Pesti Srácok

Júniusban lehet Putyin és Biden csúcstalálkozója

Júniusban lehet Putyin és Biden csúcstalálkozója

Júniusban tarthatják meg Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök csúcstalálkozóját, de erről még nem született meg a végső döntés – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külügyi tanácsadója a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnap bemutatott nyilatkozatában. Moszkva pozitívan reagált Washington csúcstalálkozó-javaslatára, ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy Oroszország kész az ellenlépésekre, ha az Egyesült Államok további barátságtalan intézkedéseket foganatosítana ellene.

Usakov közölte: az amerikai fél jelezte, hogy kész a találkozóra, de az előkészítés „munkaszinten” még nem kezdődött meg. Mint mondta, a csúcsról meghozandó végső döntés még „sok tényezőtől függ”.

Megemlítette, hogy több lehetséges júniusi dátum is felmerült, de konkrétumokat nem közölt.

Biden és Putyin április 13-án beszélt telefonon egymással. A Fehér Ház tájékoztatása szerint az amerikai elnök ekkor javasolta orosz hivatali partnerének, hogy találkozzanak egy harmadik országban Európában a következő hónapokban.

PestiSracok facebook image

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyancsak a Rosszija 1 televízióban azt mondta, hogy Moszkva pozitívan reagált Washington csúcstalálkozó-javaslatára. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy Oroszország kész az ellenlépésekre, ha az Egyesült Államok további barátságtalan intézkedéseket foganatosítana ellene.

A puccskísérletet vizsgálják

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója ugyanitt arról nyilatkozott: vizsgálat indult annak tisztázására, hogy részese volt-e az Egyesült Államok az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök ellen tervezett katonai puccskísérlethez. A nyomozás a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság (KGB) által elindított büntetőeljárás keretei között folyik.

Lukasenka múlt szombaton jelentette be, hogy Grigorij Kosztuszev, az ellenzéki Fehérorosz Népfront vezetője, Aljakszandr Feduta politológus és Jurij Zenkovics amerikai állampolgársággal is rendelkező ügyvéd merényletet tervezett ellene és a fiai ellen. A fehérorosz vezető az Egyesült Államok vezetését vádolta meg az államcsíny kezdeményezésével, az amerikai szakszolgálatokat pedig a szervezéssel.

Listáznak

Marija Zaharova külügyi szóvivő szintén a Rosszija 1 csatornán elmondta, hogy Oroszország elkezdte összeállítani azoknak a vele szemben barátságtalan országoknak a listáját, amelyeknek tilos lesz orosz alkalmazottakat felvenni a diplomáciai képviseleteikre. Közölte, hogy az Egyesült Államok ezen országok között szerepel.

Kiélezte az Oroszország és az Egyesült Államok közötti feszültséget, hogy Biden egy március 17-én adásba adott tévéinterjújában igenlően válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e Putyint, és azt hangoztatta, hogy Moszkva szerinte beavatkozott az amerikai elnökválasztásba és "megfizeti ennek az árát". Ezt követően Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövetet hazahívták konzultációra.

Az Egyesült Államok csütörtökön újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen, amire Moszkva pénteken hasonlóképpen válaszolt. Az egymással szemben akkor alkalmazott retorziók között már szerepelt beosztott diplomaták kiutasítása is, és John Sullivan amerikai nagykövetnek azt tanácsolták Moszkvában, hogy ő is utazzon haza konzultációra.

Forrás: MTI; fotó: MTI/AP/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.