Pesti Srácok

Juncker nem akar újabb öt évig az Európai Bizottság elnöke lenni

Juncker nem akar újabb öt évig az Európai Bizottság elnöke lenni

Nem indul újra az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségéért Jean-Claude Juncker, a bizottság jelenlegi vezetője.

A Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában Juncker azt mondta: kizártnak tartja, hogy újabb ötéves cikluson át vezesse az EB-t. A 62 éves politikus - egykori konzervatív luxemburgi miniszterelnök - 2014 novemberében kezdte meg munkáját az EU végrehajtó, javaslattevő szervének élén Brüsszelben. Elődje, a portugál José Manuel Barroso két mandátumon keresztül (2004-2014) töltötte be a brüsszeli bizottság elnöki tisztségét. Juncker elmondta: már az elnöki kampány során is észrevette, hogy az Európai Unióban alapvető dolgokban hiányzik a közmegegyezés. Néhány ország több Európát akar, "míg mások úgy gondolják, hogy már az is bőven elég", ami van - tette hozzá a legtapasztaltabb uniós politikusok közé tartozó bizottsági elnök, akinek megválasztását annak idején Nagy-Britannia hevesen ellenezte, mert túl föderalistának találta nézeteit. Juncker 2005 és 2013 között vezette az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsát, és oroszlánrésze volt az államcsőd határára került Görögországnak nyújtott pénzügyi mentőcsomag körüli tárgyalások lebonyolításában. A politikus rádiónyilatkozatában azt mondta, meghiúsulhat az Athénnak nyújtandó harmadik mentőcsomag, mert a Nemzetközi Valutaalap (IMF) még nem döntötte el, hogy beáll-e a hitelezők közé. Juncker szerint pedig "egy ország sem tett nagyobb lépéseket a versenyképessége fejlesztése érdekében Görögországnál". Az Európai Bizottság elnöke kétségesnek tartja, hogy az Európai Unióban (EU) maradó 27 tagállam meg tudja őrizni egységét Nagy-Britanniával szemben az ez utóbbival folytatandó kilépési tárgyalásokon. "Az EU-ban maradó 27 tagállammal szemben a britek nagyon is tisztában vannak vele, hogyan viselkedjenek" a tárgyalások alatt - hívta fel a figyelmet Juncker.

PestiSracok facebook image

- mutatott rá.

Juncker egyúttal sürgette az EU-t, hogy maradjon erős és egységes a kihívásokkal szemben, ugyanakkor jelezte: "komoly kétségei" vannak afelől, hogy minden tagállamnak ugyanazok lennének a céljai.

- kérdezte Juncker.

- folytatta a politikus.

- mondta.

Juncker az Egyesült Államokat sem kímélte, és jelezte: Mike Pence amerikai alelnökkel tartandó találkozóján szeretne beszélni Ted Malloch tervezett nagyköveti kinevezéséről. Trump szeretné, ha az EU-kritikus megjegyzéseiről ismert Malloch lenne az Egyesült Államok Európai Unióhoz akkreditált nagykövete.

- szúrt oda az EB-elnök.

Bár Juncker nem tud róla, hogy az EU valaha visszautasította volna egy kinevezett nagykövet akkreditálását, nem zárja ki a lehetőséget, hogy erre a jövőben sor kerül. Juncker szerint az EU-nak ki kellene használnia a megváltozott amerikai kereskedelmi politikából adódó lehetőséget, és meg kellene próbálnia betölteni a több szabadkereskedelmi egyezményt felmondó Washington által hagyott űrt. Az EB-elnök egyúttal figyelmeztette Nagy-Britanniát, hogy nem tárgyalhat kétoldalú kereskedelmi megállapodásokról addig, amíg az EU tagja, mert a külkereskedelem az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik. A Deutschlandfunk vasárnap sugározza teljes terjedelmében az interjút, amelyből szombaton közölt előzetesen részleteket.

Forrás: MTI; Forrás: Reuters

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?