Pesti Srácok

Percről-percre

A PiS győzelméhez nem fér kérdés, azonban Morawiecki aligha fog újra kormányt alakítani

Események

null

Bár az exit pollok előzetesen szorosabb küzdelmet jeleztek előre, a Kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) győzelméhez nem fér kétség a lengyelországi választásokon. Ennek ellenére viszont Mateusz Morawiecki regnáló miniszterelnökkel szemben nagy valószínűséggel a Brüsszelből Magyarországon is ismerős Donald Tusknak lesz lehetősége koalíciós kormányt alakítani. egyaránt kormányalakításra készül, az előzetes felmérések szerint azonban erre csak utóbbinak lehet lehetősége. A kormánypárt ugyanis az előzetes eredmények alapján stabilan megőrizte a legnépszerűbb párt státuszát a történelmien magas részvételi arány ellenére is, ugyanakkor az abszolút többséghez a várakozások szerint az esetleges szövetségessel, a Konföderációval közösen sem sikerült elég szavazatot gyűjtenie.

Október 15-én tartottak parlamenti választásokat Lengyelországban, ahol a 21 órás urnazárás után közölt exit poll szerint a választásokat a jobboldali–konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) nyerhette meg, ugyanakkor potenciális szövetséges híján ez kevés lehet a végső győzelemhez. Az exit poll adatok szerint így kormányváltás jöhet Lengyelországban. Az Ipsos által a lengyel nemzeti televízió, a TVP és a nagyobb magáncsatornák számára készített exit poll felmérés szerint, 36,8 százalékkal (200 mandátum) a kormányzó Egyesült Jobboldal, a Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette blokk szerezte meg a szavazatok legnagyobb részét. A fő ellenzéki blokk, Donald Tusk volt miniszterelnök jobbközép-liberális Polgári Koalíciója (KO) 31,6%-ot (163 mandátum) szerzett.

Ami a kisebb ellenzéki pártokat illeti, a progresszív Lengyelország 2050 (PL2050) és az agrárpárti Lengyel Néppárt (PSL) alkotta Harmadik Út koalíciója 13%-ot szerzett, dacolva a két vagy több pártból álló koalíciók esetében megemelt 8%-os választási küszöbbel (egy párt esetében a küszöb 5%), és az Új Baloldal 8,6%-ot szerzett (30 mandátum).

Az elemzők egyelőre ezen felmérés alapján tudnak véleményt alkotni, a szavazatok feldolgozása ugyanis rendkívül lassan zajlik. Ennek oka vélhetően a rekord részvételi arányban, valamint a kései urnazárásban keresendő. A Mandiner beszámolójában kiemeli például, hogy a boroszlói Jagodno szavazóhelyiségben az utolsó szavazó hétfőn hajnali 3 óra körül adta le szavazatát, éjfél után is még több száz ember állt sorban a szavazóhelyiség előtt.

PestiSracok facebook image

90,85 százalékos feldolgozottságnáltovábbra is magabiztos fölénnyel vezet, a Jog és Igazságosság (PiS) lengyel kormánypárt és szövetségesei alkotta konzervatív koalíció, igaz, a 9 óra környéki csúcshoz képest folyamatosan csökken a támogatottsága. Az eredményeket ITT lehet élőben nyomon követni. Az előzetes exit pollok, bár a PiS győzelmét jelezték előre, azt mutatták, hogy a jelenlegi kormánypárt nem lesz képes kormányt alakítani, és várhatóan a Polgári Koalíció, a Harmadik Út és az Új Baloldal lép koalícióra.

Érvénytelen a népszavazás

A választásokkal párhuzamosan Lengyelországban népszavazást is tartottak, melyben négy kérdésben kérték ki a szavazók véleményét:

Bár a népszavazáson egyértelműen győzött a nem szavazatok aránya, mivel a részvétel alacsony volt, így a népszavazás eredmánye érvénytelen.

Várakozások felett teljesít a PiS

Vágólapra másolva!
08:41
2023. október 16.
Hétfőn reggel elkezdtek szivárogni a részeredmények, amelyek alapján a kormányzó Jog és Igazságosság valamelyest felül tudta múlni a várakozásokat. A 8 órai adatok szerint 15,4%-os feldolgozottságnál a PiS vezet (41,14%), megelőzve a KO-t (25,45%), a Harmadik Utat (13,83%), a Lewicát (8,01%) és Konföderációt (7,46%).

PiS EP-képviselő: van esélyünk újra kormányozni!

