Pesti Srácok

Karácsony Gergely kihasználja a rendkívüli jogkörét és tíz százalékkal emeli meg a gyermekétkeztetés díját

Karácsony Gergely kihasználja a rendkívüli jogkörét és tíz százalékkal emeli meg a gyermekétkeztetés díját

Karácsony Gergely bejelentette: tíz százalékkal megemeli a gyermekétkeztetés díját a fővárosi fenntartású köznevelési intézményekben, óvodákban, bölcsődékben. A főpolgármester a rendkívüli jogrendet arra használta, hogy a Fővárosi Közgyűlés megkerülésével, a fővárosi ellenzékkel való egyeztetés nélkül, egyszemélyben elfogadja, majd kihirdesse a jövő évi büdzsét.

A menzadrágításból kitűnik, hogy a baloldali fővárosi vezetés a koronavírus-járvány okozta helyzetben emel árakat, miközben segítenie kellene a családokat. Az emelést kezdeményező Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azzal indokolta a változtatást, hogy az étkeztetési díjakat 2015 óta nem emelték, azóta pedig szerinte sok minden drágult. Így a baloldal a gyermekétkeztetés drágítása mellett döntött. Szembetűnő, hogy pont akkor hozták meg ezt a családokat kellemetlenül érintő döntést, amikor a koronavírus-járvány hatásai súlyos forrásokat vonnak el a vállalkozásoktól és a magánszemélyektől egyaránt. Felvetődik a kérdés, hogy hová tűnt a Tarlós István korábbi főpolgármester által képzett budapesti tartalék. A büdzséről való döntést meg lehetett volna hozni februárban is, a közgyűlés nyilvánossága előtt, viszont Karácsony Gergely nemhogy megvárta volna a februárt, még az általa kezdeményezett költségvetési egyeztetésen sem jelent meg.

A budapesti Fidesz közleményében kifejtette: Karácsony Gergely két év alatt feléli az elmúlt tíz évben megspórolt tartalékokat, ezzel folytatva a Demszky-korszak hibás gazdaságpolitikáját – így összegezhető egy mondatban Budapest 2021. évi költségvetése. Egy év hatalomérzet után pedig az ellenzékkel való egyeztetésnek még a látszatára sem ad – írták közleményükben. A főpolgármester egyszemélyben, mindenfajta, az ellenzékkel történő egyeztetés nélkül döntött a főváros több százmilliárdos jövő évi büdzséjéről. Ezzel olyat tett, ami Budapest történetében még nem fordult elő – vonta le a következtetést a kormánypárti frakció, és hozzátették: a főpolgármester meg sem jelent a költségvetési egyeztetésen. Gratulálunk, főpolgármester úr! Boldog Karácsonyt! – zárta sorait a fővárosi Fidesz.

A családvédelmi törvény rögzíti, hogy a jövedelem alapján a három, vagy annál több gyermeket nevelő családok, továbbá a fogyatékkal élő, vagy tartós betegséggel küzdő gyermekek ingyenesen juthatnak hozzá a közétkeztetéshez. A kormány jövőre nyolcvanhatmilliárd forintot szán a gyermekétkeztetésre; az összeg a 2010-es adatok háromszorosa.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.