Pesti Srácok

Karácsony Gergely egy magyargyűlölővel is szövetkezne a hatalomért

Karácsony Gergely egy magyargyűlölővel is szövetkezne a hatalomért

Karácsony Gergely első szövetségkereső útja egyből a magyargyűlölő Christian Kern volt osztrák kancellár karjaiba vezetett - írta meg a 888.hu. Karácsony az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnökével nagy egyetértésben megállapították, hogy Az orbánizmus egy betegség és április 8-án olyan értékekért kell újra küzdeni, amiket korábban senki nem kérdőjelezett meg Magyarországon.

– hangoztatta Karácsony Gergely a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón. Hozzátette: ez a folyamat egész Európára káros.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a politikus.

Karácsony Gergely azt mondta, április 8-án olyan értékekért kell újra küzdeni, amiket korábban senki nem kérdőjelezett meg Magyarországon.

– tette hozzá.

– fogalmazott, ezzel relativizálva azt a tényt, hogy Bécsben egy hét alatt 4 késes támadás történt, amit muszlim bevándorlók követtek el.

Karácsonynak egy dologban igaza volt, amikor azt mondta: a választásnak nemcsak magyarországi belpolitikai, történelmi jelentősége van, hanem Európa jövőjét is meghatározhatja.

Christian Kern volt osztrák kancellár a sajtótájékoztatón azt mondta, egyetértettek Karácsonnyal abban, hogy a jogállam, a demokrácia, az európai szolidaritás olyan érték, amiről nem lehet vitatkozni. Hozzátette: egyetértett azzal, hogy a magyar parlamenti választás olyan esemény, amely nem csak Magyarországnak fontos.

888.hu; Fotó: 888.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.