Vágólapra másolva!
08:46
2023. október 16.
Van esélyünk, hogy harmadszor is kormányozzunk, ami a modern, demokratikus Lengyelország történetében még nem fordult elő– vélekedett Ryszard Czarnecki. A PiS európai parlamenti képviselője szerint az eredmény jobb is lehetett volna, ha korábban reagálnak az ukrán gabonával kapcsolatos kérdésekre, illetve számos, a lengyel-ukrán kapcsolatokhoz kapcsolódó kérdésre. „Másodszor pedig azt gondolom, hogy az abortuszkérdésekkel kapcsolatos politikánk is felfűtött bizonyos érzelmeket, és ez az ellenzék politikai eszköze volt” – érvelt Czarnecki egy lengyel portálnak adott interjúbnan.

Sorosék szerint már Donald Tusk Európa királya

Vágólapra másolva!
08:56
2023. október 16.
Emmanuel Macronon kívül ma nincs olyan fontos politikus az Európai Unióban, mint a lengyel demokratikus ellenzék vezetője, Donald Tusk – áll a Rzeczpospolita lengyel napilap internetes oldalán megjelent véleménycikkben. A baloldali médium, melybe a Soros Györgyhöz köthető Pluralis vállalat közvetlenül a választások előtt vásárolta be magát, még meg sem várta a vasárnapi szavazás végeredményét, már arról ír: Donald Tusk Európa királyává vált– írja a Magyar Nemzet.

Karácsony a reggeli kakaó mellett megüzente, a lengyelek visszatértek a helyes útra

Vágólapra másolva!
09:04
2023. október 16.
 
Na jó, tejeskávé volt. Állítólag. Akárhogy is, nehezen értelmezhető posztot tett közzé Budapest főpolgármestere, aki a szavazatok 20 százalékos feldolgozottságánál kvázi győztest hirdetett és kifejtette, „lengyel barátaink visszatérnek az európai útra”. A 40 százalék feletti eredménnyel jelenleg vezető PiS számára kedves bók ez, csak nehezen értelmezhető az eddigi főpolgármesteri kommentárok alapján.

Morawieczki: ha Duda elnök a Jog és Igazságosságot (PiS) bízza meg a kormányalakítási “misszióval”, “egész biztosan stabil kormány összeállítására fogunk törekedni”

Vágólapra másolva!
09:20
2023. október 16.
A lengyel parlamenti választások előzetes exit poll eredményeire reagálva Mateusz Morawiecki azt nyilatkozta: „Lehet, hogy teljesen más számokkal ébredünk holnap. Lehet, hogy a PiS-nek nem 200, hanem például 212 képviselője lesz, ez teljesen más perspektívát teremt”–vélekedett megjegyezve, lehet, hogy a PiS-nek 212 képviselője lesz.

A szavazatok közel negyedét összeszámolták

Vágólapra másolva!
09:35
2023. október 16.
A szavazatok 23,81 százalékos feldolgozottságánál továbbra is a PiS vezet 40,48%-os támogatottsággal, a KO a második 25,94%-kal. A következő helyen a Harmadik Út áll 14,01%-kal, a Lewica - 8%-on, a Konföderáció - 7,45 százalékon áll.

Lassan olvad a PiS előnye

Vágólapra másolva!
09:59
2023. október 16.
4 444 076 szavazat összeszámlálása után, 27,13 százalékos feldolgozottságnál még mindig a PiS vezet 40,05 százalékkal, de előnye valamelyest csökkent. Második helyen áll a KO (26,38%), harmadik helyen a Harmadik Út áll (14,07%), Őket követi a Lewica (8,05%) és Konföderáció (7,4%)

A "late poll" tényleg sokat késett, és nem mutat rózsás képet

Vágólapra másolva!
10:03
2023. október 16.
Az előzetesen ígértekhez képest hét órával később, reggel nyolckor közölte a választási eredménybecslését, az ún. late pollt az IPSOS közvélemény-kutató cég. Ezt a választási részvétel, illetve a részeredmények alapján készítik el, és az exit pollal ellentétben nem 1–2, hanem 0,5 százalékpontnyi a hibahatár. A late poll szerint a lengyel választások eredménye: jobboldali–konzervatív PiS – 36,6 százalék liberális KO – 31 százalék centrista–agrárius Harmadik Út – 13,5 százalék újbaloldali Lewica – 8,6 százalék szélsőjobboldali–libertariánus Konföderáció – 6,4 százalék A felmérés a valós adatoknál gyengébb számokat mutat a PiS-nek, ugyanakkor elég valószínű, hogy a Donald Tusk vezette globalista- liberális ellenzéki tömörülés alakíthat kormányt Varsóban.

