Pesti Srácok

Kaczynski tagja lesz az újraalakuló lengyel kormánynak

Kaczynski tagja lesz az újraalakuló lengyel kormánynak

A jelenleg Lengyelországban kormányt alkotó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke, Jaroslaw Kaczynski tagja lesz az új struktúrát kapó lengyel kormánynak. A kormányzat összetételét Mateusz Morawiecki kormányfő ismertette.

Morawiecki tájékoztatásában kiemelte, hogy a változásoknak inkább strukturális, mint személyi jellegük van, mivel az átalakított kormány fő feladata az lesz, hogy rugalmasan reagáljon a koronavírus-járvány okozta gazdasági kihívásokra. A kormányfő prioritásnak nevezte tájékoztatójában a lengyel és az európai értékek védelmét.

Korábbi bejelentések szerint a kormány több reformját folytatja majd, köztük az igazságügyit. A PiS választási programjában szereplő bírósági reformot legutóbb az Európai Bizottság szerdán bemutatott jogállamisági jelentésében érte bírálat. A szombaton a PiS és a két kisebb kormánypárt, a Szolidáris Lengyelország és az Egyetértés által többhetes egyeztetések után aláírt új, a 2015 óta kormányzó koalíciót megerősítő szerződés alapján történő kormányátalakítás nyomán az eddigi húszról tizennégyre csökken a minisztériumok száma. Az eddig két-két minisztériumot irányító Egyetértésnek és Szolidáris Lengyelországnak a tárcák összevonása nyomán csak egy-egy miniszteri poszt jut.

A hetvenegy éves Kaczynski a négy kormányfőhelyettes egyike lesz, a PiS vezető politikusainak korábbi közlése szerint a nemzetvédelmi, a bel- és az igazságügyi tárcát felügyeli majd. Az említett minisztériumok eddigi vezetői – Mariusz Blaszczak, Mariusz Kaminski, illetve Zbigniew Ziobro – továbbra is maradnak posztjaikon. A PiS elnöke 2006-2007-ben miniszterelnök volt, de pártjának 2015-ös újbóli hatalomra kerülése óta nem töltött be semmilyen kormánytisztséget, hanem a párt stratégiai irányítására összpontosított, parlamenti képviselőként dolgozott.

PestiSracok facebook image

Visszatér a Morawiecki-kabinetbe az Egyetértés elnöke, Jaroslaw Gowin is, aki a nyár eleji, az elnökválasztás formája miatt kialakult kormánykoalíciós válság idején lemondott kormányfőhelyettesi posztjáról. Ugyanebben a minőségben Gowin most a munkaügyi tárcát is magában foglaló fejlesztési, munka- és technológiaügyi minisztérium élére kerül. Összevonják a köz- és felsőoktatási tárcákat, a közös minisztériumot Przemyslaw Czarnek jogász, PiS-képviselő, volt lublini vajda fogja vezetni.

Jan Krzysztof Ardanowski mezőgazdasági minisztert Grzegorz Puda, az alapkezelő és regionális politikaügyi minisztérium eddigi államtitkára váltja fel. Puda nyújtotta be szeptember közepén a kormánypárt nevében az állatvédelmi törvénymódosítást: az ellenzéki képviselők támogatásával az alsóházban megszavazott jogszabályt több kormánykoalíciós képviselő – köztük Ardanowski – ellenezte. A kormánytáboron belül részben emiatt kialakult feszültséget a szombati koalíciós szerződés csillapította le.

A kormányátalakításra azt követően kerül sor, hogy a PiS államfőjelöltje, Andrzej Duda újbóli győzelmével júliusban lezárult a 2018 őszi helyhatósági választás óta tartó lengyelországi szavazási sorozat, így kampánymentes időszak várható a legközelebbi, három év múlva esedékes parlamenti választásig. Andrzej Duda jövő héten iktatja be az új minisztereket. Az államfő nemrég a kül- és az egészségügyi tárcák élére már kinevezett új vezetőket, Zbigniew Raut és Adam Niedzielskit.

Forrás: MTI; Fotó: REUTERS/Peter Andrews

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.