
Karácsony Gergely négyéves városvezetésének kiváló jelképei lehetnek, az Üllői és Váci úton lévő kerékpárutat határoló bóják, hogy szakszerű legyek pollerek. Arról már nem is említek szót, hogy Karácsony ezekkel a vackokkal természetesen a külvárosban és az agglomerációban élőket büntette meg megint, mivel ők ülnek az egy plusz sáv hiánya miatt órákig majd a dugóban.
De ami még felháborítóbb, hogy a mostani esztelen beruházással nem csak az autósokkal szúrt ki Karácsony, de a mentőket és a tűzoltókat is akadályozza a védett bicikliút. Nem számít az életmentés sem, a lényeg, hogy JÓEMBEREK legyünk!
Az Országos Mentőszolgálat szerint a probléma az, hogy a mentő nem tudja használni a korábbi buszsávot, ezért ha életet kell menteni, akkor maga is kénytelen a forgalmi dugóban időzni. Ez pedig akár emberéletekbe is kerülhet. A balliberális pofátlanság nem ez volt, hanem az, hogy Karácsony kabinetfőnöke, Balogh Samu visszaszólt az Országos Mentőszolgálatnak, mert szerinte így is tud közlekedni a mentő az oszlop és a padka között. Mert ők ehhez is értenek.
Erre bezzeg volt pénz
Balogh Samu állítása szerint közösségi költségvetésből került finanszírozásra a beruházás, aminek nyomát azonban nem lehet felfedezni a vonatkozó honlapon. Mindenesetre az biztos, hogy nem kevés pénzbe került a projekt, mivel a vezess.hu szerint egy ilyen bója ára 19-49 ezer forintra rúg. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy erre volt pénz, a nagy fővárosi csőd közelében. Karácsony nemrég még a 4-es 6-os és a metró kimaradásával fenyegetőzött, de látjuk, hogy az álkörnyezetvédő, jóemberkedő, totál felesleges projektekre most is jut pénz.
Az pedig Karácsony inkompetenciáját mindennél jobban jelzi, hogy nem sikerült végiggondolni senkinek a több tucat tanácsadóból annyit sem, hogy mi lesz azokkal a mentősökkel, rendőrökkel és tűzoltókkal, akik eddig a buszsávban jutottak előbb balesetek helyszínére, betegekhez és így tovább.
Néhány biciklis miatt kellett újabb káoszt teremteni
De szerencsére a bójás kerékpársávot szinte senki sem használja. Olyannyira nem, hogy a vezess.hu felmérése szerint a Váci úton 1000 darab autóra összesen 8 (!) kerékpáros jutott, míg az Üllői úton ennél érezhetően nagyobb volt a biciklis forgalom, ott 1000 elhaladó autóra 13 darab bringás jutott.
Újabb beruházás, ahol mindent felülírt a liberális jóemberkedés. Karácsony elmúlt négy évét is ez jellemezte. Az ember nemigen tud felsorolni sikeres, kézzelfogható projektet, ami a főpolgármester nevéhez köthető. Amit átadott, általában azt is Tarlós kezdte el: Lánchíd, 3-as metró, Blaha Lujza tér és így tovább. Hogy mi történt mégis az elmúlt négy évben Budapesten? Pride-ra járt Karácsony, meg ukrán és szivárványos zászlót tűzött. Na meg persze sok biciklisáv lett, ha volt rá igény, ha nem.
Mert bár a korábbi közlemény állítása szerint megkérdezték az érintetteket az Üllői úti biciklisáv kapcsán, azonban most kiderült, hogy a mentőket, a tűzoltókat és más fontos érintettel nem sikerült egyeztetni. Sokkal fontosabb volt, hogy megvalósuljon a bicikliút, mint az, hogy van-e rá pénz, hogy van-e rá szükség és hogy nem okoz-e ez problémát másoknak. Például a mentőknek, akik életeket mentenének.
Mit számít! A lényeg, hogy JÓ EMBEREK legyünk! Gratulálunk Karácsony!
A szerző a Megafon YouTube főszerkesztő-helyettese
Vezető kép: OMSZ/Facebook
Ennyi ésszel meg egy vödör mésszel
2023-08-17 at 10:24
Hogy fog ez vigyorogni majd télen, ha leesik 10 canti hó!
