Pesti Srácok

Kajak-kenu-vb – Kopasz és Csipes aranyérmes, megvan az első olimpiai kvóta

Kajak-kenu-vb – Kopasz és Csipes aranyérmes, megvan az első olimpiai kvóta

Kopasz Bálint és Csipes Tamara aranyérmet szerzett kajak egyes ezer méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon; Kopasz ezzel begyűjtötte az első tokiói kvótát is Magyarországnak.

A szombati döntők során a huszonkét éves Kopasz (képünkön) – többek között a címvédő portugál Fernando Pimentát is maga mögé utasítva – nagyszerű, taktikus versenyzést bemutatva lett első, ezzel Storcz Botond 1997-es, dartmouthi sikerét követően szerzett ismét vb-címet az országnak ebben a számban. A legjobban Pimenta kezdett, az olimpiai ezüstérmes, vb-harmadik cseh Josef Dostal és a győriek idén Európa Játékok-győztes kajakosa tartott csak vele. Kétszázötven és ötszáz méternél is Pimenta, Dostal, Kopasz volt a sorrend, a mezőny többi tagja messze leszakadva követte az élbolyt. Kopasz azután – ahogy azt a pénteki középfutam után ígérte – kétszáz méterrel a cél előtt begyújtotta a rakétákat, s miközben a több ezres közönség egy emberként ugrott talpra, elhúzott riválisai mellett. A finisben Dostal is megelőzte Pimentát, de ez a parton szinte senkit nem érdekelt: mindenki az új világbajnokot ünnepelte, aki pályafutása legnagyobb sikerét aratva, a többiekre közel egy hajóhosszt verve diadalmaskodott a királykategóriában.

A következő döntőben is magyar aranyesély kínálkozott: a harmincadik születésnapját éppen szombaton ünneplő Csipes nem is okozott csalódást a Maty-éren szurkolóknak, mivel rajt-cél győzelmet aratott az olimpiai programban nem szereplő számban, amelyben ellenfél nélkül evezte végig az egy kilométert. A négyesben olimpiai bajnok Csipes a 2011-es, szegedi vb-n is megnyerte ezt a versenyt, összességében pedig pályafutása hetedik vb-címét szerezte. Az utolsó szombati, magyar érdekeltségű fináléban, férfi K-2 500 méteren a huszonnégy éves Noé Zsombor és a huszonöt esztendős Bogár Gábor sokáig harcban volt a dobogóért, de végül meg kellett elégedniük az ötödik hellyel. A rajtot először visszalőtték, majd a megismételt indítás után a fehéroroszok álltak az élre, s akkora előnyt gyűjtöttek, amely kitartott a célig. A magyarok sokáig érmes pozícióban lapátoltak, de a végére egy kicsit elfáradtak, nem tudtak már újítani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.