Pesti Srácok

Július elsejétől jön az uniós védettségi útlevél

Július elsejétől jön az uniós védettségi útlevél

A magyar kormány gőzerővel dolgozik azon, hogy július 1-től Magyarországon is bevezessék az európai uniós zöld útlevelet – értesült kormányzati forrásokból a Magyar Nemzet. A lap szerint, az uniós dokumentum nem a klasszikus értelemben vett oltási igazolvány lesz, hanem három különféle jogcímen igazolja majd a védettséget, eltérő QR-kódok segítségével. Kiderül majd a dokumentumból, ha annak tulajdonosa megkapta a koronavírus elleni vakcinát, igazolja majd, ha valaki egy meghatározott időintervallumon belül átesett a fertőzésen, illetve azoknak is jár majd az igazolás, akiknek érvényes negatív PCR-tesztjük van.

A portál információi szerint az ­uni­ós vakcinaútlevélnek a tervek szerint lesz digitális és papíralapú változata is. Előbbi – eltérően a hazai védettségi igazolványhoz kapcsolódó applikációtól – nem az internethez fog kapcsolódni, a szakemberek ugyanis azzal számolnak, hogy egy időben akár ötvenmillió lekérdezés is érkezhet a rendszerbe, amelynek így az egészen extrém mértékű terhelést is bírnia kell. A tervek szerint ezért az okmányon lévő három QR-kódot speciális leolvasóval fogják csak tudni leolvasni, amire nem lesz alkalmas egy hétköznapi okostelefon. A védettség igazolására jogosultak a szükséges QR-kódokat az ügyfélkapus hozzáférésükön keresztül kaphatják majd meg, vagy ha papíralapú igazolást kérnek, azt a kormányablakoknál ingyen igényelhetik. Közben a kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat a háziorvosokkal és a gyógyszerészekkel, hogy őket is be lehessen vonni a papíralapú igazolás kiállításába, nekik ugyanis van hozzáférésük a szükséges adatokat tartalmazó elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez. Gulyás Gergely még a június 3-i Kormányinfón beszélt róla, hogy július elsejével vezethetik be az zöld útlevelet, és hangsúlyozta, hogy a magyar védettségi igazolvány alkalmas lesz az uniós zöldkártya kiváltására. A kormány az unión kívüli országok esetében, illetve az uniós igazolás megérkeztéig kétoldalú megállapodásokkal biztosítja a magyaroknak a szabad utazás lehetőségét, eddig összesen 16 országgal sikerült egyezségre jutniuk.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.