek az énekestől, illetve egy jelmezes Halloween-parti is szerepelt a programban. A Variety szerint nem ez az első alkalom, hogy Jon Bon Jovi zenekara érintett a járványban. A pandémia korai szakaszában a billentyűse is elkapta a vírust. A világsztárok közül legutóbb egyébként Ed Sheeran volt az, aki koronavírus-fertőzés miatt kénytelen volt lemondani a programjait, pedig a brit popsztár elég sok mindent tervezett a napokban a hétvégén megjelent lemezével kapcsolatban – tudta meg az Index;

Forrás: Index; Fotó: Samir Hussein/WireImage

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?