Jürgen inkább büdös marad a bolygó miatt, de a magyarok köszönik, nem kérnek belőle

Szüleink generációja epedve várta a rendszerváltást, a demokráciát, hogy jobban élhessen a munkájából. Sok magyar ember élete még 1990 után is, akár mind a mai napig a spórolásról szól. Nekik nehezen lehet beadni, hogy most még a fűtésen és a zuhanyzáson is spóroljanak, és ha lehet, a lámpát se nagyon kapcsolják föl. A jelenlegi válsághelyzetben ezért hangzanak a magyar fül számára nagyon cinikusan és kioktatóan a nyilván dúsgazdag német, meg holland politikusok szájából a spórolásra felhívó üzenetek. 

Amikor Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke idén tavasszal azt tanácsolta az unió polgárainak az energiaválságra hivatkozva, hogy fűtsenek kevesebbet és szellőztessék ki a ruháikat mosás helyett, akkor idehaza sokan gondolták, hogy ez valami vicc. Aztán az idő megmutatta, hogy korántsem áprilisi tréfának szánta a holland politikus. Ausztriában és Németországban is egyre-másra jelentek meg az oktató videók, amelyek spórolásra tanítják a honpolgárokat. Júliusban Robert Habeck német zöldpárti alkancellár már azt tanácsolta az embereknek, hogy csak 2-3 percet zuhanyozzanak. Érdekes módon a nyugat-európai politikusok spórolásra ösztönző üzenetei a szűkebb pátriában nem azt a hatást váltották, amit mi magyarok gondolnánk. A német gazdasági miniszter bejelentése után a Deutsche Welle megkérdezte a berliniek véleményét. A legtöbb nyilatkozó egyetértett az ajánlással. Az egyik interjúalany azt a választ adta, hogy amúgy is csak hetente háromszor zuhanyozik 5-10 percet. Egy másik szerint az ajánlásnak van értelme, ugyanis másutt is, például Ausztráliában korlátozzák a vízhez való hozzáférést. Ezért is fontosnak tartja, hogy mindenki gyorsabban zuhanyozzon. Az egyik megkérdezett pedig azt válaszolta, hogy a globális felmelegedés miatt muszáj gondoskodnunk a bolygónkról, spórolnunk kell az energiával. Többen is úgy reagáltak: fontos, hogy mostantól rövidebb ideig zuhanyozzon mindenki. A beszámolók szerint az ausztriai és németországi oktató videók is elfogadásra találtak a lakosság körében. Spanyolországban épp a minap döntött úgy a kormányzat, hogy szállodákban, éttermekben, középületekben, plázákban nem lehet 27 foknál alacsonyabbra állítani a klímát.

Noha jelenleg az Ibériai-félszigeten van a legmelegebb Európában, Madridban 44 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála, a döntés nem váltott ki élénk tiltakozást, nem vonultak utcára az emberek. Ezzel szemben Magyarországon ellenzéki csoportok már most tüntetéshullámot ígérnek az őszre a magasabb rezsiszámlák miatt.

Az idézett riportban a Deutsche Welle tudósítója cinikusan feltette a kérdést: vajon a magyarok elfogadnák-e, ha hasonló ajánlásokat kapnák a spórolásra vonatkozóan? A kérdés azért cinikus, mert egy olyan ország lakosait akarnak a jóléti társadalmakban szocializálódott politikusok ruhaszellőztetésre, meg kevesebb fűtésre rászorítani, akiknek közvetlen, vagy közvetett történelmi tapasztalatuk van arról, hogy milyen az, amikor csak jegyre lehet megszabott mennyiségű kenyeret, tejet megvásárolni. Mi a második világháború után nem kaptunk Marshall-segélyt lerombolt hazánk újjáépítésére. Amiben részünk volt az a padlássöprés, a kuláktalanítás, téeszesítés, röviden a nagy nehezen összerakott vagyon kommunisták általi elkobzása. Autót is csak úgy kaptunk, ha feliratkoztunk a Merkur-listára, aztán még éveket várhattunk egy Moszkvicsra vagy Ladára. A hiánygazdaság miatt Ausztriába jártunk mosógépért, meg Gorenjéért. A rendszerváltás előestéjén arról álmodoztunk, hogy együnk végre egy nagy szelet rántott húst a Mariahilfer Strassén. A történelmileg szerencsésebb nyugat-európai államokban a ’60-as évek elejére kialakultak a jóléti társadalmak. Biztos megélhetés, magas életszínvonal, a géemkázást, a dupla-tripla műszakot, másodállást hírből sem ismerték arrafelé. Ezért is hulltak a balos – ’68-as – eszmék termékeny táptalajra ezekben az államokban.

Mind a mai napig megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy szinte kizárólag ideológiai alapon közelítenek meg társadalmi kérdéseket. Egészen mostanáig nem volt szükségük rezsicsökkentésre, a “mocskos” anyagiakkal nem kellett foglalkozniuk. Ma sem kell egy középosztálybeli németnek vagy hollandnak a bevásárlóközpontban megnéznie, hogy melyik sajtot, vagy szalámit vásárolja meg. Ha most azt mondja nekik Timmermans, hogy fűtsenek kevesebbet, na bumm, bemennek az OYSHO nevű luxuscikkeket forgalmazó üzletbe és vesznek egy vastagabb, pihe-puha takarót. A példának okán környezetvédő és egyben vegán Jürgen és családja még örül is és menőnek tartja, hogy tehet ezzel valamit a globális fölmelegedés ellen. Nekik ugyanis nincs történelmi tapasztalatuk arról, hogy mit jelent nélkülözni. (Tegyük hozzá, hogy még. Ha sokáig elhúzódik ez a háború, akkor ott is előkerülhetnek ezek a problémák.) Mifelénk ezek a spórolásra felhívó politikusi üzenetek azért nem mennek át – ahogyan azt a választási kampány is bizonyította -, mert a magyarok közül a legtöbben még ma sem járnak kétszer egy évben nyaralni. A szüleink generációja epedve várta a rendszerváltást, a demokráciát, hogy jobban élhessen a munkájából. Sok magyar ember élete még 1990 után is, akár mind a mai napig a spórolásról szól. Nekik nehezen lehet azt beadni, hogy most még a fűtésen és a zuhanyzáson is spóroljanak, és ha lehet, a lámpát se nagyon kapcsolják föl. A jelenlegi válsághelyzetben ezért hangzanak a magyar fül számára nagyon cinikusan és kioktatóan a nyilván dúsgazdag német, meg holland politikusok szájából a spórolásra felhívó üzenetek.

Facebook hozzászólás