Karácsony Kárpátalján (vagy bárhol)

Ezen sorok első olvasója, nevezetesen a karácsonyt ismét szerencsétlen módon kifogó lapszerkesztő valószínűleg mást vár, mint amit végül kap. Ez azonban a karácsony része, mind másra számítunk, mint ami a fa alá kerül. Így van ez Magyarországon, Kárpátalján, Erdélyben, mert a fa alá mindig kerül valami, bárhol is legyünk, és bárkivel is ünnepeljünk.

Mint minden ünnep alkalmával, most is illene elmondanom, hogy mennyivel másabb a karácsony odahaza, Kárpátalján, mint Magyarországon. Sok mondandóm azonban most még sincs. Hiszen attól, hogy mi vízkeresztkor is ünnepelünk, hogy megadjuk a tisztességet az ortodox szomszédoknak is, akiknél éppen akkorra esik szenteste, az ünnep még nem lesz más. Talán annyi a különbség, hogy aki karácsonyozott már Kárpátalján, az tudja, hogy érdemes olyan fenyőt vásárolni, ami minél később hullajtja a leveleit.

Éppen ezért most másról beszélek. Nem a betlehemezésről, a kántálásról, ami felénk még az én gyerekkoromban is dívott, bár tudom, Pesten akkor már nem igazán fordult elő. Nem feltétlen arról, hogy hogyan tanultunk meg kötelező jelleggel legalább egy orosz ünnepi dalt, mert ha nem énekeltünk a szomszédnak, akkor biztosítottuk az újév első családi veszekedését. Sokkal inkább arról, hogy milyen az ünnep távol az otthontól.

Az idejét sem tudom már, mikor töltötte együtt a családom a szentestét. Miután a testvéreim megnősültek, családot alapítottak, várható volt, hogy az együtt ünneplés kimerül majd egy gyors látogatásban valamikor december 24–27-e között. Aztán leléptem én is, de mikor csak tudtam, azért hazamentem. Én is 24–27-es látogató lettem karácsonykor édesanyám asztalánál.

Az első karácsony, mikor nem tudtam hazamenni, Budapesten ért. Pontosabban az advent, ami némi kultúrsokként ért. Nálunk ugyanis nem volt szokás az adventi vasárnapokon összeülni, nálam sokkal jobb emberek körében viszont ezt is megtapasztaltam. Mindig szétcincált család voltunk, és akkor egy kicsit megtapasztaltam, milyen, amikor egy “jól funkcionáló” család körében ünnepelek. Aztán Székelyföld szívébe utaztunk karácsonyra, ahol volt valami számomra is a fa alatt.

Itt azért kitérnék arra is, hogy mennyivel logikusabb volt számomra, hogy az angyal hozza az ajándékot. A Mikulás koncepciójával soha nem voltak kibékülve. Odahaza a Kisjézus járt szenteste, ami nekem már gyerekként is logikátlan volt, hiszen hogyan lesz Jézus megint kicsi csak a mi ajándékaink kedvéért? Erdélyben találkoztam először azzal, hogy az ajándékot bizony az angyal hozza, és ezzel teljes mértékben ki tudok egyezni. Az én gyermekeimnek is ő fogja – ilyen az, ha az embert asszimilálják a székelyek.

Idén kicsit más a karácsony. A szokottnál is szétszórtabbak vagyunk, egyik testvérem egy háborús országban, a másik fiával ideát, feleségétől és kisgyermekeitől távol. Édesanyám a Felvidékre utazik “unokázni”, és fogalmam sincs, mikor ünnepel majd újra együtt a családunk. Abban viszont biztos vagyok, hogy a fa alatt idén is lesz valami. Hozza az angyal.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu