jog és igazságosság
Az Interpol elutasította a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski körözését
Az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezet elutasította a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselőjének körözését - közölte Anna Adamiak, a lengyel főügyész szóvivője.A lengyel fordulat? Két nagy politikai erő helyett itt a nevető harmadik!
Akkora hanyatláson megy keresztül a két nagy lengyel politikai tömb, hogy egy nevető harmadik formáció törhet előre. Mind Donald Tusk, mind Jarosław Kaczyński folyamatosan veszít szavazókat, ugyanis a lengyelek egyre inkább távolodnak a háborúpárti, ukránbarát állásponttól. A jelenlegi lengyel kormány képtelen biztosítani megfelelő életszínvonalat, a PiS pedig nem tudta képviselni határozottan a lengyeleket, amikor Ukrajna becsmérelte a volhíniai mészárlás áldozatait. Új lengyel időszámítás jöhet, élén egy korábbi hatszázalékos párttal, a Konfederacjával.Ma a lengyeleknek, holnap nekünk!
Lengyelországban úgy tűnik, hogy eljött a vörös terror időszaka, amikor a Tusk által megalakított többpárti cselédkormány komoly politikai tisztogatásokba kezdett. Bár korántsem nevezhető túl kövérnek az a többség, amivel kormányt alakíthattak, mégis vették a bátorságot arra, hogy már volt minisztereket vitessenek el a rendőrséggel és erőszakosan átvegyék a köztelevíziót. Ne legyenek kétségeink: ha a baloldal győzött volna a választáson, ugyanez várt volna Magyarországra is.Nem hagyják magukat a lengyelek, hatalmas tüntetést szervez Morawiecki pártja
Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök minden lengyelt tiltakozásra hív január 11-én a Szejm elé – írja a Mandiner a Do Rzeczy cikke alapján.Rendkívüli hír Lengyelországból – Az államfő Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt bízza meg kormányalakítással
A lengyel államfő Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt, az október 15-i lengyel parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot nyert tömörülés, a Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltjét fogja megbízni kormányalakítással. Ezt maga Andrzej Duda jelentette be hétfő este.Megvan a hivatalos végeredmény Lengyelországban: hiába győzött a PiS, vélhetően az ellenzék fog kormányt alakítani
A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság által hétfő este közreadott eredmények szerint. A szavazatok közel 100 százalékos feldolgozottságán alapuló eredményeket az országos választási bizottság (PKW) honlapján ismertették.A PiS győzelméhez nem fér kérdés, azonban Morawiecki aligha fog újra kormányt alakítani
Bár az exit pollok előzetesen szorosabb küzdelmet jeleztek előre, a Kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) győzelméhez nem fér kétség a lengyelországi választásokon. Ennek ellenére viszont Mateusz Morawiecki regnáló miniszterelnökkel szemben nagy valószínűséggel a Brüsszelből Magyarországon is ismerős Donald Tusknak lesz lehetősége koalíciós kormányt alakítani. egyaránt kormányalakításra készül, az előzetes felmérések szerint azonban erre csak utóbbinak lehet lehetősége. A kormánypárt ugyanis az előzetes eredmények alapján stabilan megőrizte a legnépszerűbb párt státuszát a történelmien magas részvételi arány ellenére is, ugyanakkor az abszolút többséghez a várakozások szerint az esetleges szövetségessel, a Konföderációval közösen sem sikerült elég szavazatot gyűjtenie.Legfrissebb adatok a lengyel választásról: javított a PiS az eredményén
A legfrissebb adatok szerint két százalékot javított az eredményén a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt a lengyel választásokon. Így kezdi egyre jobban lehagyni a a Donald Tusk által vezetett Polgári Koalíció-t. A további kis pártoknál nincs nagyobb változás.Nyílt levélben kéri a CÖF–CÖKA a lengyel barátainkat, hogy szavazzanak a Jog és Igazságosság pártra
Nyílt levelet írt a CÖF–CÖKA nevében Csizmadia László, a szervezet kuratóriumi elnöke a Békemeneten a magyarokkal együtt vonuló Gazeta Polska főszerkesztőjének, Tomasz Sakiewicznek és minden klubtagnak, amelyben arra kéri őket, hogy a lengyel választásokkor szavazzanak a Jog és Igazságosság pártra, azaz a PiS-re, mert ezzel újra erőssé tehetik a V4-ek együttműködését, továbbá a magyarok és a lengyelek is tudják, hogy itt az ideje megreformálni az Európai Uniót, amit közös erővel érhetünk el.Ajánljuk még