PiS szóvivő: Bárkivel tárgyalunk, aki nem engedelmeskedik Tusknak

Vágólapra másolva!
10:25
2023. október 16.
A PiS szóvivője, Radoslaw Fogiel a Radio Zetben beszélt a választásokról, ahol a szóvivőt egy lehetséges jobboldali kormányról kérdezték. Szerinte még korai azzal foglalkozni, milyen kormány alakulhat. Bárkivel hajlandóak vagyunk leülni tárgyalni, aki nyitott erre és nem hajlandó engedelmeskedni Tusk diktátumának – húzta alá Fogiel, aki hozzátette: van még idő tárgyalni.

"The Guardian": A részvételi arány Lengyelországban a legmagasabb a kommunizmus bukása óta

Vágólapra másolva!
11:16
2023. október 16.
A brit napilap azt is leszögezi, hogy a lengyelországi választások végeredményére keddig várni kell, és emlékeztet arra, hogy Szlovákiában az exit poll eredmények az Európa-párti erőknek adták a győzelmet, és végül a választást Robert Fico euroszkeptikus pártja nyerte meg.

40 százalék alatt áll a PiS

Vágólapra másolva!
11:43
2023. október 16.
6 696 696 szavazat összeszámlálása után, a voksok 38,69 százalékos feldolgozottságánál a PiS 39,4 százalékos támogatottságot tudhat maga mögött, míg a KO - 26,92 százalékon, a Harmadik út 14,21 százalékon, az Új Baloldal - 8,07 százalékon, a Konföderáció 7,38 százalékon áll.

A Jog és Igazságosság pártnak több mint 40 százalékos a támogatottsága az újabb hivatalos részeredmények szerint

Vágólapra másolva!
12:38
2023. október 16.
A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 40,05 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 26,38 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság (PKW) által hétfő délelőtt közreadott legfrissebb hivatalos részeredmények szerint. A PKW a szavazókörök 28,56 százalékában feldolgozott eredmények alapján ismertette az adatokat. A harmadik helyen a szavazatok 14,12 százalékával a szintén ellenzéki Harmadik Út (Trzecia Droga) áll. A mostani adatok szerint átlépi még a parlamenti bejutási küszöböt a voksok 8,03 százalékával az Új Baloldal (Nowa Lewica), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) is, amely 7,37 százalékon áll. Sylwester Marciniak, a PKW elnöke a sajtókonferencián aláhúzta: még \"nem egészen reprezentatív\" eredményekről van szó, szükségszerűen előbb a kisebb szavazókörökből származó legkorábbi jegyzőkönyvek érkeznek a testülethez. A PKW sajtóértekezletén megerősítették: a végeredmény ismertetése keddre várható. (MTI)

A szavazatok felénél még mindig az exitpoll adatai felett teljesít a PiS

Vágólapra másolva!
13:09
2023. október 16.
A PiS 9 087 252 szavazat összeszámlálása után vezet 38,32 százalékos támogatottsággal. Utána sorban: KO (27,81 százalék), Harmadik Út (14,37 százalék), Lewica (8,23 százalék) és Konföderáció (7, 34 százalék) előtt.

A Jog és Igazságosságnak 38,65 százalékos a támogatottsága az újabb részeredmények szerint

Vágólapra másolva!
19:44
2023. október 16.
A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 38,65 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) pedig 27,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság (PKW) által hétfőn kora délután közreadott legfrissebb hivatalos részeredmények szerint. A PKW a szavazókörök 46,34 százalékában feldolgozott eredmények alapján ismertette az adatokat. A harmadik helyen a szavazatok 14,38 százalékával a szintén ellenzéki Harmadik Út (Trzecia Droga) áll. A mostani adatok szerint átlépi még a parlamenti bejutási küszöböt a voksok 8,15 százalékával az Új Baloldal (Nowa Lewica), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) is, amely 7,36 százalékon áll. A PKW szerint a végeredmény ismertetése keddre várható. A szavazás alapján az alsóház (szejm) 460 képviselőjét, valamint a felsőház (szenátus) 100 tagját választják meg. A szenátusi választáson a KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út közös jelöltekről állapodott meg. A szenátorokat egyéni választókerületekben, többségi rendszerben választják meg. A szenátusi szavazókerületek 34,3 százalékos feldolgozottsága alapján az ország keleti felében inkább a PiS jelöltjei, a nyugatiban részben az ellenzék nyerte meg a választást.