Papalimapapa
2023-08-16 at 13:32
Nem értem, miért nem lép a BM? A gerikarók közélekedésbiztonsági szempontból veszélyesek, a mentők, tűzoltók jogszabályban rögzített kötelezettségeinek végrehajtását jelentős mértékben akadályozzák és indokolatlan mértékben lassítják a forgalmat a két nagyforgalmú főútvonalon. Határozatban kell kötelezni a Fővárosi önkormányzatot, hogy haladéktalanul távolítsa el a gerikarókat és állítsa vissza az eredeti forgalmi rendet. Az országnak van fővárosa, nem a fővárosnak országa! Budapest nem városállam! Magyarország része, ahol érvényt kell szerezni a jogszabályoknak!
nemLibernyák
2023-08-14 at 22:42
Állok a Nagytemplom utca sarkán, csodálom az Üllői úti bringás sugárutat. Öt perc alatt áthaladt 3 bringás, de ezalatt az idő alatt ugyanannyian tekertek a járdán, egy ételfutár messze túllépve a járdán elfogadható sebességet, egy fehérbe hajló öregúr, aki majdnem elütött és egy rolleres.
Ezért kár volt odatelepíteni a csoda zöld karókat, amiknek nincs más haszna csak a forgalom zavarása és az autósok bosszantása.
Nosza kordonbontó momentumos bátor fiatalok, itt lehet karót bontani, amivel az életmentést segítenétek, hogy a mentő időben odaérhessen. Az építési kordon bontása életet veszélyeztethet, a Geri karó eltávolítása életet menthet. Melyiknek van értelme?
huda
2023-08-14 at 14:09
Az annya remélem azért a háttérben szégyelli ,hogy ilyen hülye gyereket nevelt fel,ha az én gyerekem lenne addig pofoznám amíg az agyában az agysejtjei elindulnának gondolkodni, a Feri ugyis azért tarja ezt a csicska gerehereverőt mer gondolkodásra is alkalmatlan ,és ki a jó csicska ?….
Papamaci
2023-08-14 at 12:06
Ha legközelebb tűz lesz a Váci út vagy Üllői út környékén, végig kell rongyolni a 20 tonnás tűzoltóautóval a bólyákon. Az emberélet fontosabb, mint a 19-49 ezer forintos poller.
Zolee
2023-08-14 at 11:44
Kedves Theo,nem vagyok bölcsész,munkába autóval járok,de szeretek bicajjal közlekedni a városban,mert könnyen kikerülöm a dugót és ígynem vagyok BKV hoz kötve. Nekem segítség,ha van olyan kijelölt biciklisáv ahol nem dudálnak rám idióta autósok,és nem kell az életemet kockáztatnom ha bicajra merek ülni a városban. Ugye nem gond? 🙂
Theo
2023-08-14 at 11:34
Hagyjuk már abba ezt a joemberkedo naiv dumát!
Azt már látni, hogy igazi “biciklis” alig van a főutakon. Normális ember nem szívja a bűzt, nem kockáztatja az életet (egy-ket ostoba divatmajom bolcsesztol eltekintve), amikor ott az olcsó tömegközlekedés és egyelőre biztonságos sétálni is. De autó is elérhető már szinte bárkinek.
A biciklisav az ETELFUTAROKNAK LÉTKÉRDÉS EGYEDÜL! Mint kiderült van ott annyi haszon is, ami bőven eltarthat egy pár városházi “tanácsadó” szenetladat.
Orientál
2023-08-14 at 10:41
Balliberális zöld Karácsonyéknak a fő céljuk hogy minél élhetetlenebbé tegyék Budapestet. Amit maradéktalanul meg is csinálnak.
János
2023-08-14 at 10:40
Sok évvel ezelőtt a TV-ben a bp-i tűzoltó parancsnokkal beszélgettek. Szóba került a gazdagréti keskeny utcák, és az ott parkoló autók, amik mellett nem fér el a tűzoltóautó.
A parancsnok válasza — csak és kizárólag az emeberi életek mentése az elsődleges. Ha tűz van, a tűzoltó autó áthajt mindenen, ami az életmentést akadályozza…
Nosza, ezt újra tudatosítani kellene az egyes szakszolgálatoknál…..
Orientál
2023-08-14 at 10:32
Karácsony éppen ott folytaja ahol 2009 előtt annak a Gyurcsánynak volt a tanácsadója aki szétlopta széthazudta csődbe a hazánkat. Ez a balliberális Karácsony Budapestet vezeti pénzügyi csődbe. Sorozatban veszi fel a rengeteg milliárdos hiteleket a budapest lakóit terhelve. Gátlásai nélkül a fővárosi kasszából fosztogatva osztogatja élősködő balliberálisainak zöldjeinek a meg nem érdemelt milliós prémiumokat is.
