Pesti Srácok

Megvan a hivatalos végeredmény Lengyelországban: hiába győzött a PiS, vélhetően az ellenzék fog kormányt alakítani

null

A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság által hétfő este közreadott eredmények szerint. A szavazatok közel 100 százalékos feldolgozottságán alapuló eredményeket az országos választási bizottság (PKW) honlapján ismertették.

A harmadik helyen a szavazatok 14,42 százalékával a szintén ellenzéki Harmadik Út (Trzecia Droga) végzett. Átlépte még a parlamenti bejutási küszöböt a voksok 8,56 százalékával az Új Baloldal (Nowa Lewica), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) is, amely 7,15 százalékon áll. A PKW várhatóan kedden közli a hivatalos végeredményeket, amelyek alapján megosztják majd a mandátumokat a 460 fős alsóházban (szejm). Andrzej Duda elnök múlt héten megerősítette:

Hétfő délutáni, Rómában megtartott sajtóértekezletén az elnök hangsúlyozta: "nyugodtan kell kivárni" a választási eredményeket. Aláhúzta: "a lengyelországi demokrácia stabil". A szavazás keretében a felsőház (szenátus) 100 tagját is megválasztották. A szenátusi választáson a KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út közös jelöltekről állapodott meg. A szenátorokat egyéni választókerületekben, többségi rendszerben választották.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéknek 67, a PiS pártnak 33 mandátuma lesz a felsőházban a végeredmények szerint. A 74 százalékos részvételi arány rekordmagas volt az 1989 utáni választások történetében.

Érvénytelen lett a parlamenti választásokkal egy időben szervezett népszavazás eredménye. A referendum akkor lett volna érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele vett volna részt rajta, a részvételi arány azonban 41 százalékos lett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Marcin Obara

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.