A Jog és Igazságosságnak 36,78 százalékos a támogatottsága az újabb részeredmények szerint

Vágólapra másolva!
19:48
2023. október 16.
A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 36,78 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) pedig 29,38 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság (PKW) által hétfő este közreadott legfrissebb hivatalos részeredmények szerint. A PKW a szavazókörök 85, 3 százalékában feldolgozott eredmények alapján ismertette az adatokat. A harmadik helyen a szavazatok 14,47 százalékával a szintén ellenzéki Harmadik Út (Trzecia Droga) áll. A mostani adatok szerint átlépi még a parlamenti bejutási küszöböt a voksok 8,32 százalékával az Új Baloldal (Nowa Lewica), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) is, amely 7,25 százalékon áll. A PKW szerint hétfő este lehetséges a hivatalosan meg nem erősített végeredmény ismertetése. A hivatalos végeredmény és az ezen alapuló mandátummegosztás kedden várható. A szavazás eredménye alapján az alsóház (szejm) 460 képviselőjét, valamint a felsőház (szenátus) 100 tagját választják meg.

Nagy fordulat továbbra se történt a lengyel választáson

Vágólapra másolva!
20:10
2023. október 16.
90,85 százalékos feldolgozottságnál továbbra is magabiztos fölénnyel vezet, a Jog és Igazságosság (PiS) lengyel kormánypárt és szövetségesei alkotta konzervatív koalíció, igaz, a 9 óra környéki csúcshoz képest folyamatosan csökken a támogatottsága. Bár még mindig sok szavazat vár megszámlálásra, a jelenlegi állás szerint így állnak a parlamenti bejutás küszöbét átlépő pártok: PiS: 36,36 százalék Polgári Koalíció (KO): 29,74 százalék Harmadik Út (TD): 14,48 százalék Új Baloldal (Lewica): 8,41 százalék Konföderáció: 7,21 százalék Az eredményeket ITT LEHET élőben nyomon követni. Az előzetes exit pollok, bár a PiS győzelmét jelezték előre, azt mutatták, hogy a jelenlegi kormánypárt nem lesz képes kormányt alakítani, és várhatóan a Polgári Koalíció, a Harmadik Út és az Új Baloldal lép koalícióra. Az Ipsos exit pollja a következőt vetítette előre: PiS: 36,8 százalék (200 mandátum) KO: 31,6 százalék (163 mandátum) Lewica (baloldal): 8,6 százalék (30 mandátum) Harmadik Út: 13,6 százalék (55 mandátum) Konföderáció: 6,2 százalék (12 mandátum)

A PiS megnyerte a választást, de nem biztos, hogy győzött

Vágólapra másolva!
20:12
2023. október 16.
„A PiS megnyerte a választást, de nem biztos, hogy győzött” – foglalta össze a helyzetet frappánsan Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner eredményváró élő adásában. A Nézőpont Intézet alapítója arra célzott: hiába kapta a szavazatok – és a mandátumok – többségét a jelenlegi lengyel kormánypárt, a választási matek alapján nem igazán bizakodhat abban, hogy kormányt is alakíthat. Amit viszont látunk, legalább részben, az a külföldön leadott levélszavazatok megoszlása. Ahol a PiS finoman szólva sem áll annyira jól. Itt a jelenlegi (hajnali 3 óra 1 perc) feldolgozottság 31 százalékos. Akinek kedve-ideje van, végigkattintgathatja országok szerint is az állást, jelenleg azonban úgy áll a helyzet, hogy a Polgári Koalíció vezet csaknem 38 százalékkal, a Jog és Igazságosság pedig valamicskét lemaradva 35 százalékkal megy utána, vagyis az országos exit poll eredmények ellentétét láthatjuk.

A közepes méretű városokban dőlhetett el a választás

Vágólapra másolva!
20:21
2023. október 16.
A részvételi arányok és a helyi statisztikák azt mutatják, hogy a mérleg nyelve a közepes méretű városokban billenhetett el. Míg az ország keleti, délkeleti részén, a kisebb településeken, falvakban a PiS, a nyugati területeken és a nagyvárosokban az ellenzék a népszerűbb. A választási eredmények azt mutatják, hogy idén jobban mozgósították a városi, nyugaton és délen élő szavazókat. Ami még szintén érdekes, hogy míg a Konföderáció a fiatal férfiakon kívül azokra épít, akik a szociális kiadások csökkentését támogatják, a Baloldal a nőket szólította meg – úgy látszik, nagyobb sikerrel.