Uncle Ment
2023-08-14 at 10:28
Még mindig ott tartunk, hogy a büszke vidéki
kommentelők gyalázzák a budapestieket, mert
egy vidéki tökkelütött a főpolgármesterük.
Rajzos
2023-08-14 at 10:27
Az egész egy liberális mű felháborodás! A budapestiek még felháborodni se tudnak! Ha tudnának akkor több 10 ezer ember tüntetne Karácsony ellen! Szeretik a ha “huzzák” a fogukat! Ez vonatkozik a Tarlósra szavazókra is! Ők is lapulnak a méhlegelők árnyékában!
Orientál
2023-08-14 at 10:20
ballib Te ismét szemétkedve hülyülsz. Mert a You Tube-ra műsorok kerülnek feltőltésre vagy álőben közvetítenek műsorokat és azokat nem csak vezetni de többokközött szerkeszteni is kell. Te szemétkedő főleg ilyenkor nyáron szabadságolások alatt fontos a főszerkesztő-helyettesi poszt.
Ungarn über alles !
2023-08-14 at 10:09
Ballib
07:54
maradjunk annyiban, hogy te is egy képződmény vagy, nna !
ES
2023-08-14 at 09:56
Ez a baromfi nem csak az Üllői útra tett pollereket. Vákasztási kampány lesz Bp közlekedése, és arra szavazok, aki visszaállítja az épeszű közlekedést.
Sarolta
2023-08-14 at 09:26
A biciklisek is kellene hogy adózzanak
úgy mint az autósok.
Ha nem Karácsonyi adózzon helyettük.
Gábor lovag
2023-08-14 at 09:25
Harácsony Gelgő csak egy 0 értékű kesztyűbáb Gyurcsány véres mancsán. Mindent úgy csinál ahogy azt a gazdája parancsolja Neki … de azért szívesen adnék egyett a pofájára egy szívlapáttal.
Vackor
2023-08-14 at 09:09
Demszky-karó után Geri-karó. Olyan is: gyenge, hajlékony, “mű”anyag…
Nahát
2023-08-14 at 09:09
Karácsony bójákra költ, a III. kerületi polgármester, Kiss László pedig öntözőzsákokra. Hogy az micsoda? Nagy műanyag zsákok, amikkel körbeveszik a fiatal fák törzsét. Persze vizet is kellene bele önteni, de locsolásra már nem maradt pénz, mint ahogy a kaszásdűlői, vitorlatartónak indult, de csőrengetegnek sikeredett monstrumra sem jutottak árnyékolók. A lényeg, hogy a pénzt el lehessen tüntetni különféle címszavakkal. Ha ráadásul értelmetlenül, az még jobb.
bl
2023-08-14 at 08:47
Várom a Dunába a vizibiciklisávot is, amit bólyák helyett képesek krétával kijelölni, ha a 40 szagértőre hallgat Geji. A pestiek meg örülnek neki. Hasonló a hasonlóhoz.
Győző2030
2023-08-14 at 08:42
A minap mutatott rá egy kommentelő, hogy AZ ÚJSÁGÍRÓK NYOMOZZANAK
AZ ÉTELFUTÁR CÉGEKNL, FŐLEG A KÜLFÖLDI ILLETŐSÉGŰEKNÉL.
.
Kizárólag az ő érdekük.
A W. hol adózik, amúgy?
Finnugrisztánban?
Béla
2023-08-14 at 08:20
Ballib. Nem szakma, titulus. De honnan is tudhatná egy hozzád hasonló semmihez sem értő balfék troll, hogy mi a különbség.
Locksmith
2023-08-14 at 08:19
Ballib2023-08-14 at 07:54
Ha a Népszaránál lenne, azzal semmi gondod nem lenne. Esetleg protezsáld be kamugerihez tanácsadónak. A negyven rabló között fel se tűnne.
UFF
K
2023-08-14 at 08:14
Kíváncsi vagyok hogy jövőre megtanulta e Buzipest , hogy a balliberális esztelenségre nem szabad szavazni.
Rózsa Zoltán
2023-08-14 at 08:12
Lehet pattogni, panaszkodni, mindent világgá kürtölni de a valóság robogó vonata azonban teljes gőzzel zakatol felénk és nagy tétben merek fogadni rá, hogy a faszkalap budapesti lakcímkártya tulajdonosok ismét meg fogják maguknak választani a vigyorgó piszoárfejet. Hogy miért? Mert kretének, mind egytől egyig. Tejben-mézben füröszti őket Orbán már 13 éve. Felveszik a CSOK-ot, rezsicsökkentett áron fűtik a pálmafákat télen, eltartott kisujjal emelgetik az aranyozott szélű zsolnai kávéscsészét és előadják a haladó, liberális, zöld aHisztokHatát. Mert nekik jár…minden IS!
