Pesti Srácok

Jövő tavaszra érhet véget a járvány a német egészségügyi miniszter szerint

Jövő tavaszra érhet véget a járvány a német egészségügyi miniszter szerint

Kezdete után két évvel, 2022 tavaszán érhet véget Németországban a koronavírus-járvány a szövetségi kormány egészségügyi minisztere szerint. Jens Spahn egy szerdai lapinterjúban elmondta, hogy jövő tavasszal alakulhat ki az új típusú koronavírussal szembeni közösségi immunitás, amely véget vet a járványnak.

– mondta a kereszténydemokrata (CDU) politikus az Augsburger Allgemeine című lapnak. Kiemelte, hogy nagyon valószínűtlen az oltóanyagoknak ellenálló variáns kialakulása. Mint mondta, az egyetlen kérdés az, hogy a közösségi immunitást az oltási kampány vagy a fertőzés révén érik-e el.

PestiSracok facebook image

– mondta. Aláhúzta, hogy a vakcina nemcsak a beoltott egyént, hanem a környezetét is védi.

– mutatott rá Jens Spahn.

Bevásárlóközpontokban is oltottak

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok egy sor eszközzel igyekeznek új lendületet adni az oltási kampánynak. Az előző héten országos oltási akcióhetet szerveztek, több ezer helyszínen, például bevásárlóközpontokban állítottak fel ideiglenes oltópontokat, hogy az emberek minél kevesebb ügyintézéssel, kellemetlenséggel és időráfordítással hozzájuthassanak a vakcinához. Az akció révén mintegy félmillió embert oltottak be. Az oltási hajlandóság növelését szolgáló közvetett eszközök közé tartozik az az október 11-től életbe lépő rendelkezés, miszerint megszűnik a SARS-CoV-2 gyorsteszt-szolgáltatás ingyenessége az oltástól elzárkózóknak.

Szigorításokkal sújtják az oltatlanokat

Szerdán a szövetségi kormány és a tartományok szakpolitikai fórumán, az egészségügyi miniszterek konferenciáján arról állapodtak meg, hogy november 1-jétől nem pótolják közpénzből mindazok kieső fizetését, akik azért kerülnek karanténba, mert nem rendelkeznek teljes oltással, holott az életkoruk és az egészségi állapotuk alapján beadathatták volna a vakcinát.

– nyilatkozott Jens Spahn a tanácskozás után.

A szövetségi kormány szerdai összesítése szerint a 271 napja tartó oltási kampányban 106,1 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 67,4 százaléka – 56 009 980 ember – kapott, teljes oltással a lakosság 63,4 százaléka – 52 723 861 ember – rendelkezik. A német sajtóban idézett szakértők szerint legalább 75 százalékos átoltottság szükséges a nyáron indult negyedik hullám megfékezéséhez. A járvány megállításához jóval nagyobb, a 12–59 éves korosztályban 85 százalékos, a hatvan felettieknél 90 százalékos átoltottság kellene. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 10 454 új fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csaknem húsz százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi 12 455-nél. Az új esetekkel együtt 4 160 970 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban a járvány tavaly kora tavaszi kezdete óta. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 71 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 93 123-ra emelkedett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.