Létrejöhet egy hosszú távon működésképtelen kormánykoalíció

Vágólapra másolva!
20:38
2023. október 16.
A jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik tehát, hogy a három baloldali párt, vagyis a PO, a Harmadik Út és a Lewica (Baloldal) alakíthat közösen kormányt. Csakhogy ez is olyan helyzetet hozhat, amely középhosszú távon (két éven belül) egy előrehozott választást idézhet elő. A PO választási kampánya leginkább a PiS leváltásáról szólt, konkrét programmal nem igazán készültek. Ráadásul a három párt több kérdésben is komoly ellentétben áll egymással, ami igencsak megnehezítheti a kormányzást. Maga a kormányalakítás sem fog gyorsan megoldódni. Andrzej Duda elnök először feltehetően a legtöbb mandátumot megszerző pártot, a PiSt fogja felkérni kormányalakításra, akinek két hete lesz a többség megszerzésére. A baloldali koalíció csak ezután a két hét után kap lehetőséget. A szakértő szerint több fontos minisztérium is van, amelyeknek az irányítása nem mindegy, ki alá fog kerülni az új kormányban. A PO választási ígéreteinek gyors teljesítése szempontjából a legfontosabb az igazságügyi miniszter személye lesz. Bár a hivatalos végeredményre még akár napokat is várni kell, a jelenlegi eredmények egyértelműen Donald Tusk személyes győzelmét mutatják, aki jó esélyekkel számít a miniszterelnöki pozícióra – összegezte a Mandinernek Zeöld Zsombor.

A keleti megyékben vettek részt a legtöbben a népszavazáson, de hiába

Vágólapra másolva!
20:49
2023. október 16.
 
Bár a szavazók többsége nemmel szavazott a választás napján feltett négy kérdésre, a népszavazást az alacsony részvétel miatt érvénytelennek minősítették. A népszavazáson az alábbi kérdésekre adhattak választ a szavazók: „Támogatja-e az európai bürokrácia által erőltetett áthelyezési kényszermechanizmus keretében több ezer illegális közel-keleti és afrikai bevándorló befogadását?” „Támogatja-e az állami vagyon kiárusítását külföldieknek, ami oda vezet, hogy a lengyelek elveszítik az ellenőrzést a gazdaság stratégiai ágazatai fölött?” „Támogatja-e a nyugdíjkorhatár emelését, a nőknek és férfiaknak egyaránt 67 évre emelt korhatár visszaállítását?”. „Támogatja-e a lengyel-belarusz határon a határzár felszámolását?” Amint a térképen látszik a népszavazásra a keleti vajdaságokban válaszoltak a legtöbben.

Egyre valószínűbb a kormányváltás

Vágólapra másolva!
21:23
2023. október 16.
A szavazatok több mint 95 százalékos feldolgozottságánál már gyakorlatilag biztos, hogy Jaroslaw Kaczynski pártja nem tud újból kormányt alakítani. A pártok támogatottsága ugyanis a következő: Jog és Igazságosság (PiS): 36,13% Polgári Koalíció (KO): 30,03% Harmadik Út: 14,44% Baloldal: 8,43% Konföderáció: 7,18% Ráadásul most már a feldolgozottság csak olyan helyeken alacsony, ahol a KO már nagyon vezet a PiS-hez képest, például Varsóban, ahol még 77,14 százaléknyi szavazatot számoltak meg. Tehát várhatóan az ellenzék fog már csak erősödni. Főként, hogy a külföldi szavazatok nagy részét sem számolták még meg, amely szintén inkább a KO, a Harmadik Út és a Baloldal felé húz.

A Szenátusban már valószínű az ellenzéki többség

Vágólapra másolva!
21:32
2023. október 16.
A Polgári Koalíció (KO), a Harmadik Út (TD) és a Baloldal (Lewica) jelöltjei szinte biztosan legalább 53 helyet szereztek meg a felsőházban, már csak matematikai esély látszik arra, hogy a Jog és Igazságosság fordítani tudna az álláson. Ezzel a szenátusi többség már gyakorlatilag az ellenzéké - derül ki a TVN24 számításaiból.

