Sajtótájékoztatót tartott a Várban Karácsony Gergely zuglói polgármester, az egyre gyérülő hátterű ellenzéki főpolgármester-jelölt, és V. Naszályi Márta, a Párbeszéd politikusa, akik úgynevezett Tiborcz-adót akarnak kivetni, mellyel a leggazdagabb társadalmi réteget sarcolnák meg. Karácsony beszélt a nehéz körülmények között élő budapestiekről, akik változást akarnak. Az újságírói kérdésekre már nem válaszolt ugyanolyan vehemenciával, azonban néha a kevés beszéd is pont elegendő. Több sajtóorgánum volt kíváncsi arra, hogy mit gondol a zuglói polgármester arról, hogy Gyurcsány Ferenc kihátrált mögüle az utolsó percben, miközben Karácsony nem buzdított szavazásra a saját pártja érdekében az EP-kampány idején Gyurcsány támogatásáért cserébe. Mint tudjuk, a DK elnöke ezzel szemben tulajdonképpen átverte a zuglói polgármestert, és végül elindította Kálmán Olgát főpolgármester-jelöltként. A PestiSrácok.hu stábja is megkérdezte Karácsony Gergelyt, hogy mit gondol erről az árulásról és nem fél-e Gyurcsány Ferenc halálos ölelésétől, de megpróbáltuk szóra bírni a korábbi zuglói jegyzőről keringő hírekkel kapcsolatban is, akit állítólag 7 millió forinttal kenyerezett le, hogy ne teregesse ki a botrányos parkolási szerződéseket. Karácsony válaszaiért nézzék meg videónkat!
A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS