Pesti Srácok

tiborcz-adó

Karácsony Gergely ma szélsőbaloldali énjét vette elő, Gyurcsányné nagy örömére (PS-VIDEÓ)

Magyar ugar 2019 október 10.
Nagy trió jött össze ma a Budai Várban, a karmelita kolostor előtt, hiszen Karácsony Gergely, a zuglói vátesz, Gyurcsányné, a szemkilövető felesége és a lakásrekviráló Kerpel-Fronius Gábor tartott sajtótájékoztatót, amelyet röviden össze lehet foglalni: Orbán, Orbán, Orbán. Gyurcsányné gyomorforgatónak és hazugnak nevezte a jelenlegi kormányt, nagylelkűen megfeledkezve arról, amit a férje csinált a magyar nemzettel; a Gyurcsány nevet több, mint egy évtizede nem az igazság szóval együtt szokták emlegetni. A szokásos mantra most sem maradt el, hiszen a szélsőbaloldali mondanivaló arra koncentrált, hogy vegyük el a gazdagoktól a pénzt és adjuk Lackner Csabának a szegényeknek. Karácsony Gergely ma a szélsőbaloldali énjét vette elő; ő mindig képes kaméleonként megjelenni, hiszen szereti, ha szeretik. A nép védelmezői Tiborcz-adót vetnének ki, börtönbe zárnának szinte mindenkit, aki a NER-hez tartozik, amit természetesen eltörölnének a Föld színéről. Ehhez a tanácsköztársasági lendülethez csatlakozott Gyurcsányné is, akinek könnyebb volt felvenni a ritmust, hiszen viperamérget fröcskölő szavai vélhetően szívből jöttek. A gyalázkodó gondolatokat követően a sajtó is lehetőséget kapott a kérdezésre, azonban a válaszok sajnos értékelhetetlen mellébeszélésként aposztrofálhatóak csupán, hiszen az igazságkeresők továbbra is becsukták a szemüket, amikor a számukra kényelmetlen témákban próbáltunk válaszokat kicsikarni belőlük. A PestiSrácok.hu-t ismét gúnyos szavakkal illette Karácsony Gergely, de a zuglói polgármester a Hír TV tudósítóját is hazugnak nevezte, minden mindegy alapon osztva a megjelent konzervatív médiát, magas lóról beszélve. Talán így akart imponálni az agresszív Gyurcsánynénak, mindenesetre a nyegle és megvető stílus sem állt jól neki.

Karácsony Gergely: Nem érzem halálos ölelésnek Gyurcsány Ferenc szövetségét (videó!)

Magyar ugar 2019 június 12.
Sajtótájékoztatót tartott a Várban Karácsony Gergely zuglói polgármester, az egyre gyérülő hátterű ellenzéki főpolgármester-jelölt, és V. Naszályi Márta, a Párbeszéd politikusa, akik úgynevezett Tiborcz-adót akarnak kivetni, mellyel a leggazdagabb társadalmi réteget sarcolnák meg. Karácsony beszélt a nehéz körülmények között élő budapestiekről, akik változást akarnak. Az újságírói kérdésekre már nem válaszolt ugyanolyan vehemenciával, azonban néha a kevés beszéd is pont elegendő. Több sajtóorgánum volt kíváncsi arra, hogy mit gondol a zuglói polgármester arról, hogy Gyurcsány Ferenc kihátrált mögüle az utolsó percben, miközben Karácsony nem buzdított szavazásra a saját pártja érdekében az EP-kampány idején Gyurcsány támogatásáért cserébe. Mint tudjuk, a DK elnöke ezzel szemben tulajdonképpen átverte a zuglói polgármestert, és végül elindította Kálmán Olgát főpolgármester-jelöltként. A PestiSrácok.hu stábja is megkérdezte Karácsony Gergelyt, hogy mit gondol erről az árulásról és nem fél-e Gyurcsány Ferenc halálos ölelésétől, de megpróbáltuk szóra bírni a korábbi zuglói jegyzőről keringő hírekkel kapcsolatban is, akit állítólag 7 millió forinttal kenyerezett le, hogy ne teregesse ki a botrányos parkolási szerződéseket. Karácsony válaszaiért nézzék meg videónkat!
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.