Lemennek a városligetbe, köpnek egyet a Magyar Zene Háza felé mejd eldicsekszenek vele a brüsszeli haveroknak, hogy micsoda alkotás. Hetedik kerület, romkocsmák majd felpattannak a buzi elektromos rollerre és újgazdagék környéére hajtanak budára, hegyvidékre vagy a kőrútra. Ezeknek ez kell… LMBTQ vonaglás, bite zsolt, kerítésrángatás a várban, óóóóegygéééé meg a HATALOM A HÉÉÉPÉÉÉÉÉ! FreeSZFE NoÁR, KlubRádió és a mindenszar bezzegrománia, oktatásegészségügykorrupcióorbánlop, NERLOVAGOK! Marki-Zay annyiszor és ott forgatja fel a mocskos pöcéjüket ahol és ahányszor csak akarja ezeknek belefér.
A budapesti egy köcsög… egy féreg szar, a legalja. Mutatom:
– a kretén KariGeLgő zuglói regnálása után megválasztja Horváth “pálmafás” Csacsit, a maffia Tóth Csabára (MaSzoP) meg a velejéig korrupt, elmebeteg Hadházyt. Gratulálok!
– Kispesten a Kránicz “Krinyó, Mr. 40%” Krisztián – Lakner “fehér poros, kokainos” Csaba – Gajda hármas belemondja a hülye fejükbe, hogy évente, fejenként legalább 100 milkával rövidítik meg a várost. Erre mit tesz a faszfej kispesti? Újraválasztja mindet. Gratulálok!
– Terézváros, Niedermüller aki nem akart polgármester lenni mert fingja nincs hozzá. A helyi idióták azért csak megválasztották és azóta bizonyította is a gyökér, hogy tényleg nem ért hozzá. 100 tagú cigányzenekar, Breuer TV (Európa egyetlen zsidó tévécsatornája) kirúgva! Gratulálok!
– Józsefváros: FasszoPIKÓ, azóta teleszarva, drogos, kötekedő zombik mindenhol, nincs közvilágítás, bűnözés tehát vissza a nyócker’ állapotokhoz. Gratulálok!
– Hegyvidéken Fürjes Balázs helyett választják a buzi Hajnal Mikikét. Hajnalka életében nem tesz annyit Budapestért – a Karmelitában rángatja azóta is a kerítést a kis köcsög – mint Fürjes tett akár egy év alatt. Gratulálok!
– Ferencváros: a rusnya pofájú Baranyi. Hát erre már nincs mit mondani: 20 millióért műanyag BLM szobor, daruról lelógatott elszáradt fenyőfa mint mvészeti kiállítás, buzipad. Van még kérdés? Gratulálok!
– Óbuda: László Mengele, a teljesen fogalmatlan és a főállású buzi: Barabás Ricsike. Gratulálok!
– Újpest, a DK kifizetőhely. Déri, a tökéletesen értelmetlen kesztyűbáb Varju és Trippon a bábosok. Gratulálok!
https://galeria.index.hu/belfold/2018/03/15/a_demokratikus_koalicio_gyulese_a_fovam_teren/9
Soroljam még? Még mindig nem érthető? A budapesti vagy leszarja vagy mindenszarista és csakazért se! Egy telivér pöcsfej, egy kretén!
Majd utólag rinyál, hogy Baranyi alatt ráomlik a ház mert nem újítják fel pedig ő hithű ellenzéki de akkor hát…
Vagy ráfogja egy kétmilliós nagyvárosban, hogy 80 ezer idegen légiós miatt történt minden pedig ő a legnagyobb Fidesz szavazó az országban és kikéri magának… mert ő aHisztokHata.
Figyeljék csak meg: jövőre a piszoárfej KariGelGő lesz a főpolgármester, ezektől a bunkóktól kitelik! – és megérdemlik.
Emlékezzenek! Ezeknek a nyomorult, internacionalista belvárosiaknak, entellektüeleknek, felsőbb rendű észosztóknak jó volt a kretén Demszky is 20 évig akkor mégis mit várunk? KariGeLgő is itt fogja szívni parazitaként a központi költségvetés forrásait legalább 3 cikluson át!
Ballib
2023-08-14 at 07:54
“Megafon YouTube főszerkesztő-helyettese” hát, már ez is egy szakma, na.