Fogynak a kormánypárt reményei

Vágólapra másolva!
21:34
2023. október 16.
A feldolgozott voksok aránya most már meghaladja a 96,75 százalékot, és a Jog és Igazságosság előnye egyre jobban olvad. Most már csak 35,9 százalékos szavazataránya van Jaroslaw Kaczynski pártjának, ezzel pedig egyre biztosabb, hogy az alsóházi választást is biztosan elveszíti, a szinte már borítékolható szenátusi vereség mellé. A pártok szavazatainak aránya így fest most: Jog és Igazságosság: 35,9% Polgári Koalíció 30,23% Harmadik Út 14,44%, Baloldal 8,5%, Konföderáció 7,16%

Lassan véget ér a szavazatszámlálás, de még sok külföldi voks

Vágólapra másolva!
22:03
2023. október 16.
A választási iroda szerint hamarosan befejeződhet a szavazatokszámlálása, most már 98 százalékos a feldolgozottság. Ahogy egész nap, úgy este sem változott a trend: minél több vokssal végeznek, annál kisebb a kormányzó Jog és Igazságosság párt előnye. A pártok szavazatainak aránya így fest most: Jog és Igazságosság: 35,86% Polgári Koalíció 30,28% Harmadik Út 14,43%, Baloldal 8,51%, Konföderáció 7,15% Viszont ezek csak a belföldi voksok, a világ 91 országának 417 lengyel konzulátusán mintegy 600 000 szavazatot adtak le, amelyek közül sokat még nem is fogadott be a központi választási bizottság.

Befutott az összes külföldi szavazat is, tovább javíthat az ellenzék

Vágólapra másolva!
22:08
2023. október 16.
A Varsó I. kerületi választási bizottság már megkapta a jegyzőkönyveket az összes külföldi választási bizottságtól - mondta Marcin Chmielnicki, az hivatal szóvivője a PAP hírügynökségnek. A választási törvény értelmében a külföldi választási bizottságoknak a szavazás végétől számítva 24 órájuk van a leadott szavazatok összeszámlálására. Ha ezt elmulasztják, akkor az adott szavazókörökben a szavazást érvénytelennek tekintik. Ez alapvetően az ellenzéki pártoknak jó hír: a 600 ezer szavazat alig ötödét kapta a PiS és a Konföderáció.

Befutottak a külföldi szavazatok

Vágólapra másolva!
22:21
2023. október 16.
A Varsó I. kerületi választási bizottság már megkapta a jegyzőkönyveket az összes külföldi választási bizottságtól - mondta Marcin Chmielnicki, az hivatal szóvivője a PAP hírügynökségnek. A választási törvény értelmében a külföldi választási bizottságoknak a szavazás végétől számítva 24 órájuk van a leadott szavazatok összeszámlálására. Ha ezt elmulasztják, akkor az adott szavazókörökben a szavazást érvénytelennek tekintik. Ez alapvetően az ellenzéki pártoknak jó hír: a 600 ezer szavazat alig ötödét kapta a PiS és a Konföderáció. De van még egy csavar: a külföldről érkezett 1248 jegyzőkönyvből 330 jegyzőkönyvet nem hagyott jóvá az OKW - állítja Marcin Szczerba képviselő, aki részt vett a varsói kerületi választási bizottságnál tartott parlamenti meghallgatáson. Ugyanakkor, mint arról a helyi választási bizottság korábban tájékoztatott, a jegyzőkönyvek jóváhagyásának késése nem befolyásolja a szavazatok érvényességét. Ha azok hétfőn 21 óráig beérkeznek, akkor a szavazatok érvényesek, és nincs 24 órás határidő a protokollok OKW általi ellenőrzésére.

Még kérdéses a mandátumszám

Vágólapra másolva!
22:21
2023. október 16.
Lassan minden belföldi szavazatot megszámláltak, már 98,78 százalékos a feldolgozottság, az állás pedig a következő: Jog és Igazságosság: 35,76% Polgári Koalíció: 30,37% Harmadik Út: 14,43%, Baloldal: 8,53%, Konföderáció: 7,15% A mandátumeloszlásra viszont még korai becsléseket adni, mivel ebben az alsóházi szavazásnál még fontos hatása van az egyes választói körzetek eredményeinek. Az viszont lehetetlen, hogy az ellenzéki hármasnál több mandátumot szerezzen a Jog és Igazságosság. A TVN24 becslése szerint pedig az már biztossá vált, hogy a Polgári Koalíció, a Baloldal és a Harmadik Út együttesen 57 szenátusi helyet szerzett, tehát a felsőházat már elbukta a PiS.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.