Pesti Srácok

Kanadában befagyasztják a tüntetők bankszámláit – Jön a szükségállapot

Kanadában befagyasztják a tüntetők bankszámláit – Jön a szükségállapot

Így működik egy mintademokrácia. Kanadában már korábban "demokráciaellenesnek titulálták" a korlátozások ellen tüntető kamionosokat, most azonban súlyosabb lépésre szánta magát Trudeau kormányzata: az észak-amerikai országban szükségállapotot hirdetnek, és befagyasztják a demonstrálók bankszámláit.

Egy hónapra országos szükségállapotot hirdetett ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a koronavírus-demonstrációk miatt, amelyek megbénították az ország fővárosát, Ottawát, valamint korlátozták az Egyesült Államokkal való kereskedést az utóbbi két hétben – írja az Index.

– mondta beszédében a kormányfő a demonstrációkra utalva, majd bejelentette, hogy szükségállapotot vezetnek be, amelynek részeként – ha kell, akkor erőszakkal – feloldják a körülbelül 400 kamionból álló blokádot a fővárosban és a határátkelőknél, valamint befagyaszthatják a demonstrációkban résztvevők bankszámláit is. A miniszterelnök szerint erre azért van szükség, mert a demonstrációk ellen a rendfenntartók már nem tudnak máshogy fellépni. A szükségállapot bevezetése által a szövetségi kormány rendkívüli jogköröket kap, amelynek értelmében akár erőszakot is alkalmazhatnak a közrend visszaállításához, valamint betilthatják a gyülekezést és korlátozhatják az utazást az ország bizonyos területei közt.

PestiSracok facebook image

A most érvénybe léptetett Emergency Act nevű törvényt 1988-ban dolgozták ki, és azóta még nem alkalmazták. Ehhez hasonló erősségű veszélyhelyzetet legutóbb Justin Trudeau édesapja, Pierre Elliott Trudeau rendelt el miniszterelnökként több mint fél évszázada, az 1970-es quebeci terrortámadások miatt, akkor még egy másik törvényre (War Measures Act) hivatkozva. Néhány kritikus szerint Justin Trudeau korábban nem lépett fel kellő határozottsággal a demonstrálók ellen. Baloldali körök már arra is felszólították, hogy vesse be a hadsereget a tüntetőkkel szemben. A miniszterelnök korábban és most is azt mondta, hogy ezt nem fogja megtenni, hangsúlyozta viszont, hogy a rendőröknek joguk lesz lefoglalni a blokádot fenntartó kamionokat. Justin Trudeau azt is közölte, hogy a kormány hamarosan egy külön program keretében kártalanítja majd azokat a vállalkozásokat, amelyek az ottawai blokád miatt pénzügyi veszteségeket szenvedtek el.

Forrás: Index; Fotó: LARS HAGBERG/AFP

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.